Emberek ilyenkor szoktak fogadalmakat tenni, megtelnek az edzőtermek, elkezdenek futni vagy épp lerajkák a cigarettát, vagy több pénzt raknak félre és nem vesznek felesleges dolgokat stb.
Ezek a fogadalmak az első hónap közepén többünknél kifullad, erejét veszti a kitartás, az önámítás. Így van? Van nem így van? Ez persze egyén függő.
A dátumfordulás, egy új kezdet, új lehetőségek...egy új titokzatosságokkal és nehézségekkel völgyekkel és hegyekkel járó év, ahogy lenni szokott. A boldogságot nem lehet tartósan fentartani, ha erre bárki képes lenne...a világ persze jobb lenne. Átadná ezt a tudást más embereknek, de nem. Nem lehetséges. Így, ha mélyen vagyunk magunkat kell onnan kirángatni. Erre vannak megfelelő technikák, amelyeket sokszor elfelejtünk használni, a gondolat teremtő hatását.
Ajánlok egy filmet január elsejétől elérhető a netfilxen, https://www.netflix.com/title/81074662
Minimalisták: A kevesebb most több címmel.
2014-ben könyv is íródott belőle, Minimalisták minden, ami igazán fontos címmel. Érdemes elolvasni, elgondolkodni rajta, és talán a helyes útra térni, de persze ez szubjektív, akár egy fotó, akár egy írás, akár egy könyv, film, mások élete.
Az év utolsó napjaiban a Balatonon voltam, Balatongyörökön anyával. A naplemente ott ért minket a parton. Lenyűgöző volt. Okkal mentünk, amit a közeli barátok tudnak, nem tudom le kellene-e ide írnom, de mégiscsak egy...
Hattyúk és vadkacsák lebegtek a kissé fodros és ideges balatoni víz felszínén a parthoz közel. A parkolóban alig volt férőhely. A parthoz sétáltunk, a vasút mellett, ami közel van a vasútállomáshoz, közelben egy fehér katolikus templom a kis főterével. Olyan romantikus az egész hely, főleg ősszel és télen, amikor nincs az emberáradat, a tömeg a ricsaj. Minden nyugodt. Pár kerékpáros, és helyi sétáló, illetve gyüttmentek, akárcsak mi szívja a friss iszapos balaton víz illatot, na, tudod miről beszélek. A parton, mint írtam hattyúk tucat számban, és vadkacsák hullámoznak, vagy épp élelmet gyűjtenek maguknak így csak a fenekük és narancssárga lábuk látszódik ki a vízből, a csőrük a hideg vízben turkál. A száraz nádast fújja a hideg szellő, zizegő érdes hullámzó hang hallatszik felőlük. Pár sirály rikácsol körözve a nádas és a tó felszíne felett, ettől épp Rómában vagy Livorno Terazza Mascgani terén érezem magamat, mint egyfajta időutazás, legutóbb ott láttam megszámlálhatatlan sirályokat, és hangjukat. Jólesően erre a pillanatra gondolok, körül fogom magamban az érzést, ízlelem, lehunyom pár másodpercre a szememet, mintha tegnap lett volna, és nem sok évvel ezelőtt. Kicsit átszellemülök, hogy ott vagyok, érzem a sós tenger illatot a szél illatát, az exem parfümjének illatát, ja ez is egy boldog pillanat volt, de ezt már akkor tudtam, hogy ez egy boldog pillanat, mert felismertem.
Azért vagyunk itt, mert apám hamvait itt szórtuk szét. Megemlékezés, az örömök és bánatok viharában, a fodros Balatonnal, a hideg szellővel karöltve. Az odafelé vezető úton anyámmal kagylót és kavicsokat gyűjtünk a parton, amit a kabátjaink zsebeibe rakunk. Némán sétálunk és gyűjtjük ezeket, pár méteres távolságból követjük egymást, illetve anya megy elől, én követem, így a helyes. Hagyjuk egymást újra átélni a...
Ahol apám hamvait szétszórtuk, megállunk. Anya bedobja a saját maga által készített koszorút, elmondunk magunkban pár imát, nézzük a fodrozódó Balatont, a különleges naplemente színeit, a szilvakék felhő alól kikandikáló narancssárga fényt, amely a Balatonon tükröződik, és áthatol egészen Füredig, vagy Tihanyig. Nézzük a koszorút, a lebegését, apára emlékezünk, jó lenne, ha itt lenne, de csak mi vagyunk, ő máshol. Ez az élet, mindenki mást kap és ez az életben az igazságtalanság. Valaki 78 éves amikor meg az édesanya 98 éves korában meghal, van aki 15 éves amikor elveszti egyik szülőjét, nem mindegy az amin keresztül kell menni.
És igen amint a Keresztapa c. filmben elhangzik, a család fontos, becsüld meg vagy valami ilyesmi, ezt sokunk elfelejti, csak akkor eszmél rá, ha már nincs. Itt ez a vírus, millió család nem érintkezhetett egymással mert fél a haláltól, vagy épp a távolság miatt nem találkoztak, vagy az országok közötti tiltások miatt. Minden más. Nincs szentmise, vagy épp korábban van, minden átalakul, nem a megszokott. Világháborúban nem volt ilyen, mi épp ebben vagyunk, és én is remélem, hogy ennek vége lesz hamarosan, tavaszra, amikor nyílnak a gyümölcsfák sokszínű virágai, a hideget felváltja a tavaszi meleg szél, a szerelem, az összetartozás, amikor a fiú rátalál a lányra, és a lány rátalál a fiúra, életük eggyé válik közös sáros úton indulnak, amelyet a szél felszárít, majd utuk könnyebb lesz, a poros úton, aztán eljutnak valahova, ez pedig rajtuk múlik majd, hogy hova és meddig.
Brunella Gasperini-t olvasom, rengeteg olvasni valóm lenne, de elkalandozok az agyamban és teljesen mást csinálok. Terveket szövögetek, eddig leírtalan gondolatokat, hogy 2021-ben mit és hogyan kellene, máshogyan és jobban. Ami eddig hiányzott az életemből újra megtenni és csinálni, és folytatni azt ami a lényem.
- „Éjszaka amíg ti alszotok, tudjátok mit csinálok? Írok. Dolgokról, amiket látok, amit gondolok, amit el akarok mondani. Mind valósággá válik. Le tudom írni, amit érzek nem úgy, mint a valós életben. Nem tudom, hogy mondjam el. Ez az, amit az életben akarok, írni akarok. Néhány napja, egy levél érkezett Rómába. Az áll benne, hogy nem adják ki a regényemet, amit írtam. Nem tetszett nekik, de engem nem érdekel. Írok egy másikat.. és még egyet. Ha azokat sem adják ki, majd megírom őket magamnak.”
Ez egy filmből volt idézet, akkor jobban hatott rám, mint most ahogy leírtam ide. Több emócióval dúlta el a szívem.
Listámat nem közlöm itt, majd a fekete vonalas füzeteim egyikébe felvázolom a 2020 jó és rossz dolgait, gondolkozom rajta, hogy 2021-re jobb legyek, ne csak magamban, hanem mások szemében is, hisz ezáltal emlékezünk egymásra, ha utolér a halál fekete palástja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése