Különös látni magad előtt az írót

   Furcsa, hogy milyen gyorsan rohannak a napok, a hónapok. Múlt héten ilyenkor kissé izgatottan vártam, hogy csütörtök legyen. Ekkor egy orosz írónő könyvbemutatóján voltam, amelyre Ő maga is eljött. Különös látni magad előtt az írót. Eddig csak a betűivel, találkoztam, és most személyesen is. Ugyanakkor nem nehéz összepárosítani őket. Amire mindig is kíváncsi szoktam lenni, az az, hogy a kézírása milyen valakinek. Ez is egy olyan megmagyarázhatatlan belső kíváncsiság. Ritka látni ezeket a kézzel írt betűket tőle, hisz eddig nyomtatva láttam. Bár ez csak egy aláírás a könyvében. Lehet, hogy az előttem álló 120 fő után, már az az aláírás nem ugyanaz. Lefotóztam, megörökítettem Őt a pillanatot, amelyre azt hiszem már valami kényszert érzek. Ha nem tehettem volna meg, talán még most is rosszul érezném magam, mint ahogy szoktam azokban a pillanatokban, amikor elmosódva kapok el egy nagyon jó pillanatot, vagy amikor nincs nálam a fényképezőm. Bár ez egy elég ritka pillanat. Nem csak a kép a fontos, hanem az emlék és azt megőrizni fotó formájában. Dokumentálni, és ha olyanom van, akkor visszaugrom az időben újraélni az emléket. Most épp szerda van. A szokásos szerdai folyamatot végeztem reggel. Kávé, emailek nézése, állásinterjú telefonon egyeztetés, lottó feladás. Jó lenne már egy állás. Régóta keresek, sose gondoltam volna, hogy ez ennyire nehéz lesz. Igaz nem voltam soha egy talpraesett, mindent tűzön-vízen átvivő alkat. Én a háttérben húzódok, és figyelek. Elkapni a tökéletes pillanatot. Vagy leírni a megélt, vagy ábránd pillanatokat. Bár, tény, hogy az író az élményeinek összessége. Kérdés, hogy hova soroljuk az ábrándokat, Rómát. Rómában élni, kávézni kutyát sétáltatni stb...(legalábbis nálam ez az ábránd és még sok más)

   Habár lassú ember vagyok, lassan beszélek, és lassan eszem, lassan élek, talán beérem magam egyszer vagy oda ahol a normális emberek vannak. Még nem értem be őket. Futok a piros troli után, vagy a villamos után, amivel már ők elmentek...

Néha fontos, hogy elhagyjunk pillanatokat, néha pedig fontos, hogy meglegyen az alapvető élmények. Nálam ez nem volt meg kisebb koromban, ideje tovább lépni. Ami sosem megy. Újra és újra előjönnek, mint egy visszatérő álom. Bár jó lenne, ha tudnám, hogy mit szeretett olvasni? Hogy melyik a kedvenc könyve? Talán a könyvben rá találnék, egy részére, darabjára amely ugyanolyan vagy hasonló...hogy kicsit is ismerjem...

"Holnap új nap virrad, fiam. Mosakodj meg, igazítsd el a hajad, dúdolj egy kis dalt, és indulj. Semmi mást nem mondhatok. Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy bura alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép, fiatalember, feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Őrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább… Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között."

Mostanra pedig ráleltem fotós példaképemre, aki ezt mondta: 

    "A fényképezőgép a munkaeszközöm. Általa adok értelmet mindannak, ami körülvesz." - André Kertész

fotóim: http://andreapiovanni.tumblr.com/