Vasárnap :
Elgondolkodtató,
hogy az ember miért pont vasárnap 12:00-kor dönt úgy, hogy füvet nyír? Sosem
jön rá normális válasz. A motor zaja keveredik a PB-gáz szállítós kocsi
"zenéjével" aztán sokkal később megérkezik a sárgaszínű fagylaltos
kocsi hangos dallamával majd tovább áll, de most sincs csend, továbbra is zúg a motoros kasza a kertekből,
épp mikor húsleves és rántott hús illata lengi be a falu utcácskáit. Az ebéd
után szigorúan csak espresso kávét fogyasztva, teraszon kiülős nyugodt délután
lehetne, de mégsem...
Szombat éjjel:
A
legutolsó álmom amire emlékszem éjjelről, hogy Rómában vagyok. Az eső is esett,
K-val alig értük el a vonatot, amely fogalmam sincs, hogy honnan indult, de
Roma volt végsőpontként feltüntetve. Láttam a vonaton kiírva krétával. Az
ablakon becsepegett az eső, sokan voltunk a vonaton. Mindenki télikabátban,
aztán néztük az utasokat, ők meg minket. Ordítozva beszéltek, mi meg erőltetetten
mosolyogtunk, és próbáltuk nézni az ablakon át az olasz hegyeket. Igaz sok sok
esőcsepp nem engedett tiszta kilátást az ablakból. Aztán megérkeztünk, újra...
Éreztem az első érkezésünk illatát, a fákat, az enyhén fújó langyos szelet, és
azt az érzést, hogy végre, ennyi idő után hazataláltam. Pontosan szavakban nem
tudom leírni, milyen is ez az érzés, csupán azt, hogy megszűnt minden addigi
görcs és csak szívtam újra magamba ezt az olasz és római érzést másodszorra,
pedig valójában csak aludtam. Az emberek arcai hasonlók voltak, mint az első
utazáskor, a repülőn olvasgató őszes férfi, aki valamilyen könyvről készített
fotót az instagramra, vagy csak a feleségének. Valamilyen kerek szemüvegkeret
volt a fején, várta, hogy végre landoljunk. Ő talán valóban római gondoltam...
talán van egy piros Vespája amilyet szeretnék, vagy egy Fiat 500-a, hogy a
kanyargó szűk utcában tudjon közlekedni, s pont olyan amilyet szeretnék. Ő már
ki sem néz a repülő ablakából, nem nézi a narancssárga utcai lámpák fényében
pompázó Rómát. Talán túl unalmas? Talán a sok ingázás miatt megszokott?
Éjszakák,
álmok, újra átélt római utazás melyet "kénytelen" voltam újra átélni,
s talán akartam is újra átélni. Már várom a következő hajnalt Rómában, hogy
újra lássam és érezzem azt, amit pontosan de még hiányosan sem tudok megfogalmazni...valami
olyasmit, mintha hazaérkeztem volna s ne csak álmodjam. Átölelni végleg. A keddi
szemerkélő esőt, a szelet magaménak érezni... a cappuccino-t az ókort, a
jelent, a kedvenc csapatomat. A találkozások pedig előre meg vannak írva, s
ezek talán csak akkor jönnek létre, ha már kiérdemeltük őket.
Most éjjeli 1 óra van, ki-ki nyugalomban
álmodik, vagy épp tervezi a jövőt. Én talán Rómáról álmodom újra...mindig.
