Egy magánjellegű fecsegés XII.

Álmodunk-e szép feleséget, házat, benne szép családot??? Saját kocsit. Szép kertet. Jó barátokat, akik átjönnek szombatonként, vagy péntekenként? Az udvaron grillezett húst vagy valami kaját ennének ezek az emberek, vörösbort innának, nevetgélnének. A gyerekek ha vannak már a kertben játszanának, önfeledten rohangálnának. S amikor a nap fénye elragyog, gyerekek lefektetve. Mindenki a megszokottól eltérő helyen álmodna, valami ilyesmit. 

           De néhasokszor félünk az álmoktól. Félünk a kimondott szavaktól, az érintésektől, a haláltól. Rettegünk a holnaptól és a le nem győzött fóbiáinktól.  Félünk az alagútban, félünk a liftben. Félünk a mellettünk lévő embertől a metrón, hátha megtámad és kirabol vagy betörnek a házunkba. Annyi mindentől félünk. Igaz, túl egyszerű lenne, ha nem félnénk semmitől. "A bátor ember csak egyszer hal meg, a gyáva sokszor." - írja Shakespeare. Félünk, hogy a boldogság, a boldogtalanság megpecsétel bennünket. És jönnek a közhelyek, az elcsépelt szavak, amelyben gyorsan élünk. Rohanva kiutat sem keresünk csak nekirohanunk a falnak. Remélve, hogy egyszer majd álmodunk szép feleséget, házat s benne szép családot.

        Milyen a félelem illata? Talán úgy tudnám leírni, mint a zápor előtti kavargó szél illata.  Mindenhol más, de mindenhol gyönyörű és hátborzongató.  A félelem olyan, mint a lesújtott hamis hang a zongorán. Háborítatlan térben egyszercsak bumm...és félünk s olyanok leszünk, mint egy elképzelés nélküli gyerek.  

Most nagyon is boldog vagyok. Sosem voltam ennyire. 

zene elalváshoz. : http://www.youtube.com/watch?v=a3tgumBPjQs&feature=related

Egy magánjellegű fecsegés XI.

Egy magánjellegű fecsegés XI.

                               "Azt mondják egészségesen élni tartósabb
De manapság a halál egyre kapósabb
Ősz van a szél az arcomat karistolja
Könnyedén süllyed el a papírcsónak
Már vetkőznek a fák olyan közel a tél
Szeretni valakit valamiért."

Aztán az ajtón bekopogtat hirtelen a szerelem a délután harmadik negyedében.

"a szerelem az éjszakán 
keresztül rohanó fény" C.B.

Reggeli: Fonott kalács vajjal és anya idei kajszi lekvárjával. Kávé, de ez már a második. Vilmoskörte gyümölcslé. Ma van szerda. 2012. szeptember 5. Pontos helymeghatározás: 56-s szám alatt.

***

Aztán szeptember 6. Tücsi 13 év után délelőtt meghalt.

***

Az őszi édes péntek.

Azt vettem észre, hogy az út melletti fák tarka színekbe öltöztek. Hol voltam én eddig? Olyan gyorsan telnek a napok. Csak ülök egy padon, miközben az évszakok pörögnek. Mintha tekerve néznék egy régi filmet egy VHS kazettáról. Egy férfi (én) ülök a padon, miközben a levelek hullnak, aztán a leveleket felváltja a hópelyhek kuszasága, miközben főhősünk azaz én, még mindig mozdulatlanul ül a padon. A kamera kicsit közelít rá, de szinte csak pár centit. Aztán a fa kizöldül, kicsit fújdogálja a szél, főhősünk még mindig ott ül ugyanott, egyedül. Aztán eljön a nyár, és valaki mellé ül. Megfogja a kezét, és együtt telik az idő a gyorsított film. Arcukon látszik a szerelem. Felállnak és elsétálnak. És a nyárból ősz lett. A fák újra levetkőznek, mezítelenre.

A nyárősz utolsó szelei az arcomat csókolják az Ő hajával pedig csak játszadozik. Én meg nézem, aztán a lábunkat a tóba mártjuk. A nyárőszi fények tompábbak, este gyorsabban sötétedik, hirtelen árnyékba borul minden. Aztán a csillagokat nézzük egy nagy erkélyről. Közös lélegzet, közös hullócsillag most időben és térben együtt, eddig külön álmodoztunk egymásról, hogy aki jön, talán ő is épp most nézi az eget, ahogy én.

***
Szeptember 9. :   Az esti sétámon a kellemes hűvös, fázom, mint általában szoktam. Gondolkodom, aztán utca utcát követ, a hely s minden ugyanaz, jó magam is. Mélyet szívok az utolsó-utolsó cigimből, ez a búcsú izzó dohányfüst csókja. Aztán a csendben szinte semmi nem történik, ugyanakkor mégis minden mikor meglátok egy hullócsillagot.

                                               "Azoknak az elveszett lelkeknek, akik elfelejtenek hinni a szerelem nagyságában"