Elég
nehéz megtalálni azt a betűtípust amelyet akarok nézni néha perceken át,
miközben valami lágy nyúlós zenét hallgatok, hogy a halvány reménye is
megmaradjon annak, hogy írok. Hogy az adott perc gondolatmaradványai
megmaradjanak. A héten nem volt munkám, ezért hazajöttem Budapestről. Persze
itt mehet a nagy klisé, hogy vidék kontra nagyváros, és stb…de nem. Én mindig is ide valósi vagyok, szeretem a
trágya szagot, a hajnal harmatos cseppjeit, a májusi leírhatatlan illatjait, ahogy az
autóval szelem a kilométereket az országúton. Akkor amikor haladok, jó lenne
egy magnetofon vagy valami amire csak rámondom amit gondolok, de ez a
magnetofon gyorsabb lenne, jó lenne nem kimondani őket, nem csak valahogy rám
lenne kötve, és amikor otthon rádugom a laptopra vagy akármire, már meglenne az
a szöveg, amit én utazás közben mint belső monológot mondtam magamban.
Most
a belső monológomból csak tört részekre emlékszem és ez nagyon zavar. Azt is
alig tudom legépelni, inkább csak elmesélni tudom, de azt sem most azonnal,
csak később, így már az elmesélés is kicsit átváltozik. Inkább vágy lesz. Egy
újra és újra megújuló vágy. Az hogy vágysz egy új cipőre, könyvre, autóra, vagy
csak akár egy új szerelemre, amely előre hajt, többet préselsz ki magadból.
Ezek a vágyak visznek előre és talán a döntések, hogy a megfelelő pillanatban,
a jót választod a rossz helyett. Ez egy elég nehéz pillanat. Talán itt dől el,
a további megírott sors. Van kétféle vagy három féle verzió, attól függ, hogyan
döntesz és akkor a már megírt piszkozatok közül csak az egyik kerül véglegesítésre. Ilyen
egyszerű?
A hónapra ajánlott zene helyett,
könyvvel érkezem: Németh
Gábor: Egy mormota nyara
ui: a kiállításom klassz volt, köszönöm, mindenkinek aki eljött. Mindegyik kép megvásárolható! Veszprémben a Vár u. 31 alatt megtekinthető június 12-ig.
