Ketyeg az az óra...
Azt gondolta, hogy ez az év más lesz. Sokkal jobb, mint az elmúlt 5 év
egyhelyben állás. Igaz ez az 5 év rengeteg dolgot hozott is, viszont az időt
azt nem hozza vissza. Félelmeim ugyanúgy megmaradtak, nem múltak el. Remélem a
hátralevő hónapok hoznak valami fordulópontot. Igaz nincsenek óriási céljaim, a
holnap délutánt sem tervezem, és ez lehet nagy baj.
Kávémat kortyolgatom a tavaszi
10 fokban, arcomat süti a nap. Egy éve Rómában voltam pár napot. Idén nagyon
hiányzott, hogy nem tudtam/tudtunk elmenni. Hiányzik. Ebben az életemben elég
keveset töltöttem a városban, de valami visszahúz. Teljesen beleszerettem,
visszatérő szerelem a miénk. Most pedig hiányzik. A tavaszi kávézás, és az első
meleg szellőt jelenti az emlékeimben, az új illatokat, a fotókat, a görcs
mentes pár napot. Nem érdekelt, mi lesz holnap, csak éltem a pillanatban. "Máris
hiányzol. Minden veled töltött perc csak erősíti bennem a vágyat, hogy még több
percet töltsek veled" Sosem fogom tudni elmagyarázni, sem pedig megérteni
a kapcsolatot.
Már az év elején kaptam egy
nehéz feladatot. Elvesztettem/elvesztettünk valakit akit jelen volt az
életemben/életünkben, de a körülmények miatt a háttérben húzodott mindig. Ahogy
néztem a családi fotókat, szinte mindegyikről hiányzott, nem volt ott . Az
album elején még jelen volt, míg a tortám gyertyáinak száma el nem érte az
ötöt, s aztán szinte eltűnt. Néha néha felbukkant, mint egy idegen, persze nem
az volt. Ugyanonnan pedig nem lehet folytatni semmit ahol elkezdődött. Sok
kérdés maradt bennem az elmúlt húsz évben, de nem tettem fel egyet sem neki.
Közben szaladt az idő, eltávolodtunk teljesen, majdnem tényleg idegenekké
váltunk. Jó lett volna, ha a helyes útra terel, vagy legalább segít egy kicsit
és nem tűnik el, nem hagy magunkra/magamra akkor amikor a fiúnak szüksége van
egy apára, egy tanácsra, segít a "hogyan tovább"kérdésre válaszolni. Ezekben a kérdéses
pillanatokban és helyzetekben még most is őrülten küzdök, kapálózom, görcsölök.
Próbálom titkolni hiányosságaimat, levetkőzni az elmúlt húsz évet. Betapasztani
a hegeket, betömködni az újakat. Próbálok erőt és megoldást találni, de mindig
zsákutcába futok és félek.
***
Huszonhat lettem. Esti gyerek
vagyok huszonháromóra körül születtem, de még belefértem a hétfőbe. '89 február
6-dikán. 2015-ben pedig megleptem magamat egy Canon Ae-1 fényképezővel. Régi vágyam teljesült.
Gyorsan ki is húztam a listámról. Már csak pár dolog szerepel a cetlin... Imádom a régi dolgokat. Van egy írógépem, egy régi fényképezőm, már csak egy régi autót szeretnék.
***
A mai nap sem vagyok túlzottan
boldog, tegnap sem voltam, és azelőtt sem. Úgy érzem magam, mintha mindenki magamra hagyott volna. Egyedül vagyok
magányosan. Én pedig csak várok, hogy végre segítsen valaki, persze tudom, hogy
magamon kell segíteni és talán helyre áll minden. Az eltöltött időt nem tudom
bepótolni, de elindulhatna végre már az út újra a másik irányba, egy klasszabb irányba.
***
Az őz. Remélem nem halt meg ő is.
***
Kaptam pár új
tollat...de a szavak is eltávolodtak már...elköltöztek egy másik helyre és
másik világba.
***
"Tíz felé nem
futhatok,
tíz halált nem
halhatok,
hát kivárom azt az
egyet,
amelytől
leroskadok.
Országlásom a
télben
hópehely-királyság
csak,
száz felé
indulásom:
egyetlen indulás
csak." Csoóri Sándor verse
***
SZERZETT HIBÁIM:
TAPASZTALT HIBÁIM:
***
