Dal fűnyíráshoz

Álom

március 25

Tegnap a sokadig hibát írta ki a fényképezőgépem. Januártól pedig 15 képenként egy egységet leszívott az aksiból. Szóval haldoklik. Én pedig nem kínzom tovább. Három és fél évet szoltált. Közel 40 ezer képet készítettem vele, ami azért elég jónak számít. Fotóztam vele mindent, de szó szerint. Két önálló kiállításom volt. Két 365 napos projektet fotóztam vele, jó igaz a második napi projektel megcsúsztam, és most a felénél vagyok, de hát innentől az is megakad, mert most kellene egy új fényképező, amire persze nincsen semmi pénzem. Örülök, hogy nem megyek mínuszaba a hónap végén nemhogy egy új fényképező... 

Azok a gépek persze szóba sem jöhetnek amelyek az eddigi 5 év fotózást tudnák magasabb szintre emelni, mert nem magyar pénztárcának készültek. Pedig jó lenne magasabbra emelkedni.

Így meghatározott ár kereten belül kell gondolkodni, előnyök és hátrányok stb.

Tételezzük fel ha lenne pénzem, akkor egy Canon 100D-t vagy egy Canon 700D között gondolkodnék. Ezeknek viszonylag nem olyan magas az áruk és tudásokban az elhalálozott gépem 3szorosát tudják már. Hát igen, ennyit számít az idő. 2010 szeptember nem most volt.

Szóval így állunk. Sehogy. Nem tudom mi lesz így a fotózás nélkül.

Ebédszünet

A munka legjobb része az ebédszünet. Eljutottunk a munkaidő feléig. Már csak a fele van hátra. Ezt szeretem a legjobban. Fél 1 kor haza bringázok. Süt a nap. A hátsó kertből előszaladnak a macskáink, a kutyám is örül amikor hazaérek. Megebédezem, közben lefő a kávé. Megiszom a déli irányba mutató hintánkba. Nézem az előttem lévő mezőt, a megtávolabb erdő elejét. Olyan csendes minden. Ez a legjobb amikor ott ülök, gondolkodom. Ránézek a virágokra, a macska felugrik mellém a hintába. Doromból, én kortyolgatom a langyos kávét. Ez se zavar, hogy nem meleg. "La vie est belle"

Kiraktam napozni a két citromfámat, amit még azt hiszem másfél éve ültettem, de az is lehet, hogy több. Már nem emlékszem. Fel van írva valahova, de már nem emlékszem. Két kicsi mag volt, most úgy 25 cm-esek. Elég lassan nőnek, de nőnek. Talán jövőre, vagy utána már virágozni is fog. Még tavaly Rómában láttam citromfát, a via Antonelli 19 alatt, egy kisebb kertben. Az embernagyságú volt, rajta

sárga citromok, a fa törzse vastag. Elég régen ültethette valaki, még talán 70-es 80-as években. Valakinek a nagyszülőei. Vagy csak egy ismeretlen kertész.

Pár fa már kivirágzott, talán ez a legszebb időszak az évben. Aztán pár hét és nyoma sincs a szépségnek.

"Egyszer használatos a létezés."

Minden ami körülvesz minket haldoklik. Valami egészen lassan, valaki egészen lassan, valaki egészen gyorsan és látványosan. Önmagát bomlasztva amire másokkal is hatással van. Mindez a saját szemünk előtt. Talán nem vesszük észre, nem akarjuk. És szenvedünk emiatt.

Munka után kedvem lenne, csak úgy menni valahová, nem gondolni a holnapra, hogy vannak kötelezettségek. Olyan régóta nem is fotóztam. Lassan beleszürkülök a szürke hétköznapokba. Furcsa, hogy amihez közöm volt, kezd távolniak tűnni, és ezt nem akarom. Nem akarom, hogy elvesszen. Ez tartott a vízfelszinen. Egy mentőőv a tenger felszínen. Nem tudok úszni amúgyse... Valaki azt mondta hogy feleslegesen kapálózunk. Valóban? Én még kapálózok, hátha...

A délről jövő szél könnye árnyéka

Épp ebed szünet van. Ülök a terszon, a kis fehér nagyon régi padunkon amit még nagyapám készített és foltozgatott össze. Kabátban ülök, mert még van 6 percem meginni a kávémat. Aztan elkések, ahogy az utóbbi időben szoktam. Forró kávém gőzölög a kora tavaszi időben. A kert még pihen, a hóvirág és a krókusz már virágba borult. Fel dísziti az udvart. Én meg mintha soha nem láttam volna virágot bámulom a színes szírmokat. Közben délről jövő szél lengedez. Már csak a madárcsicsergés hiányzik. Rohannom kell, elkések. Mellém ül a fekete macskám, dorombol, várja, hogy beengedem a házba. A másik macskám, pedig pont leszarja az egészet, napozik az ablak párkányon.

Nem effajta munkát gondoltam, hogy lesz az első munkahelyem, de hát mindenki átesik egyszer a tűzkeresztségen. A helyzet elég bizonytalan, mert két hónapom van vissza csupán. Most alázatosan végzem a munkámat, mint tudom a többi ember is, de többet szeretnék. Könyvek között lenni ahol igazán jól érzem magam. Könyvtáros vagyok, igaz most nem ezt végztem. Minden egyes el nem olvasott könyv bűntudatot ébreszt bennem, ettől pedig elég furán érzem magam. Pár éve elő is jött ez a fajta bűntudat. Ha nem is olvasok el minden könyvet - ami fontos lenne a régi világ megismeréséhez, vagy régi emberek gondolkodásához, akkor is birtokoljam. Azaz szinte mániákusan veszem meg azokat a könyveket, amelyek akarva- akaratlanul elém bukkannak. Lehet az egy filmbéli esemény, idéznek a könyvből, vagy olvasok több a könyből kivett idézetet és megtetszik vagy csak úgy elémkerül. Első cselekvésem, az, hogy megkeresem az írót, és a könyveit. Ha szimpatikusnak tartom, és felfokozott állapotba kerülök, hogy nekem ezt a könyvet márpedig el kell olvasnom, akkor a könyvtárban belelapozok, ha meg van, márpedig a régi könyvek, csak a könyvtárban vannak meg, azon belülis a raktár részlegen porosodnak- és ha tetszik kivszem. Hapedig nagyon bejön, akkor birtokolni akarom, és antikvárból próbálom megszerezni, hogy legalább ha később nem is olvasok bele, tudjam, nyugodt szívvel meg van, akármikor elolvasom, ha kedvem támat. Azt hiszem a 148-dik könyvem után még mindig ugyanazt érzem. Azt a felfokozott, olvasási és birtoklási vágyat. Csak győzzem elraktározni, és megőrizni a gyerekeimnek. És hogy tudjam mondani a gyerekeknek: -Egyszer apa ezt gondolta erről a könyvről, ha van kedved olvasd el te is. Akkor úgy érezte apa magát, mintha róla szólna, vagy hasonlít valamilyen formában a szereplővel. -. Nah szóval különös kapcsolataim vannak a könyveimmel.

  Nehéz könyvtáros állást, vagy antikváros állást találni, sőt mindenféle állást nehéz szerezni. Már hónapok óta ez van. Vissza se írnak. Vissza s e í r n a k. A lényeg most az, hogy úton van két könyv, és hogy süt a nap, olyan idő van mint Rómába két hete, és, hogy mindenki egészséges a családban. Kajára van pénz egyelőre. Az, hogy esetleg az embernek olyan gondolatai támadnak, mint például venni egy 1975-ös fekete Nikon FM2-t vagy egy a fotós fejlődéséhez fontos lépést átugorjon egy Canon 6D-t, vagy egy házat, egy szép autót. Persze nem kell Mercedes vagy BMW, elég egy családi autó, amibe többen beférnek ha kell. Nincsenek túlzásba vitt álmok.

   Régen azt gondoltam, hogy lesz egy nyugis munkahelyem, megbecsülik a munkát amit elvégzek, a városhoz közeli faluban lakok. Esőben piros autóval járok be, ha szép napsütés idő van, pedig egy Vespa robogóval. Boldog vagyok. (Igazából most is az vagyok).

  Nah valahogy így. Sok ez? Túlzott és nem teljesíthető álmok? Ugyan már.

Itt mindenki a minimálbérhez közel van és van a másik réteg, aki marokszámra kihasználja azon kapcsolatait, amiben ha adót csal is, sosem kerül látókörbe.

Persze várjunk. Talán nekünk is összejönnek az álmok.

Egy használt autóra 3 évet kell dolgoznunk, míg a fejlettebb országokba Nyugatra meg 2 hónapot. Ott gyorsabbak az álmok és elérhetőek.

A három év alatt pedig több olyan váratlan esemény következik be, amitől a gyenge szél erősebbé válik és elfújja azt tőlünk. Ettől a gondolattól mindig lelombozódok. De hát ez az igazság, nem igaz?

Túl pesszimista? Meg ilyenek? Ugyan... Mindenki érzi a bőrén mi folyik itt.

A legszomorúbb, hogy minden olyan bizonytalan és gyorsan történik.

Egyet pislogunk és máris más van.

   Én szeretem a régi dolgokat. Egy régi autót, egy '75ös fényképezőgépet, egy '71es fiatot...a régi könyveket, az írógép csattogását, a lassabb közlekedést, a kézzel írt leveleket. Talán rosszkor születtem? Áhh hülyeség...

Elhatározom az álmaimat és nem hagyon feledésbe merülni. Lesz egy fekete Nikon Fm2-m , egy piros régi autóm, és egy valamilyen színű Vespam. Az tudom csupán, hogy nem most, csak valamikor. Az álom várat még magára. 

A legjobb, hogy a régi könyvek nem kerülnek sokba, nekem meg fontosak. Egy egy bonbon egy ilyen tavaszi délutánon.

***

Elkéstem. Ismét. 

Már csak...

15 nap 16 óra 37perc 34 másodperc

még ennyi idő az indulásig. Várom nagyon. 6-szor néztem már meg a La grande bellezza-t és egyszer a Dolce Vitát. A Római vakációt pedig még nyáron. Nem tudom ti tudjátok-e a pontos születési időtöket? Én 22.30 körül születtem este, ha minden jól megy akkor 25 évesen ott leszek Rómában. Valószínűleg a reptéri vonaton fogok ülni, a többi utassal és próbálok figyelni, hogy ott szálljak le ahol kell, de azért majd lejátszom magamnak a Halász Judit : Boldog születésnapot című dalt! 
Valószínűleg jobban fogom érezni magam az utazás alatti három napban, mint most vagyok. Hát igen. Remélem visszajön ami elment valamerre...

Roma- Juventus olasz kupameccs volt ma, 66ezer néző. 1-0- ra nyert a Roma. 

Azt hiszem aludnom kellene, mint más. Bár furcsa és érdekes gondolatok jártak a fejemben, ezeket már papírra vetettem. Most tényleg alszom. 4 óra múlva felkelek. 

"Azok a helyek, ahova vágyunk, mindig több tért foglalnak el az igazi életünkben, mint az a hely, ahol tényleg vagyunk."

Marcel Proust

már csak : 15 nap 16 óra 20 perc 29 másodperc

ui: Igaz, hogy nem érdemlem meg, de ezt szeretném születésnapomra! Még sosem csináltam listát, se karácsonyra, se születésnapra, hogy mit szeretnék, de most ezt nagyon szeretném, olyan szép! Bár tudom, nem érdemlem meg!  

http://aprod.hu/hirdetes/canon-ftb-ql-2-db-objektiv-ID1EXgz.html#cbd5a28c93

Elvégre ez csak egy trükk...

Talán most mindenki új terveket írj le magának a kis füzetébe, vagy az agyába. Ebben az évben el szeretném érni...

Ezeket én is a kisfüzetembe írtam le, jó lenne ha el tudnám érni. Bár nem fogadtam meg semmit. Valahogy most könnyebb tervezni, hisz új év, új lap. Talán összejönnek a dolgok. A normális munka, pár utazás ilyesmi.  

   36 nap múlva 25 éves leszek, és ha minden jól megy akkor aznap este római levegőt szívok. 36 nap. Már nagyon hiányzik. Tavaly, mert most már írhatom, hogy tavaly... szóval tavaly is nagyon jó volt. Pesten mínusz fok, hóvihar, első repülés, barátnőmmel, és akkor is születésnapom volt. Rómában pedig 10 fok este 22.30 kor.  Jó lenne ebből egy boldog hagyományt teremteni. Valami őrült és egyben nyugodt várakozása lenne az  évnek. Egy fix pont, mint a születésnapom.  Ezen kívül, az van, ami van.

Európa legjobb filmjének választott La grande bellezza pedig még jobban tetézi ezt, hogy menni kell, újra meglátni Rómát.

   Sajnos a fotós 365 napos projektem csúszik amúgy is, de most a gépem kezdi megadni magát. Szeretnék újat, persze ahhoz, hogy fejlődni tudja, elég horribilis összegeket kérnek el. A fotózást vagy csinálja az ember normálisan, vagy átteszi hobbi szintre. Ahhoz, hogy legyen pénzem, arra a fotózás nem jó, mert elég kis ismeretségi körrel rendelkezem, így ezt a fotózást átteszem hobbi szintre addig amíg nem tudok egy megfelelő gépet venni. Persze akkor is csak hobbi szintű fotózásokról beszélek, de akkor legalább technika van a kezemben. A jelenlegi gépem 3 éves, azóta megállás nélkül hóban- fagyban 41 fokban használatban van éjjel-nappal, csoda hogy eddig bírta. Jelenleg még tudok vele képeket csinálni valameddig...És persze ez a fotóstechnika is meglehetősen sokat tud fejlődni ezalatt a 3 év alatt. Most az analóg fényképezőgépemmel fotózgatok, még van egy tekercs filmem, 36 kockával.  (ez a bűvös 36 )

  "Ezen kívül az van, ami van. Nem foglalkozom vele, mi van ezen túl. Elvégre ez csak egy trükk."

Üzenet!

Az adventi koszorún pislákol már a négy gyertya fénye. Lassacskán megérkezik a karácsonyi hangulat. Itt volt/van a hó, sajnos most már csak eső. Régen mindig volt hó, mostanra már kezdünk be mediterránosodni, mint az olaszok vagy a spanyolok. 
Az ajándékok becsomagolva, a karácsonyfa kivágva az udvarról, belefaragva a tartójába (remélhetőleg bírja). A karácsonyfánk egy szóban: hatalmas. Lehet, hogy nem is fér be a szobába, de nem baj. Szép lesz, gyönyörű. A mi karácsonyfánk mindig szép. A szobákat betölti a mézeskalács illat és a karácsonyfa gyanta illata. A szívek megtelnek még több érzelemmel  szeretettel. Ezen a csodálatos éjszakán együtt van a család, körbeüljük a fát, eszünk-iszunk beszélgetünk régi  történetekről, emlékezünk az elhunyt szeretteinkről, akik nem lehetnek velünk. Nálunk is így lesz. (Hiányzol Papi és Mami!!!)


Békés Boldog Karácsonyt Nektek!
Kívánom, hogy álmaitok valóra váljanak,
céljaitokat elérjétek,
legyetek boldogok, találjátok meg az elveszett feleteket,
egyetek sok sütit, nevessetek, örüljetek az élet minden percének!
love, andrea piovanni

Csak a tengert újra látni

Ma vettem kettő filmet az analóg fényképezőbe. Határtalan határos 36x2 kép. Imádom, amikor befűzöm, a hangok és illatok. Amikor csinálom a képet, hogy nem látom azonnal, hogy mégis milyen lett. Kíváncsivá tesz...vajon jó lett vagy szar? Biztos jó... Manapság minden azonnal kell. Az információ mikor halt meg, mikor született, mit csinált ki lett belőle, mihez kezdett, a kiszemelt csajról kapcsolatban van-e akit a villamoson láttam, vagy a metrón....megnézzük fb-n...mindent kikereshetünk az internetről. 

      Kávézom. Szántják a közeli mezőt. A traktoros megküzd a sárral. Néha úgy tűnik, hogy elsüpped, szinte korcsolyázik a sárban. Kevés madárkák repdes a levegőben. A háttérben a szép erdő, a néhány nyírfával. Olyan csendes és békés minden. Szeretek itt lenni és nézni a távolba.

      Én most fantáziálok a régi képekről, milyenek lettek. És várok napokat, heteket, amire kész, összegyűlik a pénzem amire láthatom. Van egy fekete fehér tekercsem. Három éve fotóztam. Harminchat fekete fehér kép. Fogalmam sincs mi lehet rajta. Lehet már elő sem lehet hívatni, de azért bízom benne, hogy igen. Nemsokára befűzöm az új tekercset. Még várok. Az előző filmet már elfotóztam tizenegy nap kellett hozzá. Most csak várok arra a csendes és megnyugtató pillanatra...hogy itt van és befűzöm. Az előző tekercsen sem tudom igazából, hogy mit fotóztam. Voltam Budapesten ott fotóztam valamit aztán van rajta naplemente, akkor fogyott el a film, és, hogy mi van közötte? A többi 35 képen??? Fogalmam sincs...

      Néhány napja voltam Sáskán. Sosem tudtam, hogy miért vonz valami oda, de pár napja találtam egy régi képet az egyik fiókba. Nagypapám anyukája ott lakott. Le van fotózva és a hátulján ennyi Sáskán és egy elmosódott évszám, 1908 talán. A nyolcas elég kusza elmosódott. Itt ezen az Isten háta mögötti kis zsák faluban megtetszett két egymás melletti ház, amely már évek óta visszahív, hogy megnézzem. Van egy kőből rakott kis pajtaszerűség nagy fa ajtóval. Ami emeletes, és az emeleten nagy ablakok találhatóak. Nagy és széles ablak, amely a ház udvarára és a mezőre néz. Majd még távolabb a balatoni hegyekre. Sosem tudom eldönteni melyik melyik... Badacsony??? És a kőből készült pajtaszerűség aminek egy nagy fakapuja van, mellett pedig a parasztház zöld faablakokkal, fehérre meszelt ház, rozoga kis rozsdás kapuval, gádorral, új kéménnyel. Valami újgazdag hétvégi háza gondolom. Pár éve le akarom írni ezt a házat, valahogy körül írni, hogy mégis milyen, de csak álmodozom róla. Most se szép a leírás, mint a ház valójában. Persze nincs olyan illata mint az otthonnak, csak olyan érzésem van, mintha megtalálnám a helyemet, mint Rómában vagy mint ott Sáskán. Azonban, nem lehet összehasonlítani egyiket sem a másikkal. Beleszerettem mind a kettőbe. Bár, ez a szerelem olyan, mintha egy tökéletes családról fantáziálnék, ami sosem létezik, csak én látom úgy.

      Megtörténhet, hogy a befűzött film után nem marad meg az emlékezetben a fotó amit csináltunk, és nem látjuk rögtön, de csak idő kérdése és meglátjuk. (nah ez egy közhely volt)

Azt hiszem, hogy itt a tökéletes pillanat...gépzaj. Befűzöm a filmet. Aztán várok, hogy találjak egy mások számára unalmas és megszokottnak tűnő pillanatot, úgy bemutatva, hogy ők sosem látták, pedig mellettük járnak. Bár nem erről szól a fotózás. A fotózás emlékek szüntelen gyűjtése amíg élünk.   

      

Különös látni magad előtt az írót

   Furcsa, hogy milyen gyorsan rohannak a napok, a hónapok. Múlt héten ilyenkor kissé izgatottan vártam, hogy csütörtök legyen. Ekkor egy orosz írónő könyvbemutatóján voltam, amelyre Ő maga is eljött. Különös látni magad előtt az írót. Eddig csak a betűivel, találkoztam, és most személyesen is. Ugyanakkor nem nehéz összepárosítani őket. Amire mindig is kíváncsi szoktam lenni, az az, hogy a kézírása milyen valakinek. Ez is egy olyan megmagyarázhatatlan belső kíváncsiság. Ritka látni ezeket a kézzel írt betűket tőle, hisz eddig nyomtatva láttam. Bár ez csak egy aláírás a könyvében. Lehet, hogy az előttem álló 120 fő után, már az az aláírás nem ugyanaz. Lefotóztam, megörökítettem Őt a pillanatot, amelyre azt hiszem már valami kényszert érzek. Ha nem tehettem volna meg, talán még most is rosszul érezném magam, mint ahogy szoktam azokban a pillanatokban, amikor elmosódva kapok el egy nagyon jó pillanatot, vagy amikor nincs nálam a fényképezőm. Bár ez egy elég ritka pillanat. Nem csak a kép a fontos, hanem az emlék és azt megőrizni fotó formájában. Dokumentálni, és ha olyanom van, akkor visszaugrom az időben újraélni az emléket. Most épp szerda van. A szokásos szerdai folyamatot végeztem reggel. Kávé, emailek nézése, állásinterjú telefonon egyeztetés, lottó feladás. Jó lenne már egy állás. Régóta keresek, sose gondoltam volna, hogy ez ennyire nehéz lesz. Igaz nem voltam soha egy talpraesett, mindent tűzön-vízen átvivő alkat. Én a háttérben húzódok, és figyelek. Elkapni a tökéletes pillanatot. Vagy leírni a megélt, vagy ábránd pillanatokat. Bár, tény, hogy az író az élményeinek összessége. Kérdés, hogy hova soroljuk az ábrándokat, Rómát. Rómában élni, kávézni kutyát sétáltatni stb...(legalábbis nálam ez az ábránd és még sok más)

   Habár lassú ember vagyok, lassan beszélek, és lassan eszem, lassan élek, talán beérem magam egyszer vagy oda ahol a normális emberek vannak. Még nem értem be őket. Futok a piros troli után, vagy a villamos után, amivel már ők elmentek...

Néha fontos, hogy elhagyjunk pillanatokat, néha pedig fontos, hogy meglegyen az alapvető élmények. Nálam ez nem volt meg kisebb koromban, ideje tovább lépni. Ami sosem megy. Újra és újra előjönnek, mint egy visszatérő álom. Bár jó lenne, ha tudnám, hogy mit szeretett olvasni? Hogy melyik a kedvenc könyve? Talán a könyvben rá találnék, egy részére, darabjára amely ugyanolyan vagy hasonló...hogy kicsit is ismerjem...

"Holnap új nap virrad, fiam. Mosakodj meg, igazítsd el a hajad, dúdolj egy kis dalt, és indulj. Semmi mást nem mondhatok. Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy bura alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép, fiatalember, feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Őrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább… Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között."

Mostanra pedig ráleltem fotós példaképemre, aki ezt mondta: 

    "A fényképezőgép a munkaeszközöm. Általa adok értelmet mindannak, ami körülvesz." - André Kertész

fotóim: http://andreapiovanni.tumblr.com/

Októberi délutánok

Októberi délutánok 

           

***Ülök egy alig kivilágított parkolóba. Néhányan elsétálnak mellettem. Ők boldogok? Az eső esik, kicsit fázom. Beszélgetős műsort hallgatok a rádióban. Várok. Mindig várok. Sosem tudom mire.

            ***Az óra ketyegése idegesítően hangos. Sosincs csend. A jelen monoton zaja, pontos ütemei  : katt- katt- katt... .. .

            ***Talán megkérdezhetném tőle, hogy mégis miért? Hogy valahogy oldjam magamban az elmúlt tizenkilenc évet. Túl könnyű lenne... talán...

***Üres a füzetem.  

*** -És most mihez kezdesz?           

       -Fogalmam sincs. .. ...  Semmihez.

***Reményünk útja felfelé vezet. De nem most.

*** minden este 19.55 indul a gép.    20.25 talán most van felettem. Mindennap felettem megy el...Nem vagyok rajta. 21.40 landolt a gép. Aztán séta. Várakozás. Bámulás. Csend. - Semmit nem teszek érte, hogy rajta lehessek! Tudom.

***Elindul egy vonat, de nem az az enyém. Másikra váltottam jegyet. Sötét van. 

     "Ha rájössz, hogy nem gondolkodsz, miért nem gondolod, hogy nem jössz rá?"            (Fabio Volo)

           ***Lesöpörtem az asztalról mindent. A szó szoros értelmében...mindent. A könyveket, a tollakat, az üveg flakonokat, melyekben még pár kortynyi valami volt, a feles poharat, a bögrét, a gyűrött papír fecniket, melyet értékes-értéktelen szavak, foszlányok nyomták. Aztán még akadt pár vonatjegy, de még tavaly előtti is. Dvd tok, a benne található lemez, nem egyezik. Térképek, ahol csak egyszer voltam, de többször mennék. Csak azért hagytam az asztalon, hogy szem előtt legyen, vagy ha sürgősen kell, tudjam hol találom. Mindennap felidéznem az utcák illatát,  meg a szűk sikátorok lámpáinak tompa fényeit.  A város hangját, embereit, az emberek hangját, alakját, a parfüm illatukat. 

Nehezebb felidézni az arcokat vagy a gesztikulációkat. Az utolsó nap naplementéjét.        
      Az asztal üres, de aztán pár nap múlva ugyanúgy megtelik. Mindent ugyanoda teszek, ugyanott találom.

       ***Aztán leültem a teraszra, épp sütött a nap az októberi fényében. A távolban az erdő, a frissen felszántott mező. Madarak repkedtek. Úgy tűnik mindenki boldog most. Az utolsó sorokat olvastam egy könyvből, melyet újra kell olvasnom. Sosem olvasok újra könyveket, de ezt újra fogom. Talán túlságosan is mély kapcsolatban barátságban vagyok az íróval, egy kitalált karakterrel. Bár ő erről nem tud, olyan mint én. Legalábbis annak gondolom. Ez elég furcsa. Szóval elolvasom a pár oldalt és közben kávézom. Mosolygok. Kezdenek már meghalni az erdei fák, és csendes minden... Így telik el az októberi délután. 

*** -És most mihez kezdesz?           

       -Fogalmam sincs. .. ...  Semmihez.

zene: http://youtu.be/atViW-dZX9I

 i am tired!
Utálok a következö reggelre gondolni!

Steinway & Sons

[…] Ha egy

"[…] a nap nap után elém kerülő dolgok egymásutánjából próbálom kiolvasni a világ velem kapcsolatos szándékait, jól tudva, hogy olyan szótár nem létezik, mely szavakra fordítaná a dolgokban megbúvó sötét, fenyegető célzásokat. "


"De életem minden perce új események halmazát, s annak következményeit hozza magával, így minél inkább törekszem visszatérni a nulla perchez, amelyből elindultam, annál távolabb kerülök tőle; noha valamennyi cselekvésem előző cselekvések eltörlésére irányul, és sikerül is méltányolható eredményekre jutnom törlésekkel, olyannyira, hogy fel-felcsillan lelkemben a közeli megkönnyebbülés reménye, számításba kell vennem, hogy minden előző eseményt törlő lépésem új eseményeket zúdít a nyakamba, s ezek még az előzőknél is jobban bonyolítják a helyzetet – szintúgy nekiveselkedhetem hát majd a törlésüknek. Vagyis jól ki kell számítanom minden lépésemet, ha a lehető legkevesebb bonyodalom árán akarom a lehető legtöbb törlést                                                                                                                                                      végrehajtani."  
                                             
                                                                                       Italo Calvino : Ha egy téli éjszakán egy utazó

zene: http://www.youtube.com/watch?v=9lmqDOjHx70

Ráadásnap

Vasárnap :

        Elgondolkodtató, hogy az ember miért pont vasárnap 12:00-kor dönt úgy, hogy füvet nyír? Sosem jön rá normális válasz. A motor zaja keveredik a PB-gáz szállítós kocsi "zenéjével" aztán sokkal később megérkezik a sárgaszínű fagylaltos kocsi hangos dallamával majd tovább áll, de most sincs csend, továbbra is zúg a motoros kasza a kertekből, épp mikor húsleves és rántott hús illata lengi be a falu utcácskáit. Az ebéd után szigorúan csak espresso kávét fogyasztva, teraszon kiülős nyugodt délután lehetne, de mégsem...

Szombat éjjel:   

        A legutolsó álmom amire emlékszem éjjelről, hogy Rómában vagyok. Az eső is esett, K-val alig értük el a vonatot, amely fogalmam sincs, hogy honnan indult, de Roma volt végsőpontként feltüntetve. Láttam a vonaton kiírva krétával. Az ablakon becsepegett az eső, sokan voltunk a vonaton. Mindenki télikabátban, aztán néztük az utasokat, ők meg minket. Ordítozva beszéltek, mi meg erőltetetten mosolyogtunk, és próbáltuk nézni az ablakon át az olasz hegyeket. Igaz sok sok esőcsepp nem engedett tiszta kilátást az ablakból. Aztán megérkeztünk, újra... Éreztem az első érkezésünk illatát, a fákat, az enyhén fújó langyos szelet, és azt az érzést, hogy végre, ennyi idő után hazataláltam. Pontosan szavakban nem tudom leírni, milyen is ez az érzés, csupán azt, hogy megszűnt minden addigi görcs és csak szívtam újra magamba ezt az olasz és római érzést másodszorra, pedig valójában csak aludtam. Az emberek arcai hasonlók voltak, mint az első utazáskor, a repülőn olvasgató őszes férfi, aki valamilyen könyvről készített fotót az instagramra, vagy csak a feleségének. Valamilyen kerek szemüvegkeret volt a fején, várta, hogy végre landoljunk. Ő talán valóban római gondoltam... talán van egy piros Vespája amilyet szeretnék, vagy egy Fiat 500-a, hogy a kanyargó szűk utcában tudjon közlekedni, s pont olyan amilyet szeretnék. Ő már ki sem néz a repülő ablakából, nem nézi a narancssárga utcai lámpák fényében pompázó Rómát. Talán túl unalmas? Talán a sok ingázás miatt megszokott?   

        Éjszakák, álmok, újra átélt római utazás melyet "kénytelen" voltam újra átélni, s talán akartam is újra átélni. Már várom a következő hajnalt Rómában, hogy újra lássam és érezzem azt, amit pontosan de még hiányosan sem tudok megfogalmazni...valami olyasmit, mintha hazaérkeztem volna s ne csak álmodjam. Átölelni végleg. A keddi szemerkélő esőt, a szelet magaménak érezni... a cappuccino-t az ókort, a jelent, a kedvenc csapatomat. A találkozások pedig előre meg vannak írva, s ezek talán csak akkor jönnek létre, ha már kiérdemeltük őket.

Most éjjeli 1 óra van, ki-ki nyugalomban álmodik, vagy épp tervezi a jövőt. Én talán Rómáról álmodom újra...mindig. 

Hétfő - csütörtök

Visszatérek a hétfő-i és csütörtök-i napokhoz, ekkor lesz fent új poszt a blogon...remélhetőleg...:)

addig zene: http://www.youtube.com/watch?v=ABwiDjh4X1o

szerda

Tegnap... az ember valahogy mindig a tegnapról akar mesélni... szóval tegnap megpróbálkoztam a levenduláim szaporításával. Kíváncsi vagyok mi lesz belőlük. Egyáltalán túl élik-e? Jövő ilyenkor kellene majd kiültetni...azt mondták a Kertész kertje című műsorban...

Ma pedig szerda van. A szokásos lottó kitöltés. Meghatározott procedúra alapján. Most várok, és reménykedek. Eljátszok a gondolattal, milyen jó lenne ha... és ezt meg azt szeretnék venni a nyereményből. Bár még nincs listám...s ide sem sorolom fel őket.

ui: Szombaton május 25-én 17 órakor Veszprémben megnyílt a fotóimból álló kiállítás. Köszönöm mindenkinek aki ott volt. Aki pedig nem tudott, még három hétig megnézheti. :)

Boldogan mentem a ködben

Sétálgattam szombat estefelé az esőben. Fejben tervezgetem a május 25-ei kiállításomat. Kicsit izgulok, mégiscsak ez az első. Az eső szemerkél, picit fúj a szél, imádom. Olyan elgondolkodtató. A közeli hegy tetejét beborítja a felhő, a szél által mindig más formájú. Mint egy igazán magas hegy...talán hó takarhatja? Persze nem... Hoztam esernyőt is, de aztán mégsem használom, mint az öreg urak erre támaszkodom, lépésenként leteszem a hegyét a földre, és bámészkodom. Az utcán nem jár senki sem ilyen időben. Ezt szeretem a legjobban. A főúton autók száguldanak el mindkét irányba. Vajon merre mehet az a szürke vagy fekete autó? Márai Négy évszak című könyvét olvasgatom, már itthon. Néha néha kinézek az ablakon, nézem az üvegen a vízcseppeket, ahogy a diófát fújja a szél, vagy a közeli réten hogyan mozog a búzamező. Mint valami dühöngő tenger. Felvehettem az új téli pulcsimat, a citromfáim nőnek, de még korántsem olyanok, mint a római...a via antonelli-n ... az még jó pár év...
Szóval így telik ez a szürke szombat délután...

..." Boldogan mentem a ködben, és ezt gondoltam: végre! Végre egyszer lehet cél és irány nélkül haladni néhány lépést e civilizált életben is, mely máskülönben amúgy is aggasztóan célirányos. Végre néhány perc, egy nagyváros életében, mikor ismeretlen erő felold mindent, ami anyagszerű, s a város átadja magát e különös játéknak, mely kissé félelmes és veszélyes is. Túl szabályosan élünk.
Az embereket meg kell tanítani arra, hogy merjék szeretni és vállalni a veszélyt és a rendkívülit.
Néhány veszélyes lépés a ködben különb életérzést ad, mint ezer és ezer biztos, céltudatos lépés a napvilágban. Ilyen pillanatokban, mikor senkivel nem lehet találkozni az utcán, mert az emberek elvesztették a ködsapka alatt személyiségük ismertetőjeleit, végre találkozunk önmagunkkal."

zene: http://www.youtube.com/watch?v=ibgqFaQoNfU

Egy átlagos szerda. (?)

Az udvaron ülök egy kerti széken. A nap végre kisütött, ezt vártuk már régóta. Nézem az erdőt, olyan szép és csendes. És megnyugtató. Hatással van rám, ahogy a bárányfelhők, a nap, a folyó, a meleg déli szellő. Csend van. A fekete kávémat iszom a csehszlovák bögrémből, most már nem a mikróban melegítem fel. Szerda van. Lottót veszek a postán. Képzeletben már a főnyereményen jár az eszem. Mi lenne ha...

Persze nincs ha, de mégis ha, ha...

Vennék egy kicsike házikót Kingával, valahol egy szép környéken. Talán egy kis domboldalon, ahonnan gyönyörködve lehet figyelni különösen hajnalban a természetet, az erdőt, vagy ilyesmi. Lenne kert, benne minden jó, vetemény. Pár gyümölcsfa, szőlő. Amiért most különösen megőrülök, a Pinus pinea, és a Himalája nyírfa. A kertben két német vizsla szaladgálna, Pál és Modi. A Pál nevet nem kell különösen ecsetelni, de a Modit, már inkább. Modi, mint Modigliani olasz festő, szobrászról nevezvén el. Szeretnék még egy kis autót, egy kis Fiat 500-ast. Csupán azért, mert olasz, és nem azért mert napjainkban ez a divat. Megelégednék bármiféle más, de csak olasz autóval is. Igazából a formája tetsszen  és ne fogyasszon sokat...Persze fontos a szín, amit sosem tudnék eldönteni 100%-osan. A fekete túl komor, és hamar karcolódik, a piros túl rikító, a fehér túl hamar koszolódik, a sárga még rikítóbb, mint a piros, a szürke(???), szürke autót, meg nem akar senki, de az se tetszik, kék??? hm az se szép szín főleg autón...szóval ez egy fontos kérdés.

Aztán a fotósfelszerelésemet szeretném feljavítani, és megörökíteni minden szép pillanatot az életemből vagy mások életéből. Alkotni új írásokat, megismerni új és ismeretlen helyeket embereket, néha csak inkább helyeket. Vagy visszajárni olyan helyekre ahol már jártam, de lenni szeretnék még. Múlt hétvégén szépen eltévedtünk Ausztriába Kingával. Igazából jó volt. Én, azért elég ritkán lépem át a határt, de mindig a Moszkva tér című film jut eszembe, amikor vonatjegyeket hamisítottak, és a két főszereplő Bécsben jár, ahol az újgazdag fiú mondja a csórónak (tehát itt magamra ismertem), hogy "sosem voltál még külföldön?" Szóval amikor átléptük együtt a határt, akkor is pont ez fogalmazódott bennem....megfogalmazhatatlan bizsergető érzés mindig amikor átlépjük azt a határvonalat. Újdonság, mely újat és szépet hoz, szépet hozott számunkra azon a délutánon. Átléptünk, a levegő másabb. Gyorsan lehúztam a kocsi ablakát, és beszippantottam mélyen a tavaszi friss osztrák illatot. Aztán mint jó turistához híven eltévedtünk, ahogy szokott lenni, persze térképünk az nem volt. Nem is terveztük, hogy átlépünk, spontán volt minden, ugye érted??? Ez a legjobb utazás. Hirtelen és spontán semmi tervezés.  

A szerdai kávézás közben ezt az esetet is megmosolyogtam, meg a római utunkat is. Meg, hogy annyira visszavágyódom. Róma az a hely, ahova hazaérkezhetek. Talán jövőre újra valamikor...

Délben zár a posta, előtte oda kell érnem kitölteni a lottót, hogy mégis megmaradjon az álmodozás estig. Mit, hogyan, merre...

Aztán hazaérek, nagyanyó nincs itthon...nincs a konyhában, nincs a szobájában se. Nincs a kályha melletti székében sem, ahol olvasgatni szokott az utóbbi időkben. Nincs a kertben se, ahol veteményezni szokott ilyenkor. Üres a lakás. Olyan szokatlan és fura még ez. Elment. Mindenkit itt hagyott. Papám már régóta várta őt. Most kézen fogva sétálgatnak, beszélgetnek egymással, bepótolják az időt, elmesélik milyen dolgok történtek a másikkal. Egy szép parkban ülnek egy padon valami tó előtt, a nap szépen süt,  mosolyognak egymásra csillogó szemekkel , mintha most látnák először egymást hosszú idő után. 

S nézik a bárányfelhőket a tó tükrében, én pedig a bárányfelhőket az égen. 

Ciao Mami! Ciao Papi!

(Hiányoztok!!!)

"Apránként halunk meg, aki szeretett bennünket és elmegy, az mind elvisz belőlünk egy darabot." / Bertók László

zene: Brian Crain - Voice From The Past

http://www.youtube.com/watch?v=QJStD9v4Uaw

Szomorúan zuhog a húsvét vasárnapi eső

. Van egy idézet, melyet nem tudok pontosan idézni : "ahova születtél, ott van dolgod is." Vagy sorsod. Ezeket a hegyeket látod meg először, ha elindulsz, és hosszú útra mész, ez az a hely, amely el kezd hiányozni. A fák, a szél, a levegő, a dohos pesti utcák, a Balaton esti illata, a szőlő a hegyen, a vidéki kirándulások, talán az emberek is.  Vagy a római macskaköves sikátoros utcák, a barack színű házak, méregzöld spalettával, a kajaillat, a sok fiat 500-as, a mandulafenyők, a napsütés. Itt szomorúan zuhog a húsvét vasárnapi eső a világra. A virágok még pihennek, a tavasz nehezebben érkezik, mint eddig, de el fog jönni. Egy mag is nehezen csírázik ki, de idővel megindul, kitör a földből, és életre kel. Ez a sorsa, s a mag amelyet elültettél a te felelősséged megfelelően nevelni. Élhetünk máshol, de tudjuk, hogy a máshol nem a haza s majd egyszer egyedül fogjuk magunkat érezni. Mint mikor hazafelé jövet egy nagy útról, utoljára pillantunk a tengerre, s magunkban azt gondoljuk, valamikor látni szeretném még újra a tengert, legalább egyszer...valami ilyesmi érzés...vágyakozni..aztán tovább rohanunk, de mégis hová??? 

ha szép idő lesz, szeretném az udvaron a füvet rendbe hozni, a levenduláim új hajtásából, újakat dugványozni. Aztán tovább figyelni a citromfáim növekedését. Még narancsban is gondolkodom. És szeretném idehozni Rómát: Mandulafenyőt is szeretnék. 
És szeretnék újra Rómába menni, a sikátoros barack színű házak között sétálni Kingával!!!
Többre nem vágyom. Csak mehessek újra, tudjam, hogy mehetek és ő is jöhet velem. Azt hiszem, nekem mégis Róma AZ a hely...tudjátok....mégsem ott születtem. 


"Ott vagy otthon, ahol a szíved lakozik."
Audrey Niffenegger