Egy magánjellegű fecsegés harminchét

Egy magánjellegű fecsegés harminchét

         Talán egy órája értem haza a munkahelyemről ami egy könyvesbolt.

Az őszi köddel tarkított esti sötétben nagyon lassan közlekedem az utakon. Aki már gázolt az lassabban jár, félelemmel. Persze ez a félelem, amikor beülök a kocsiba nem jön elő, sem amikor úton vagyok, amolyan szakaszos félelem, ami csak néha-néha tör rám.

A Hold nem világított ma. Az Fm4-et hallgattam a rádióban, este kilenctől angolul mondják be a híreket, és angol nyelvű műsor következik. Recsegve hallgattam. Sokszor a rádió el is vált, mert érzékeli, hogy nincs elég rádióhullám, én pedig nyomkodom a rádió hármas gombját, mert ezen tároltam el, a Petőfi, és a Bartók között félutas megoldásként. Az angol nyelvven megszólaló műsorvezetőn érezhető, hogy pár perccel az adás előtt érkezett meg a rádióba, hülyeségeket beszél magáról, amire valószínűleg senki sem kiváncsi, de ő még ezen nevet is, és a bájdövéj ecetera, notingimportant, wenájvóz a kid, mögött érdekes régi zenét sugároz. Értem mit mondott, ami jó érzéssel tölt el, hogy nem kopott ki belőlem az angol nyelv tudása, bár megszólalni lehet, hogy nem tudnék hirtelen. A rádiós azt mondja döljek hátra, ahogy ő kis pöcsös korában, és élvezzem a zenét, amit a kis nyomorék lejátszóján vagy tizszer visszaszokott tekerni a magnón.

Épp vezetek, elég baj lenne, hogyha így tennék, de mégis valahogy kényelmesebb pozícióra váltok. Autók jönnek szembe velem a főúton, pénteki csúcsról már lekésem, ezek az emberek, akik jönnek velem szembe, ők is munkából hazafelé tartanak, de ezek az emberek az autókban hullafáradtak, elvégre péntek van, mögöttem is tülekednek az autósok, némelyik a reflektorját is rajta felejti, aminek nem éppen örülök, ekkor jókorát káromkodok, vagy rá villogok a reflektorral, de észre se veszik.

A dal kellemes, nem ismertem, aztán átvált németre nyelvre azt meg nem hallom meg, valahogy túlontúl taszít, semmi szépség nincs meg ebben a nyelvben. Sok autóst látok az utakon, hisz havonta kettőezer-ötszáz kmt vezetek le, és sosem értem azokat, az autósokat, akiknek nagymagyarországzászló virít az autójukon, mármint a filozófiát és a mondanivalót értem emögött, viszont, hogy egy francia népautón látom mindezt, akkor belémhasít a fájdalom, hogy a történelem ennyire nem megy egyeseknek? Ha nagymagyar, árpádsávos zászló, akkor miért ül be egy francia autóba? Trianon nincs meg? Tudom elveszem a részletekbe, de ezek mögötti részletek érdekelnek.

Aztán a rádió átvált, nekem meg már nincs kedvem újra nyomkodni a hármas csatornát, így lekapcsolom a rádiót. Néma csendben haladok 80-90 km/h sebességgel. Mögöttem egy negyventonnás kamion. Indexelek, hogy előzzön meg, megelőz, megköszöni, magamban meg mondom ,hogy good driver. Együttélünk a forgalommal, én nem sietek, ő igen, hát menjen. Lelassítok, hogy meg tudjon előzni. Sokszor van az, hogy két kamion verseng egymással, mert az egyiknek kettővel több a végsebessége, és akit előznek, nem hogy elengedné a másikat, aki előz, nem hanem élvezi, mintha egy forma egyes pályán lenne, fej-fej mellett küzdenek, én meg körülbelül tőlük ötvenméterrel figyelem a végkifejletet, fél lábam a féken, nem itt és nem most akarok megdögleni mások miatt.

         Aztán már a tájhatár közelébe értem, mögöttem egy autó, nagyon megakar előzni, de szemből jönnek normális ember nem előz így, de mögöttem lévő mégis. Épp, hogy befért elém, hogy ne ütközzön a szembejövővel. Rá dudálok, észre sem veszi, gyorsan rápillantok a rendszámára, román. Hát jól van, róluk tudjuk, hogy cseppnyi veszélyérzetük sincs, folyamatosan versenyeznek minden főúton nem magukkal hanem az idővel. Aztán ezután az életveszélyes manőver után még négy román autó előz meg. Egy diktálja a tempót, a többi követi, vagy csak a legelső autó tudja a címet, hova mennek, a többi nincs beavatva a bizniszbe, és nem akarnak lemaradni. Persze ez hülye feltételezés, az idővel versenyeznek és saját maguk életével.

A heves szívdobogásaim közepedte rágyújtottam egy cigarettára. Ma viszonyleg keveset szívtam, örültem is magamnak.

Nemsokkal később megálltam a környék legolcsóbb benzinkútjánál, teletankoltam hatezerért, ami persze ironikusan értendő, aztán már csak tíz kilóméter haza. Semmi érdekes, az fm4 már jobban szólt, a csávó érdektelen poénokkal nyomul, gondolom már várja a műsora végét, ki akar szabadulni az osztrák péntek estébe a barátaival sörözni, nightclubba akármi, megértem.

         Itthon ittam egy kávét a Bialetti kotyogósból, este fél tíz van, belefér.

Majd interneten gyors híreket olvasva, videókat nézve rájövök, hogy most épp az agytompító perceimet végzem.

Egy kisebbfajta listát készítek a fejemben, hogy a hátralevő kettő-három órában mit kellene csinálnom ami hasznos.

Írni, aztán olvasni pár oldalt.

Meglepő lehet, de a könyvesboltban nem tudok olvasni, kivéve este hat után amikor besötétedik. Este hangulatosabb olvasni, én azt szeretem, tűző napnál nem tudok, és nem sűrűn szoktam. Iskolákban is mindig az őszi félévben teljesítettem jól, és ez a napsütéses órák számának is tudható be.

Most  Térey János: Káli holtak című könyvét olvasom, párhuzamosan, Jon Kalman Stefansson: Menny és pokol, illetve tegnap kérdeztem meg erdélyi lány barátomat, mit olvas épp : Vida Gábor: Egy dadogás története című könyvét, így abba is belelapoztam és elég ígéretes.
Szeretem, ha valaki ajánl könyvet és nem nekem kell, illetve így ajánláskor, hogy ismerem láthatom és elgondolhatom, hogy ő mit látott, mit érzékelt a szövegből. Persze megbeszélni nem fogjuk, az már egy magasabb szint, de ki tudja. 

Róla már  korábban volt szó, de ezt neked most nem kell tudnod, Ő tudja, hogy róla írtam, és tudja, hogy amit leírtam az egy szöveg, nem pedig a valóság. Tetszett neki, aminek én is örültem, valami szerelmeses volt, tudom kíváncsi vagy így belinkelem elolvashatod (http://andreapiovanni.blogspot.com/2019/06/a-hajnal-aranylo-bibor-szine.html)

         Az estéből még rengeteg idő van hátra. Telefonomért nyúlok, tárcsázok, beszélünk 10 percet, majd félóra múlva nála vagyunk. Egy üveg hárslevelű mellett vagy között ülünk a teraszán, dumálunk, egymáshoz bújva alszunk el szorosan, rég éreztem már ilyet. Másnap azaz holnap onnan megyek munkába.

Szeretem a változatosságot, a mindig újat, és aki mindig újat tud mutatni,  és én ezt keresem.

ui: a fotón az összes eddigi Olivetti írógépem van, szám szerint tíz, a fotón csak kilenc. Egyet ajándékba adtam, amit feltételekhez kötöttem, de az ajándékba kapó nem tartott be, így ez most hiányzik a gyűjteményemből.

Találtam egy újat, AZ OLIVETTI-k Olivettije vaterán. Egy piros színű Olivetti Valentine, imádom, de nincs pénzem rá, és itt van a megyében, furcsa, hogy nálam több Olivetti írógép van, mint Veneziában az Olivetti múzeumban és felettébb érdekes, hogy ez a piros Valentine, is a megyében van. Csatlakozna hozzám. Jó lenne birtokolni, magaménak tudni. Ha meglepnél vele, írj rám! Ne hogy egymásra licitáljunk! (Mosolyok) 
Örülnék neki! És persze neked is, hogy hóbortomat segítenéd ezzel!

 Cím :https://www.vatera.hu/olivetti-valentine-piros-vintage-irogep-2827055393.html?bk_source=kiemelt_aukciok_nyito&bk_campaign=gravity&bk_content=rwd_listing_bottom&bk_referral=https%3A%2F%2Fwww.vatera.hu%2F&bk_term=olivetti%20valentine%20piros%20vintage%20irogep