Egy magánjellegű fecsegés XV.

 

Ketyeg az az óra... Azt gondolta, hogy ez az év más lesz. Sokkal jobb, mint az elmúlt 5 év egyhelyben állás. Igaz ez az 5 év rengeteg dolgot hozott is, viszont az időt azt nem hozza vissza. Félelmeim ugyanúgy megmaradtak, nem múltak el. Remélem a hátralevő hónapok hoznak valami fordulópontot. Igaz nincsenek óriási céljaim, a holnap délutánt sem tervezem, és ez lehet nagy baj.

                Kávémat kortyolgatom a tavaszi 10 fokban, arcomat süti a nap. Egy éve Rómában voltam pár napot. Idén nagyon hiányzott, hogy nem tudtam/tudtunk elmenni. Hiányzik. Ebben az életemben elég keveset töltöttem a városban, de valami visszahúz. Teljesen beleszerettem, visszatérő szerelem a miénk. Most pedig hiányzik. A tavaszi kávézás, és az első meleg szellőt jelenti az emlékeimben, az új illatokat, a fotókat, a görcs mentes pár napot. Nem érdekelt, mi lesz holnap, csak éltem a pillanatban.       "Máris hiányzol. Minden veled töltött perc csak erősíti bennem a vágyat, hogy még több percet töltsek veled" Sosem fogom tudni elmagyarázni, sem pedig megérteni a kapcsolatot.

                Már az év elején kaptam egy nehéz feladatot. Elvesztettem/elvesztettünk valakit akit jelen volt az életemben/életünkben, de a körülmények miatt a háttérben húzodott mindig. Ahogy néztem a családi fotókat, szinte mindegyikről hiányzott, nem volt ott . Az album elején még jelen volt, míg a tortám gyertyáinak száma el nem érte az ötöt, s aztán szinte eltűnt. Néha néha felbukkant, mint egy idegen, persze nem az volt. Ugyanonnan pedig nem lehet folytatni semmit ahol elkezdődött. Sok kérdés maradt bennem az elmúlt húsz évben, de nem tettem fel egyet sem neki. Közben szaladt az idő, eltávolodtunk teljesen, majdnem tényleg idegenekké váltunk. Jó lett volna, ha a helyes útra terel, vagy legalább segít egy kicsit és nem tűnik el, nem hagy magunkra/magamra akkor amikor a fiúnak szüksége van egy apára, egy tanácsra, segít a "hogyan tovább"kérdésre válaszolni. Ezekben a kérdéses pillanatokban és helyzetekben még most is őrülten küzdök, kapálózom, görcsölök. Próbálom titkolni hiányosságaimat, levetkőzni az elmúlt húsz évet. Betapasztani a hegeket, betömködni az újakat. Próbálok erőt és megoldást találni, de mindig zsákutcába futok és félek.

***

                Huszonhat lettem. Esti gyerek vagyok huszonháromóra körül születtem, de még belefértem a hétfőbe. '89 február 6-dikán. 2015-ben pedig megleptem magamat egy Canon Ae-1 fényképezővel. Régi vágyam teljesült. Gyorsan ki is húztam a listámról. Már csak pár dolog szerepel a cetlin... Imádom a régi dolgokat. Van egy írógépem, egy régi fényképezőm, már csak egy régi autót szeretnék. 

***

                A mai nap sem vagyok túlzottan boldog, tegnap sem voltam, és azelőtt sem.  Úgy érzem magam, mintha mindenki magamra hagyott volna. Egyedül vagyok magányosan. Én pedig csak várok, hogy végre segítsen valaki, persze tudom, hogy magamon kell segíteni és talán helyre áll minden. Az eltöltött időt nem tudom bepótolni, de elindulhatna végre már az út újra a másik irányba, egy klasszabb irányba.

***         

Az őz.   Remélem nem halt meg ő is.

***

Kaptam pár új tollat...de a szavak is eltávolodtak már...elköltöztek egy másik helyre és másik világba.

***

"Tíz felé nem futhatok,

tíz halált nem halhatok,

hát kivárom azt az egyet,

amelytől leroskadok.

Országlásom a télben

hópehely-királyság csak,

száz felé indulásom:

egyetlen indulás csak." Csoóri Sándor verse

***

SZERZETT HIBÁIM:

TAPASZTALT HIBÁIM:

***

amit nem ismerek, attól szorongok.

zene: https://www.youtube.com/watch?v=jFtntRiEbe8