2018. szeptember 20., csütörtök

Kedves,


Kedves,
   a levelek általában megérkeznek, ez határozottan nem fog. Épp figyelem a hold fényében a közeli erdőt s előtte a tisztást, amely szürkéskék pára leng be. A természet lélegzik, itt él a szemem előtt, lebegve. Aztán a hold rengeteg csillagot kitakar az égről. Én nem augusztusi csillaghullás szeretnék lenni, hanem februári. Elég, ha egy ember fog látni, de ennek az embernek az egész életét végig fogom kísérni, nem hisz majd neki senki, hogy télen mit látott az égen, de ő tudja, hogy látta.
         Hogy miért? Keressük az illúziót, amit sokszor azt gondoljuk, hogy megtaláltuk, birtokoljuk. Sokszor hibás képet festünk magunkról másokban, sokszor túlhasonulunk, és ez által becsapjuk önmagunkat.
         Szeretnék meginni veled nyugodtan egy kávét, a Comói-tó körül, talán egy bérelt Fiat 500-assal, hogy elég hiteles legyen. Hogy az út alatt te elmondanál dolgokat magadról, és én is elmondanék dolgokat magamról. Csak a szépet és jót, a rosszra és valódira ráérnénk még. Az senkit nem érdekel, saját magunkat sem.
         Beköltöztetnénk lelkünket a majdnem legszebb villába, de csak azért a majdnem legszebbe, mert az élet nem tökéletes, sosem lesz az, se neked se nekem. Két ilyen lélek találkozna, erre mondaná egy költő, hogy sebzett? Nem tudom, talán.
 Az illúziók álarcát vesszük fel, te ezt megteheted, én Önmagam vagyok, önmagamat adom. Néha elmenekülök a rossz irányba, de a tempómon mindig lassítok, hiszen rossz irányba rohanok. A menekülés nem biztos, hogy rossz dolog. Vagy eltenni a fiókba olyan személyeket, akikre dühösek vagyunk, de aztán nem rájuk vagyunk dühösek, hanem saját magunk korlátolt határaira. A dühbe belevenni más játékosokat, nem törődve mások érzéseivel, a legnagyobb menekülés önmagunk elől.
         Sokat gondolok rád, már évek óta, eltűnsz és visszajössz. Ilyen az élet, húzza előttünk a mézes mázas cukorkát, hogy most lépj, aztán a félelem miatt mégsem teszed, az élet ad egy másik ízű cukorkát, akkor sem teszed, rossz időzítés…most léphetsz. Ki van most benned? Ki lehet Ő benne? Változott, te is változtál.
         Ez nem egy romantikus regény első fejezete, ez egy Z kategóriás író sorai, aki addig töpreng, amíg nem történik semmi. Az éjszaka csendesen zajlik, hangok nélkül, tompán.
         Ha pedig ott a semmi, bármi lehetséges. Az álmodozók előtt nincs akadály. Az álom pedig egy illúzió, ha eléred, már nem is annyira érdekel. Kipipálod a listádról, mint valami Ikea-s bevásárló listát. Többé nem nézegeted a listát.
         Az a szürkés lila pára vagyok minden este a mező felett, formát öltök, álcát, ahogy te.
  A rajongás, sokszor rabbá tesz. Rajongani valami olyan után, ami bennem nincs meg, de birtokolni szeretném saját magamnak, mert ha te vagy, benned birtoklom.
         A hold fényében gondolok rád, azt az elérhetetlen illúziót követve, hogy neked, az elérhetetlennek, elég vagyok, a hibákkal, a nyílt sebekkel, a hegekkel, ami az agyam kreációja, és a magányom csendjéé. Az erdő közepén állsz, azon a tisztáson, várj míg megjelenek újra, igen, abban a pillanatban, hogy a Hold ugyanígy álljon, hogy a pára formája a mai legyen, és nem elég a hasonló.
  Lemaradtál róla. Ahogy a mai naplementéről is. A madárcsicsergésről, ahogy a seregélyek kergették egymást rajba verődve a tóparti fán megpihenve csak hirtelen repültek, megijedtek a szél hangjától, vagy egy belsőzajtól, és különös formákat rajzoltak le az égen, úgy, hogy egyikük sem ütközött neki a másiknak. Honnan tudják merre fognak irányt változtatni? Irányváltoztatás hirtelen, jobbra -balra,  alaktalan mégis tudatos formává egységként haladva. Ahogy a tollukon megcsillant a lemenő nap sugara, az a pillanat voltam. Lemaradtál, hagytalak, hogy lemaradjál róla.
  Keresd az út porát, keresem a sajátomat a végtelen horizontot figyelve, ahol a párhuzamosok, néha egymáshoz érnek.
  Ahogy ajkad hozzá ér a kávéspohárhoz, szürcsölve iszod a kávét, én figyellek, majd a vékony ujjad szórítja az enyémet, és eltűnünk battyogva a Comó tói  narancssárgáskék halvány tükrében. Ott hagyjuk magunkat, a régi életünket, vissza már csak az új jöhet.   
Non è nel cuore

.. e adesso nel mio cuore non c'è più amore.