2013. december 23., hétfő

Üzenet!


Az adventi koszorún pislákol már a négy gyertya fénye. Lassacskán megérkezik a karácsonyi hangulat. Itt volt/van a hó, sajnos most már csak eső. Régen mindig volt hó, mostanra már kezdünk be mediterránosodni, mint az olaszok vagy a spanyolok. 
Az ajándékok becsomagolva, a karácsonyfa kivágva az udvarról, belefaragva a tartójába (remélhetőleg bírja). A karácsonyfánk egy szóban: hatalmas. Lehet, hogy nem is fér be a szobába, de nem baj. Szép lesz, gyönyörű. A mi karácsonyfánk mindig szép. A szobákat betölti a mézeskalács illat és a karácsonyfa gyanta illata. A szívek megtelnek még több érzelemmel  szeretettel. Ezen a csodálatos éjszakán együtt van a család, körbeüljük a fát, eszünk-iszunk beszélgetünk régi  történetekről, emlékezünk az elhunyt szeretteinkről, akik nem lehetnek velünk. Nálunk is így lesz. (Hiányzol Papi és Mami!!!)


Békés Boldog Karácsonyt Nektek!
Kívánom, hogy álmaitok valóra váljanak,
céljaitokat elérjétek,
legyetek boldogok, találjátok meg az elveszett feleteket,
egyetek sok sütit, nevessetek, örüljetek az élet minden percének!
love, andrea piovanni

2013. december 12., csütörtök

Csak a tengert újra látni

Ma vettem kettő filmet az analóg fényképezőbe. Határtalan határos 36x2 kép. Imádom, amikor befűzöm, a hangok és illatok. Amikor csinálom a képet, hogy nem látom azonnal, hogy mégis milyen lett. Kíváncsivá tesz...vajon jó lett vagy szar? Biztos jó... Manapság minden azonnal kell. Az információ mikor halt meg, mikor született, mit csinált ki lett belőle, mihez kezdett, a kiszemelt csajról kapcsolatban van-e akit a villamoson láttam, vagy a metrón....megnézzük fb-n...mindent kikereshetünk az internetről. 

      Kávézom. Szántják a közeli mezőt. A traktoros megküzd a sárral. Néha úgy tűnik, hogy elsüpped, szinte korcsolyázik a sárban. Kevés madárkák repdes a levegőben. A háttérben a szép erdő, a néhány nyírfával. Olyan csendes és békés minden. Szeretek itt lenni és nézni a távolba.
      Én most fantáziálok a régi képekről, milyenek lettek. És várok napokat, heteket, amire kész, összegyűlik a pénzem amire láthatom. Van egy fekete fehér tekercsem. Három éve fotóztam. Harminchat fekete fehér kép. Fogalmam sincs mi lehet rajta. Lehet már elő sem lehet hívatni, de azért bízom benne, hogy igen. Nemsokára befűzöm az új tekercset. Még várok. Az előző filmet már elfotóztam tizenegy nap kellett hozzá. Most csak várok arra a csendes és megnyugtató pillanatra...hogy itt van és befűzöm. Az előző tekercsen sem tudom igazából, hogy mit fotóztam. Voltam Budapesten ott fotóztam valamit aztán van rajta naplemente, akkor fogyott el a film, és, hogy mi van közötte? A többi 35 képen??? Fogalmam sincs...
      Néhány napja voltam Sáskán. Sosem tudtam, hogy miért vonz valami oda, de pár napja találtam egy régi képet az egyik fiókba. Nagypapám anyukája ott lakott. Le van fotózva és a hátulján ennyi Sáskán és egy elmosódott évszám, 1908 talán. A nyolcas elég kusza elmosódott. Itt ezen az Isten háta mögötti kis zsák faluban megtetszett két egymás melletti ház, amely már évek óta visszahív, hogy megnézzem. Van egy kőből rakott kis pajtaszerűség nagy fa ajtóval. Ami emeletes, és az emeleten nagy ablakok találhatóak. Nagy és széles ablak, amely a ház udvarára és a mezőre néz. Majd még távolabb a balatoni hegyekre. Sosem tudom eldönteni melyik melyik... Badacsony??? És a kőből készült pajtaszerűség aminek egy nagy fakapuja van, mellett pedig a parasztház zöld faablakokkal, fehérre meszelt ház, rozoga kis rozsdás kapuval, gádorral, új kéménnyel. Valami újgazdag hétvégi háza gondolom. Pár éve le akarom írni ezt a házat, valahogy körül írni, hogy mégis milyen, de csak álmodozom róla. Most se szép a leírás, mint a ház valójában. Persze nincs olyan illata mint az otthonnak, csak olyan érzésem van, mintha megtalálnám a helyemet, mint Rómában vagy mint ott Sáskán. Azonban, nem lehet összehasonlítani egyiket sem a másikkal. Beleszerettem mind a kettőbe. Bár, ez a szerelem olyan, mintha egy tökéletes családról fantáziálnék, ami sosem létezik, csak én látom úgy.
      Megtörténhet, hogy a befűzött film után nem marad meg az emlékezetben a fotó amit csináltunk, és nem látjuk rögtön, de csak idő kérdése és meglátjuk. (nah ez egy közhely volt)
Azt hiszem, hogy itt a tökéletes pillanat...gépzaj. Befűzöm a filmet. Aztán várok, hogy találjak egy mások számára unalmas és megszokottnak tűnő pillanatot, úgy bemutatva, hogy ők sosem látták, pedig mellettük járnak. Bár nem erről szól a fotózás. A fotózás emlékek szüntelen gyűjtése amíg élünk.   
      

2013. december 4., szerda

Különös látni magad előtt az írót


   Furcsa, hogy milyen gyorsan rohannak a napok, a hónapok. Múlt héten ilyenkor kissé izgatottan vártam, hogy csütörtök legyen. Ekkor egy orosz írónő könyvbemutatóján voltam, amelyre Ő maga is eljött. Különös látni magad előtt az írót. Eddig csak a betűivel, találkoztam, és most személyesen is. Ugyanakkor nem nehéz összepárosítani őket. Amire mindig is kíváncsi szoktam lenni, az az, hogy a kézírása milyen valakinek. Ez is egy olyan megmagyarázhatatlan belső kíváncsiság. Ritka látni ezeket a kézzel írt betűket tőle, hisz eddig nyomtatva láttam. Bár ez csak egy aláírás a könyvében. Lehet, hogy az előttem álló 120 fő után, már az az aláírás nem ugyanaz. Lefotóztam, megörökítettem Őt a pillanatot, amelyre azt hiszem már valami kényszert érzek. Ha nem tehettem volna meg, talán még most is rosszul érezném magam, mint ahogy szoktam azokban a pillanatokban, amikor elmosódva kapok el egy nagyon jó pillanatot, vagy amikor nincs nálam a fényképezőm. Bár ez egy elég ritka pillanat. Nem csak a kép a fontos, hanem az emlék és azt megőrizni fotó formájában. Dokumentálni, és ha olyanom van, akkor visszaugrom az időben újraélni az emléket. Most épp szerda van. A szokásos szerdai folyamatot végeztem reggel. Kávé, emailek nézése, állásinterjú telefonon egyeztetés, lottó feladás. Jó lenne már egy állás. Régóta keresek, sose gondoltam volna, hogy ez ennyire nehéz lesz. Igaz nem voltam soha egy talpraesett, mindent tűzön-vízen átvivő alkat. Én a háttérben húzódok, és figyelek. Elkapni a tökéletes pillanatot. Vagy leírni a megélt, vagy ábránd pillanatokat. Bár, tény, hogy az író az élményeinek összessége. Kérdés, hogy hova soroljuk az ábrándokat, Rómát. Rómában élni, kávézni kutyát sétáltatni stb...(legalábbis nálam ez az ábránd és még sok más)
   Habár lassú ember vagyok, lassan beszélek, és lassan eszem, lassan élek, talán beérem magam egyszer vagy oda ahol a normális emberek vannak. Még nem értem be őket. Futok a piros troli után, vagy a villamos után, amivel már ők elmentek...
Néha fontos, hogy elhagyjunk pillanatokat, néha pedig fontos, hogy meglegyen az alapvető élmények. Nálam ez nem volt meg kisebb koromban, ideje tovább lépni. Ami sosem megy. Újra és újra előjönnek, mint egy visszatérő álom. Bár jó lenne, ha tudnám, hogy mit szeretett olvasni? Hogy melyik a kedvenc könyve? Talán a könyvben rá találnék, egy részére, darabjára amely ugyanolyan vagy hasonló...hogy kicsit is ismerjem...

"Holnap új nap virrad, fiam. Mosakodj meg, igazítsd el a hajad, dúdolj egy kis dalt, és indulj. Semmi mást nem mondhatok. Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy bura alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép, fiatalember, feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Őrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább… Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között."

Mostanra pedig ráleltem fotós példaképemre, aki ezt mondta: 
    "A fényképezőgép a munkaeszközöm. Általa adok értelmet mindannak, ami körülvesz." - André Kertész

fotóim: http://andreapiovanni.tumblr.com/