március 25

Tegnap a sokadig hibát írta ki a fényképezőgépem. Januártól pedig 15 képenként egy egységet leszívott az aksiból. Szóval haldoklik. Én pedig nem kínzom tovább. Három és fél évet szoltált. Közel 40 ezer képet készítettem vele, ami azért elég jónak számít. Fotóztam vele mindent, de szó szerint. Két önálló kiállításom volt. Két 365 napos projektet fotóztam vele, jó igaz a második napi projektel megcsúsztam, és most a felénél vagyok, de hát innentől az is megakad, mert most kellene egy új fényképező, amire persze nincsen semmi pénzem. Örülök, hogy nem megyek mínuszaba a hónap végén nemhogy egy új fényképező... 

Azok a gépek persze szóba sem jöhetnek amelyek az eddigi 5 év fotózást tudnák magasabb szintre emelni, mert nem magyar pénztárcának készültek. Pedig jó lenne magasabbra emelkedni.

Így meghatározott ár kereten belül kell gondolkodni, előnyök és hátrányok stb.

Tételezzük fel ha lenne pénzem, akkor egy Canon 100D-t vagy egy Canon 700D között gondolkodnék. Ezeknek viszonylag nem olyan magas az áruk és tudásokban az elhalálozott gépem 3szorosát tudják már. Hát igen, ennyit számít az idő. 2010 szeptember nem most volt.

Szóval így állunk. Sehogy. Nem tudom mi lesz így a fotózás nélkül.

Ebédszünet

A munka legjobb része az ebédszünet. Eljutottunk a munkaidő feléig. Már csak a fele van hátra. Ezt szeretem a legjobban. Fél 1 kor haza bringázok. Süt a nap. A hátsó kertből előszaladnak a macskáink, a kutyám is örül amikor hazaérek. Megebédezem, közben lefő a kávé. Megiszom a déli irányba mutató hintánkba. Nézem az előttem lévő mezőt, a megtávolabb erdő elejét. Olyan csendes minden. Ez a legjobb amikor ott ülök, gondolkodom. Ránézek a virágokra, a macska felugrik mellém a hintába. Doromból, én kortyolgatom a langyos kávét. Ez se zavar, hogy nem meleg. "La vie est belle"

Kiraktam napozni a két citromfámat, amit még azt hiszem másfél éve ültettem, de az is lehet, hogy több. Már nem emlékszem. Fel van írva valahova, de már nem emlékszem. Két kicsi mag volt, most úgy 25 cm-esek. Elég lassan nőnek, de nőnek. Talán jövőre, vagy utána már virágozni is fog. Még tavaly Rómában láttam citromfát, a via Antonelli 19 alatt, egy kisebb kertben. Az embernagyságú volt, rajta

sárga citromok, a fa törzse vastag. Elég régen ültethette valaki, még talán 70-es 80-as években. Valakinek a nagyszülőei. Vagy csak egy ismeretlen kertész.

Pár fa már kivirágzott, talán ez a legszebb időszak az évben. Aztán pár hét és nyoma sincs a szépségnek.

"Egyszer használatos a létezés."

Minden ami körülvesz minket haldoklik. Valami egészen lassan, valaki egészen lassan, valaki egészen gyorsan és látványosan. Önmagát bomlasztva amire másokkal is hatással van. Mindez a saját szemünk előtt. Talán nem vesszük észre, nem akarjuk. És szenvedünk emiatt.

Munka után kedvem lenne, csak úgy menni valahová, nem gondolni a holnapra, hogy vannak kötelezettségek. Olyan régóta nem is fotóztam. Lassan beleszürkülök a szürke hétköznapokba. Furcsa, hogy amihez közöm volt, kezd távolniak tűnni, és ezt nem akarom. Nem akarom, hogy elvesszen. Ez tartott a vízfelszinen. Egy mentőőv a tenger felszínen. Nem tudok úszni amúgyse... Valaki azt mondta hogy feleslegesen kapálózunk. Valóban? Én még kapálózok, hátha...