2012. április 30., hétfő

A messziről jött lány története.


A messziről jött lány története.
"Csinálja az ember vagy nem,
az mindig a körülményektől függ"
Cesare Pavese/:  Ház a domboldalon

A jegyzetfüzetemet körülbelül egy hónapja nem nyitottam ki. Általában néhány szót, pár mondatot leírok, és ha írni támad kedvem,  - de igazából nem kedv kérdése, - hanem tudod, hogy most le kell ülnöd, mert van valami megmagyarázhatatlan kapocs te és egy ismeretlen erő között. Az üres jegyzetfüzet vonalkái megtelnek az útközben szerzett látvány, vagy  tátott szájjal állva a mező közepén arcba fújó széllel az erdőn csodálkozva - a buszon, eszedbe jutnak olyan gondolatok amelyek fontosak, azokat pedig leírod. Valójában nincs haszontalan gondolat, mert mindig gondolsz valamire, vagy valakire. Nem?  A jegyzetfüzetemben lévő gondolatok most hiányoznak. Aköré írok. Igaz ezek a szavak, mondatok valami hatással vannak rám, leírom őket, de ha elszáll a pillanat, hogy nem tudom leírni, mert elfelejtődik, vagy ha írás közben mégis eszembe jut, de nem az eredeti gondolatot tudom leírni, hanem csak megközelíteni, az teljesen rossz belül. Elveszett...mint a szerelem. De mégis hová??? De mégis miért???
***
Elegendő könyvet olvasunk-e? Életünkben elolvastunk-e már tíz azaz 10 darab könyvet??? Elég ez? Meg vagyunk elégedve??? Elég volt-e ez a 10 könyv vagy hiányt érzünk belül?
Sokszor van úgy velem, hogy olvasok, de közben egészen másra gondolok, mint amiről szól a könyv. Máson jár a gondolatom, néha visszatérek a könyvben leírt cselekvésre, néha pedig a saját gondolatomhoz. Ott és akkor miért cselekedtem azt, miért nem máshogyan, de ha máshogyan cselekszem, az újabb dolgot szül, és az mit hozott volna ... és így tovább.  A sors elénk dob valamit, mi cselekszünk vagy mégsem.
Múlt hónapban egy messziről jött lánnyal találkoztam volna. Tűkön ültem, hogy találkozzunk. Chateltünk, emaileztünk. Megnéztem, hogy milyen vonattal jön, pontosan mikor indul, hol áll meg, mikor áll meg. Hol fog átszállni. Teljesen belém szállt az utazási vágy. Én itthon ültem a fotelembe Sigur Ros-t hallgattam vagy akármit, de 22.47-kor tudtam, hogy hol van a lány. Most áll a vonat. Aztán hajnalig olvasgattam, mintha a vonaton utaznék én is éjjel. Régebben, amikor a főiskoláról este hazaindultam akkor is olvasni szoktam a vonaton.  Persze ez attól is függött, hogy volt-e ismeretlen utazótárs az egybenyitott vagonba.  Egy lecsípett beszélgetés, egy kicsiny élettörténet, beteljesületlen szerelmek utáni gyötrelmek, munkahelyi kínlódás melynek fő kérdése: "Értékes munkát végzem-e? "                                             
     Sosem beszélgettem senkivel a vonaton, valahogy én nem vagyok az az emberbarát, nyitott típus mint sokan. Nekem sosem ment. Nem igazán tudok bánni az emberekkel. Akire kíváncsi vagyok, viszont ott megnyílok és begyűjtöm a lelkét, hogy amit az első másodpercekben felépítettem róla a képzeletemben, az a valóságban is egyenlő-e? Ki kell deríteni. Az általam elképzelt személyiség és a valóság nagyjából 70%-ban ugyanaz. Ilyenkor örülök, hogy nyitott szemmel járok és sokszor észreveszek olyan dolgokat, amit más tuti nem. Amikor elmondom a másiknak, pedig ijedt arcot vág és furcsállja a dolgot "Honnan tudod? Honnan ismersz ennyire?".
     Visszatérve a lányra. Négy napra jött egy kötött programra. Az első találkozás mindig fontos. Vagy 125-ször lejátszottam a fejembe.: Hogyan köszönök, mi legyen az a vész téma amit akkor veszek elő, ha van az az 1 perces őrjítő csend, vagy mi az a második vész téma, ha nem nyitott, vagy ha én nem leszek nyitott formában, mert a körülmények, nem úgy alakultak és így tovább. Aztán első nap egy sms, hogy majd holnap. A második nap azaz a holnapon vártam, hogy találkozunk...semmi. Harmadik nap tudtam, hogy valószínű, hogy nem fog sehogy jelezni, így délután a kívül fekete, belül fehér bögrémből szürcsöltem a kávémat. Néztem a közeli erdőt, a 4-5 db nyírfát, amely fehér fatörzsétől elkülönül a többi fától, eldöntöttem, hogy elmegyek a városba és majd ha találkoznunk kell, akkor úgyis találkozunk.
Elindultam. Zuhogott az eső, így az otthon lejátszott történet, miszerint egy padon ülök és majd találkozunk megbukni látszott. Beértem a városba szakadt az eső. Egyik ismerősöm a várostól 6 km-re lakik, gondoltam megnézem, beköszönök. Felhívom, mondja, hogy fél óra múlva buszra száll és bemegy a városba. Persze nem abba ahol a lány van.( Ez egy távolabbi város. )
Elviszlek. A kocsma előtt találkozunk. Általában ilyenkor a templomot szoktam említeni mint gps koordinátát, mivel az autóból az tökéletesen látszik, de most máshogyan történt. Ismerősöm beült a kocsiba, beszélgettünk. Fél óra múlva beérünk a városba, elállt az eső. A jelzőlámpák két utcánként narancssárgán villogtak a négysávos úton. Olyan kihalt a város. Utcalámpák tompa fényénél haladtunk. A belváros egyik kávézójának parkolójába leállítottam a kocsit. Elszívtunk egy cigit, sétáltunk a főutcán, néztük a kirakatokat. Majd elbúcsúztunk.
      A visszautamban érintettem a várost, ahol a  messziről jött lány ideiglenesen tartózkodott. A belvárosnál egy üres parkolóban leállítottam a kocsit, egy üres busz halad el a parkoló előtti úton, a járdán egy kutyát sétáltató férfin kívül nem láttam senkit.  Üres volt minden. Elővettem a fényképezőgépemet, lefotóztam a barokk templomot a főtéren. Pár ember jött a főtéren át. Egyből beugrott, hogy a messziről jött lány is hátha közöttük lesz, de nem így történt. Jött egy újabb csoport. Elég messze voltak még, arcuk nem látszódott  a sötétben viszont volt egy amelyiknek ismerős volt a járása, kalap volt rajta. Ez Ő...felelem magamban. De honnan tudod, hogy milyen a járása??? Nem is láttad. Sőt azt sem tudod, hogy kalapot hord.
Aztán valóban Ő volt az. Ismerem a járását. De honnan? Hirtelen kérdéseket tettem fel magamba. 5 perc telt el azóta, hogy megérkeztem. Fentről így megírtak volna mindent? Mindennek így kellett történnie? Én itt fotózgatok és ő csak úgy elém sétál és találkozunk? Aztán kérdéseket tettem fel. Örülni fog-e nekem? Egyáltalán szereti-e az ilyen hirtelen találkozásokat? Lehet, hogy őrültnek fog hinni? Lehet, hogy megijed tőlem,  azt hiheti, hogy figyelem, követem.
Hirtelen elkanyarodnak, nem arra mennek, mint az előző csoport. Valaki a csoportból kíváncsi egy kirakatban lévő könyvre. Ő is megy. Távolodunk. Eközben nem csináltam semmit, csak néztem. Távolodunk.  Meg volt írva minden. Eközben nem ordítottam, nem csináltam semmit. Vele utaztam, ott voltam végig mellette.  Egy pocsolyákkal teli kis macskaköves utcán távozott, átlépkedve próbálta kikerülni őket.  Eközben távolodtunk.  Egy kis történetből, melléktörténet lett. Nem történt semmi, miközben minden. Ott ültem mellette a hazafelé vezető vonatúton, miközben a leszálló utasok elmosódó alakjai pontként homályosultak el. Azon gondolkoztam : Miért nem cselekedtem? Miért nem csináltam másképp??? Minden meg volt írva, hogy találkozunk, véletlenül és hirtelen, mint a szerelem. Álmatlan éjszakák álmai maradsz tovább s lehet, hogy ami lényeges, sosem derül ki. Ez a meg nem valósult messziről jött lány története.

2012. április 17., kedd

Római történetek


(Igazából a címe egy hazugság, mert a rómait át kell húzni. Történetek, maradjunk ennyiben ez a cím. )
Délután ültem az egyik hintánkba igen az egyikbe, mert nekünk két hintánk van. Egy a házfelé néz és nyugati napsugarak sütik a tarkónkat, egy másik, meg délre néz. A délre néző a fontos, mert abban ültem én. És ami Délre néz, abból látom az erdőt. Kezdtem hozzá a monológomhoz, amit jó lett volna leírni, de aztán csak mondtam magamban a gondolatot. Már lecsukódott a szemem is. Kicsit hideg északi szél fújt, azaz a tarkóm kezdett fázni. Fejemre húztam az egyik csuklyámat, abba most nem mennék bele, hogy mennyi csuklyás pulcsi van/volt rajtam, de az egyiket... Aztán valami olyasmire jutottam, hogy az írók, és a költök ruházatukkal is mások, mint a normális ember. Jó...most kérek elnézést, hogy le normálisozom azokat az embereket, akik nem írnak se lapra, se sehova. Szóval gondoljunk bele. Egy bölcsész szakos lány, mondjuk egy irodalom-könyvtár szakos lány, méteres sálat teker a nyaka köré, mégha 39 fok is van kint, így tudod, és ő meg jelzi, hogy BTK-s, ja és a saru nyáron. Aztán vannak a hosszú hajú szakállas emberkék, akikről tudod az egyetemen, hogy töri szakosak, jó, nem 100%osan, de a 80%-a, ja meg a bakancs, ez is 39 fokban is plusz az Erdély imádat mellett a II. világháború összes tankját, puskáját, gránátját, meg ruházatát...mindent tudnak. Aztán vannak az inges, jól öltözött emberek, ők valamilyen menő szakra járnak, Turizmus, Menedzsment meg ilyen valamikre. 
Néha úgy képzelem a távoli jövőt, hogy írni fogok pár könyvet, ami az embereknek baromira tetszeni fog, és nem akarok híres lenni, de tudjanak rólam, valami kis változást hozzak az életükbe, mintha valamilyen jó történés lennék az életükben, vagyis mármint a könyv/ek. De én nem öltözök úgy mint egy költő vagy egy író. Nem hordok sálat nyáron, sem vászon bő gatyát, sem vászon inget. Ha bár visszagondolok a tavalyi nyárra mégis hordtam. Nah mindegy. Nem hordok szandált, és kalapot se, meg...nem tudom.
Leginkább nem hiszek magamban. Hogy képes vagyok elérni dolgokat. Ma délelőtt tűkön ültem, mert rendeltem pár antikvár könyvet. Ez volt a második forduló. Az első fordulóban rendeltem Pavese-t, Moravia-t, Salinger-t. Így végre van saját Pavese könyvem, sőt ami magyarul megjelent, az mind itt van a polcomon, Moravia pedig valami titkos olvasatlan író számomra, de 10 könyve van a polcon. Selejtezés volt a könyvtárba ahol 200 Ft-ért kaptam 4 db Moravia könyvet. Mintha 1986-ban vettem volna őket, kb akkor ennyiért vettem volna meg újonnan. A második fordulóban egy Pavese könyvet nem tudtak szállítani, így azt rendeltem így lett teljes a Pavese gyűjtemény, még egy Moravia-t, mert hát mér is ne, ha Róma város szülötte, és ott is halt meg. Jack Kerouac : Úton című könyve, mert hamarosan film lesz belőle, meg mindenki kedvenc regénye, hát büszkén mondom, hogy én meg még nem is olvastam. Meg két Tisza Kata könyvet. Az erdélyi valamim miatt, mert ugye Marosvásárhelyi. (amit kis M-mel kéne írni.) Tavaly előtti nyáron olvastam tőle, akkor még nem volt ennyire látható ez az erdélyi valamim. Láttam a Transylvania c. filmet, aztán valahogy utána kezdődött minden. Kezdték erdélyből olvasni a blogom, megismertem pár olvasót, akik barátokká váltak, van egy pót emberem is, akit szeretnék minél előbb látni is, meg erdélyi levegőt szívni.  A szomszédom erdélyi, májusban a hosszúhétvégén  megy a családjához vissza, mert a szülei nincsenek jól. Viszi a gyerekeket az asszonyt. Múltkor elmagyarázta, hogy hol nőtt fel, meg fel is írtam egy cetlire, hogy megnézem google maps-on. Meg is néztem, de a cetli elmászott, én meg elfelejtettem mint öreganyám a nevemet. 
...
Be kell szereznem egy vászon bő gatyát, meg egy kalapot, ja meg írnom se ártana valami kibaszott jót, amitől SB. belémszeret. Sokszor írtam már úgy, hogy meg akartam hódítani valakit az írással. Egyszer sikerült is, de E. megijedt. Így eddig csak sikertelen próbálkozások voltak, pedig jó volt amit írtam vagy talán mégse. Túl...sok volt.
Maradok elképzelés nélküli gyerek. Önértékelési problémákkal, alkotási problémákkal, meg azzal a baromságommal, hogy mindig mástól várom, hogy megoldja a dolgaimat. Mindegy. Majd holnap gondolok rá.
Így a fel sem tett kérdés illúzióban tart. 

2012. április 10., kedd

Valahol máskor



2012. április 8., vasárnap

Buona Pasqua a tutti! :)








ui: SZAKDOLGOZAT KÉRDŐÍV, TÖLTSD KI LÉGYSZÍVES. KÖSZI

2012. április 3., kedd

Improvised


Még 2008ban láttam egy filmet, ami ha nem is nagy, de hatással volt rám. Mondanom se kell, hogy olyan filmeket választok megnézésre, ami tudom, hogy egy pillangószárny rebbenésnyit hatással lesz rám. Ha nem is 2008ban, de valamikor olyantájt láttam egy Erdélyről szóló filmet. Pár hete néztem újra, és kedvenc filmemnek vallottam, mert az egész úgy ahogy van tetszik. Transylvania 2006os film. Többször láttam a filmet még 08'tól, de a pár hete újra nézett film valahogy egészen más volt. Egy jeleneteiben hasonló filmet láttam, mint akkor, de kiegészítve újabb jelenetekkel, így már érthető volt a film, anno tehát valószínűleg én  egy másik verziót láttam, és nem az eredetit. Aztán amikor még 2008ban vagy valamikor megláttam ezt a filmet, ez egy őszi borús délutánon volt, mint lelkileg, mint időjárásilag, a filmben is hasonló idő lehetett, így már csak azért is no meg a történet miatt is hatással volt rám. 2009 januárjában elkezdtem a blogot. És lassan, de biztosan jött néhány erdélyi ismerős aki olvasott, és mintha valami jel lett volna a film és az erdélyi ismerősök között. Volt még 2006ban vagy előtte egy ismerősöm aki Erdélyért volt megőrülve. Őt mondanom se kell, hogy jól körbe röhögtem. Most meg ott tartok, és bevallom magamnak, hogy amit én most elképzelek, a dohos, málló vakolatú misztikus utcák a szegényes környezet, a por ami a szemedbe kerül, a régi könyvek illata valami ilyesmi amiket én Erdélynek és a nagyobb városainak képzelek, meg a művészet iránti tisztelet a falvak, meg minden... Az emberek írnak verseket, novellákat, mások festenek, de valami művészeti hajlam van bennük. Valahogy bennem ez a kép alakult ki, és ezt a képet akarom valóssá tenni, úgyhogy a távoli jövőben szeretnék egy erdélyi túrát. Meg még sok mindent...
Most kiírom magamból, hogy féléve jókora görcs van bennem, azért nincsen folyamatos blogbejegyzés, és noha jönnének a bejegyzések, valami gátol. Az, hogy ki olvassa, mit gondol róla, miért nem nézik sokan, minden apró hülyeség közreműködik a már meglévő problémáim mellett. Fontosak a számok, fontos, hogy ki olvassa és mit gondol róla, és az még fontosabb, hogy ki tudom-e váltani belőle, azt amit szeretnék, hogy egy picit is úgy érezze az olvasó, szóval te, hogy valami változik. Ha egy pillangószárny rebbenésnyit változik az élet...

Néha irigylem más tulajdonságát, hogy nyitott az újra, tehetséges, számomra úgy tűnik, hogy boldog, életvidám, céltudatos. Aztán ha ilyen emberrel kerülök szembe, akkor elfog az irigység, néha mérges is leszek magamra, hogy te AP - te milyen szerencsétlen vagy, meg tehetségtelen.
Hiába a sok fotó, meg leírt szó, a szobádból nem fogod megváltani a világot. 23 éves koromra szerettem volna egy könyvet írni. De itt van a blog, amit nem is vettem számításba. Ha összesíteni kellene, mert ugye drága AP elfelejtette a blog születésnapját, ami már két hónapja volt (FEBRUÁR 6) közel 600 oldalnyi írást tesz ki a blog, ami egy emberes könyv lenne nyomtatva és javítva persze, mert az ihlet heve, nem enged mindig helyesen és pontosan írni.

Egy ismerősöm Sepsiszentgyörgyből jött át tegnap a másik megyébe, valami furcsa dolgot váltott ki belőlem. Kíváncsi voltam, hogy mivel és mikor jön, képzeletben pedig ott ültem mellette a vonaton. Láttam az utasok elmosódó arcát a peronon, vagy a tájat, ami foltként suhant el a szemünk előtt. Nem számított semmi, csak az, hogy rajta vagyunk a vonaton, és haladunk valahová ahol várnak. Fontos hinni, hogy várnak a végállomáson, fontos, hogy higgyünk az igazságban a leírt szóban. Talán kivált belőlünk egy pozitív jó érzést. Egy könyv, egy érzés, a délről jövő szellő melege, az eső, akármi ami hatással van egy emberre ameddig  tart egy pillangószárny rebbenés, addig, vagy amíg tart kettő vagy több.

"mielőtt el ítélsz,vedd fel a cipőmet és járd végi az utamat, érezd a könnyeimet éld át a fájdalmaimat majd az örömeimet..tedd meg lépéseimet, amelyeket én is meg tettem. botladozzál minden kőben ,amiben én is meg botoltam. és mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. csak is ezután ítélkezhetsz rólam , felettem. akkor mondhatod hogy ismersz."