2013. április 25., csütörtök

Egy átlagos szerda. (?)


Az udvaron ülök egy kerti széken. A nap végre kisütött, ezt vártuk már régóta. Nézem az erdőt, olyan szép és csendes. És megnyugtató. Hatással van rám, ahogy a bárányfelhők, a nap, a folyó, a meleg déli szellő. Csend van. A fekete kávémat iszom a csehszlovák bögrémből, most már nem a mikróban melegítem fel. Szerda van. Lottót veszek a postán. Képzeletben már a főnyereményen jár az eszem. Mi lenne ha...
Persze nincs ha, de mégis ha, ha...
Vennék egy kicsike házikót Kingával, valahol egy szép környéken. Talán egy kis domboldalon, ahonnan gyönyörködve lehet figyelni különösen hajnalban a természetet, az erdőt, vagy ilyesmi. Lenne kert, benne minden jó, vetemény. Pár gyümölcsfa, szőlő. Amiért most különösen megőrülök, a Pinus pinea, és a Himalája nyírfa. A kertben két német vizsla szaladgálna, Pál és Modi. A Pál nevet nem kell különösen ecsetelni, de a Modit, már inkább. Modi, mint Modigliani olasz festő, szobrászról nevezvén el. Szeretnék még egy kis autót, egy kis Fiat 500-ast. Csupán azért, mert olasz, és nem azért mert napjainkban ez a divat. Megelégednék bármiféle más, de csak olasz autóval is. Igazából a formája tetsszen  és ne fogyasszon sokat...Persze fontos a szín, amit sosem tudnék eldönteni 100%-osan. A fekete túl komor, és hamar karcolódik, a piros túl rikító, a fehér túl hamar koszolódik, a sárga még rikítóbb, mint a piros, a szürke(???), szürke autót, meg nem akar senki, de az se tetszik, kék??? hm az se szép szín főleg autón...szóval ez egy fontos kérdés.
Aztán a fotósfelszerelésemet szeretném feljavítani, és megörökíteni minden szép pillanatot az életemből vagy mások életéből. Alkotni új írásokat, megismerni új és ismeretlen helyeket embereket, néha csak inkább helyeket. Vagy visszajárni olyan helyekre ahol már jártam, de lenni szeretnék még. Múlt hétvégén szépen eltévedtünk Ausztriába Kingával. Igazából jó volt. Én, azért elég ritkán lépem át a határt, de mindig a Moszkva tér című film jut eszembe, amikor vonatjegyeket hamisítottak, és a két főszereplő Bécsben jár, ahol az újgazdag fiú mondja a csórónak (tehát itt magamra ismertem), hogy "sosem voltál még külföldön?" Szóval amikor átléptük együtt a határt, akkor is pont ez fogalmazódott bennem....megfogalmazhatatlan bizsergető érzés mindig amikor átlépjük azt a határvonalat. Újdonság, mely újat és szépet hoz, szépet hozott számunkra azon a délutánon. Átléptünk, a levegő másabb. Gyorsan lehúztam a kocsi ablakát, és beszippantottam mélyen a tavaszi friss osztrák illatot. Aztán mint jó turistához híven eltévedtünk, ahogy szokott lenni, persze térképünk az nem volt. Nem is terveztük, hogy átlépünk, spontán volt minden, ugye érted??? Ez a legjobb utazás. Hirtelen és spontán semmi tervezés.  
A szerdai kávézás közben ezt az esetet is megmosolyogtam, meg a római utunkat is. Meg, hogy annyira visszavágyódom. Róma az a hely, ahova hazaérkezhetek. Talán jövőre újra valamikor...
Délben zár a posta, előtte oda kell érnem kitölteni a lottót, hogy mégis megmaradjon az álmodozás estig. Mit, hogyan, merre...
Aztán hazaérek, nagyanyó nincs itthon...nincs a konyhában, nincs a szobájában se. Nincs a kályha melletti székében sem, ahol olvasgatni szokott az utóbbi időkben. Nincs a kertben se, ahol veteményezni szokott ilyenkor. Üres a lakás. Olyan szokatlan és fura még ez. Elment. Mindenkit itt hagyott. Papám már régóta várta őt. Most kézen fogva sétálgatnak, beszélgetnek egymással, bepótolják az időt, elmesélik milyen dolgok történtek a másikkal. Egy szép parkban ülnek egy padon valami tó előtt, a nap szépen süt,  mosolyognak egymásra csillogó szemekkel , mintha most látnák először egymást hosszú idő után. 
S nézik a bárányfelhőket a tó tükrében, én pedig a bárányfelhőket az égen. 
Ciao Mami! Ciao Papi!
(Hiányoztok!!!)
"Apránként halunk meg, aki szeretett bennünket és elmegy, az mind elvisz belőlünk egy darabot." / Bertók László
zene: Brian Crain - Voice From The Past