Egy magánjellegű fecsegés XI.

Egy magánjellegű fecsegés XI.

                               "Azt mondják egészségesen élni tartósabb
De manapság a halál egyre kapósabb
Ősz van a szél az arcomat karistolja
Könnyedén süllyed el a papírcsónak
Már vetkőznek a fák olyan közel a tél
Szeretni valakit valamiért."

Aztán az ajtón bekopogtat hirtelen a szerelem a délután harmadik negyedében.

"a szerelem az éjszakán 
keresztül rohanó fény" C.B.

Reggeli: Fonott kalács vajjal és anya idei kajszi lekvárjával. Kávé, de ez már a második. Vilmoskörte gyümölcslé. Ma van szerda. 2012. szeptember 5. Pontos helymeghatározás: 56-s szám alatt.

***

Aztán szeptember 6. Tücsi 13 év után délelőtt meghalt.

***

Az őszi édes péntek.

Azt vettem észre, hogy az út melletti fák tarka színekbe öltöztek. Hol voltam én eddig? Olyan gyorsan telnek a napok. Csak ülök egy padon, miközben az évszakok pörögnek. Mintha tekerve néznék egy régi filmet egy VHS kazettáról. Egy férfi (én) ülök a padon, miközben a levelek hullnak, aztán a leveleket felváltja a hópelyhek kuszasága, miközben főhősünk azaz én, még mindig mozdulatlanul ül a padon. A kamera kicsit közelít rá, de szinte csak pár centit. Aztán a fa kizöldül, kicsit fújdogálja a szél, főhősünk még mindig ott ül ugyanott, egyedül. Aztán eljön a nyár, és valaki mellé ül. Megfogja a kezét, és együtt telik az idő a gyorsított film. Arcukon látszik a szerelem. Felállnak és elsétálnak. És a nyárból ősz lett. A fák újra levetkőznek, mezítelenre.

A nyárősz utolsó szelei az arcomat csókolják az Ő hajával pedig csak játszadozik. Én meg nézem, aztán a lábunkat a tóba mártjuk. A nyárőszi fények tompábbak, este gyorsabban sötétedik, hirtelen árnyékba borul minden. Aztán a csillagokat nézzük egy nagy erkélyről. Közös lélegzet, közös hullócsillag most időben és térben együtt, eddig külön álmodoztunk egymásról, hogy aki jön, talán ő is épp most nézi az eget, ahogy én.

***
Szeptember 9. :   Az esti sétámon a kellemes hűvös, fázom, mint általában szoktam. Gondolkodom, aztán utca utcát követ, a hely s minden ugyanaz, jó magam is. Mélyet szívok az utolsó-utolsó cigimből, ez a búcsú izzó dohányfüst csókja. Aztán a csendben szinte semmi nem történik, ugyanakkor mégis minden mikor meglátok egy hullócsillagot.

                                               "Azoknak az elveszett lelkeknek, akik elfelejtenek hinni a szerelem nagyságában"