egy kevés... vers.

...mit tegyek,
mert elbújtál képtelen valómban
elbújtál szemtelen minden hajlatomban
ott vagy az agyamnak kusza folyamában
ott vagy az utcának kavargó sarában
pohárban, kabátban, villogó lámpában
ott vagy a jelekben, vágyakban, szobákban
ott vagy minden könyvben, minden gondolatban
elbújsz egy mosolyban, a néma szavakban
vibráló, szédítő, erős akaratban
ott vagy a falakban, a pusztító haragban

itt vagy mindig bennem
akarva
akaratlan.

[bálint ágnes.]

0914

Egy szép délután volt, mikor az emberek a nap utolsó óráját dolgozzák le, amikor a napköziből kiengedik a gyerekeket, amikor a családok újra egyé válnak, ekkor valaki várt.
Az erkélyen, egy fiú ácsorgott, kezében egy kávésbögre, mely fekete volt. Kávét ivott, és láthatóan várt valakit. Unalmában, vagy a folyamat közben, nézte, a galambokat, ahogy ide-oda szállnak a panelházak között. Nézte a fa mozgását, a szél zúgását s eközben megtanult várni. „Várni a legnehezebb a világon” és a megfelelő pillanatban cselekedni. Ebben a fiúban most talán az zajlik le, hogy várja azt a személyt, abból az irányból, amelyből ez a valaki már egyszer jött s el is ment. Vár, egy vörös hajú, zöldes-kékszemű lányt, aki mosolyog, aki boldog, aki boldoggá teszi, és inspirálja. A fiú vágyik arra a boldogságra, melyet a lány magából áraszt. A hihetetlen mágikus érzést, mely szíve közepéig hatol, amely harcol, aggyal, lélekkel egyaránt. Ezen a szép délutánon elkezdődött az a folyamat, melyben már csak a lelkek táncolhatnak egymással, a testek messze kerültek egymástól, s éppen ezért a lelkek még közelebb, még közelebb akarnak kerülni.
A közeli buszmegállóból hallatszik, ahogy megáll a busz, emberek szállnak le róla. A fiú figyeli, hogy jön-e Ő. Az agyában tudja, hogy a lány, abból az irányból, sőt semmilyen irányból nem fog jönni már. De ő csak várja. Várja, mert ha lelke a földre kerül, megfagy, mint az őszi rózsa az első fagyban. A fehérsége, átalakul a rózsának, elkezd rohadni, és az addigi szépség, elhervad. Ezzel a lélekkel is ez fog történni? Vagy egy csoda folytán mégis jönni fog a várva várt lány??? Megtanulta a fiú, hogy másokra ne alapozza az életét, mert mindenkitől csak a csalódást kapta. Sok közeli ismerősében csalódott, még az egészen közeliekben is.
A kávéja gőzölök, a szél játszadozik vele, a fiú, hírtelen lehunyta szemét, és a korlátnak dől. Ebben a pillanatban elképzelte a lányt, a mosolyát, a szeretetéhségét, a szemei ragyogását. Elképzelte a lányt, ahogy jön felé, azon az úton, ahol utoljára látta elmenni.
Csengettek. A fiú feltette magában a kérdést. Ki lehet ilyenkor? Az ajtó felé ment, és kinyitotta az ajtót. Egy levél volt az ajtó postaládájában. Valószínű a postás csengetett, csak sietnie kellett.
Bevitte a levelet. Odadobta a többi közé. Nem neki volt címezve, hanem annak akitől a bérli a lakást. Kiment ismét az erkélyre, kávéja még gőzölgött, és belekortyolt. A távolban látott egy lányt vörös hajjal. A szíve el kezdett hevesen dobogni, hogy hátha ő az. Furcsa gondolatok keringtek az agyában , de főleg a szívében „és háborogván emlékezett
az elcsöndesült szerelemre.

Nem választott akarat

Egy meggyújtatlan cigi lóg a számból, a kávém még csak csak gőzölög, a szívem már nem tudom, hogy dobog-e. A fő kérdésem, hogy tudom miért dobog?

Tegnap, egyedül éreztem magam. Egyszerűen szörnyű volt, hogy csak ültem a piros fotelemben, ami végeredményében nem is az enyém, hallgattam számomra ismeretlen ismerős zenéket, amit találtam a gépemen. Egy lányra gondoltam csak, aki iránt nem érezhetek semmit, aki iránt a szívem nem doboghat, aki ért, nem szólhat a lelkem.

„ Azt mondtad, menjek, ha vársz, és jössz, hogyha várlak, mert minket összekötnek fényes, kis szálak. Emlékszel, nevettünk, sírtunk, csak most volt ez, nem rég. Egy kis zugban meglapul ezernyi, színes emlék. Ha nem simulhat bőrömhöz a bőröd, Csak vigyázok rád, hadd legyek az őröd. Ha nem hagyod azt sem, hogy hozzád szóljak, csak engedd, hogy néha kicsit rád gondoljak. Ha a fényes szálakból semmi sem maradt, csak hadd üljek csöndben az ablakod alatt. Engedd, hogy egy dalban elrejtselek, de ne engedd, hogy elfelejtselek! Most meg kell, hogy mondjam, és erről beszélni kényes, az a sok kis szál már nem olyan fényes, pedig még megyek, ha vársz rám, hisz most volt ez nem rég. Egy kis zugban meglapul ezernyi színes emlék.”

A legnehezebb amellett, hogy vársz valakire, az az, hogy elfogadod a döntését, azt, hogy elfogadod, hogy az életben, nem te leszel a középpontja, azt, hogy nem Ő lesz az inspirálód. Pedig nekem Ő. Volt. Amikor már a világ nem értékeli az értéket, nem tudja egyáltalán az értéket, amikor a léptek már zajmentesek, amikor az érzések teljesen feleslegesek, amikor a lassúság, már bosszantó, amikor a kávé cukormentes, amikor a vihar, az esőcseppek felbosszantanak, ez a valós élet most. De kinek lelke hatalmas, annak nem ez az élet, a világ.

Én még sajnos hiszek olyan értékekben,mint a szeretet meg a hűség,de majd kinövöm.

Most egy fehér bárány felhőt nézek, ahogy terebélyesedik és egyre hal el, mert minél nagyobb lesz, annál jobban foszladozik.

Utazni szeretnék. Egy hosszú ideig tartó vonatozással hozzá menni, vele lenni, és még jobban megismerni, és csak vele lenni. Nem akarom megpecsételni egy vagy több érzéssel azt, amit nem kell , nem szabad érezni, felesleges lenne. Egy szóba nem akarok beletömni oly sok apró dolgot. Érzést, félelmet, boldogságot, örömöt, bánatot, azt, amikor kilépsz önmagadból, amikor valóban felszabadultan te lehetsz. Meginnék vele egy édes teát, majd órákat beszélgetnénk, sétálnánk.

Már régóta a szívemben van, féltem kinyitni azt, amit érzek, féltem attól, hogy valóban nem is kellek, féltem, mert jobb reményben tartani az érzéseket, mint tudni, hogy talán örökre nem lesz részed, nem leszel része.

Bekapcsoltam a Tv-t, és az otthonom volt benne. Az otthon, a kedvenc helyem is szerepelt rajta, a hegyen. Emlékszem, mennyit ültem ott, és még akarok ott ülni. Csak egyedül, néha feltölt, néha csak gondolkodok az életen, hogy másoknak látszatra sokkal jobb, persze tudom, hogy mindenkinek más, nekem is sok előnyöm van, másoknak is más, lehet, hogy vegyítve lenne igazán jó, másokból elvenni, másokhoz hozzá tenni.

A legnehezebb, hogy nem tudjuk, hogyan is kell élni. Valaki nyitott mindenre, és mindenkire, valaki elfogad egy ölelést, valaki minden embertől fél, valaki már egy érintéstől is zavarban van, mert nem befogadó. Sok félék vagyunk, de mégis néha ugyanazokon megyünk keresztül. Az élet főbb lépésein. Születés, Születés megünneplése, a különleges alkalmak, dezsavű, egy fontos személy elvesztése: halál, egy fontos ember elveszítése mely nem örökké tartó, de nem is jelenti azt, hogy ugyanaz lesz a helyzet, mint volt. Egy fontos barát elvesztése, melyet a km- okoz és az idő, egy fontos hely elvesztése, egy fontos számunkra fontos tárgy, melyet ölelgetünk, védünk, s a másnap nélküle szokatlan, és nehéz lenne.

Amikor elvesztettél egy Apát vagy egy Anyát. Rájössz, hogy az élet, egy igen elbaszott dolog. Felteszed a kérdést, milyen volt az utolsó találkozásotok, miről beszélgettél utoljára, mikor hívtad fel telefonon, és miért nem beszélgettél vele többet és többet. Mondtad, hogy szereted? És hogy vigyázzon?

Minden álmodban este, vagy amikor alszol, és álmodsz, megjelenik. Elképzeled, átöleled, amikor felébredsz, azt érzed, hogy sírtál, mert nem hittél a lelkednek,. Az ölelés, mely összeroppantotta a szívedet, s a lelked mely fennt volt ott ahol egyé váltatok, újra.

Amikor felébredsz, újra rád zúdul a világ, a hiány. Rádöbbensz, hogy minden csak a te képzeletedben zajlott le. Az élet változatlan, ugyanúgy fáj. Aztán lejössz az emeletről a szobádból, ami lila színben pompázik, mert ezt a kedvenc színed, a szobádban belenézel a tükörben, látsz egy elmosódott alakot, látsz, egy szomorú embert, látod magad, homályosnak. Lemész a konyhába, egy nagy üres asztalon ott hever a szürke szemüveged, melyet alig hordasz, a bögréd, melybe forró vizet akarsz önteni, de be kell rakni a mikróba. Körül nézel, elönti a testedet azaz érzés, amikor a mellkasod szétrobban, és legszívesebben megölelnéd Őt, vagy futnál egy kört, futnál addig, amíg a tested össze nem csuklana.

De te csak ülsz némán a konyhában a bazi nagy asztalnál egyedül. Testvéred már elment dolgozni, anyád a kisöcsédet viszi valamerre, te pedig ülsz némán. Nem tudod, hogy mit érzel, üres vagy, elvesztél. Nem választott akarat, melyben elfogadod, az élet néha ad, sokszor elvesz. A lakásban az összes dolog rá emlékeztet. A tárgyai mozdulatlanok, ugyanúgy van minden, ahogy akkor aznap volt, mikor elment. Felöltözöl, összepakolsz pár cuccot, és a lehető legtávolabb mész, el mész az érzés elöl mely fojtogat. A kezed remeg, annyira nem tudod, hogy ki vagy és mit akarsz. A szemed tiszta piros, kisírt, már a valaha kékes-zöld szép szemed nem csillog.

A mosolyod pedig mintha sosem létezett volna. Azaz életvidám ember elszállt belőled, azon a 22dikei napon, amelyben megtört a szív és lélek.

Az elmúlt 5 hónap melyet reményben és hitben éltél, elszívta valami, mert vége volt azon a szerdai napon. Amelybe nem volt csoda csak hazugság.

Ez a mondat tombol benned:

„A magánytól kell megóvnod. Ne harcolj értem, hanem légy velem. Erre van szükségem.”

Halálos szívdobbanás

„A szíved elől sosem menekülsz el. Ezért jobb hallgatni rá, hogy sose kapjál váratlan sebet.” P.c.

Szeptember 12-e. A reggel valószínüleg felhőkkel és gondokkal teli volt, a madarak sem ébresztettek fel a csiripelésükkel. Azt gondoltam ki , hogy. Igen. Azt. Jól gondoltad ki.

Meg még emezt. Csináltam ma pár jó képet. Magamról készült a legjobb, de azt nem teszek közzé.

Az életben tovább keressük azt a megfelelő embert. Ma voltam templomban is. Régen voltam utoljára már. Csak imádkoztam, elmondtam a jót, hogy mi történt velem, elmondtam a rosszat, amin szeretnék javítani ha lehet, a jövőben. Gyújtottam egy gyertyát ezt magamért családomért és azokért akiket közel tartok a szívemhez, és gyújtottam még egyet, az ismeretlennek, akivel már találkoztam, tudom, hogy létezik, tudom, hogy Ő az. Érte is gyújtottam egy gyertyát. Ha pedig nem Ő, az, akkor másért gyújtottam gyertyát, aki majd eljő.

Kb. Ennyi volt a mai nap. Az éjjelt olvasással töltöm, már második napja, most lesz a harmadik. Nem sokára a könyvvégére érek.

A tenger parton

Franciaország tengerpartján voltam, Párizshoz közel. Élveztem a nyár utolsó sugarait a tengerparton. Színes kis tengerparti kunyhók, nagyvárosi lakók mindenhol. Ezt onnan állapítottam meg, hogy az emberek bőrszíne általában falfehér, és az ingben lévő apukák futkároztak gyerekeik után, sárkányt eregettek, az anyukák, meg a kezükben tartott fonott táskájukkal és szalmakalapjukkal csak mosolyogva nézték gyerekeiket és szerelmüket. A tengerben néhány hullámlovas, élvezték, hogy nincs sok fürdőző, sőt senki, alig van 20 fok, a víz is kb. ennyi lehet. Hogyan bírják? Magam sem tudom. Elővettem pár üres papírt amit a kocsiba találtam, persze Citroen, ha már egyszer itt járok. Beálltam egy Peugeot és egy Renault közé, csak a mihez tartás kép. Az asszony elment valamerre, én meg itt élvezem a napsütést, de ezt már írtam. A kutyám is szaladgál valamerre, majd visszajön. Ő is egy hűséges dög, angolul dog. Innen azt hiszem nem akarok hazamenni. Valahogy ha találkozok egy külföldivel, a lelkem lejátsza, hogy milyen Ő neki lenni, mit érezhet itt, és milyen neki ott. Volt már szerencsém, egy ismerősömmel szimuláltam azt az esetet, hogy egy hétre Ő jött a házunkba, aztán egy hét múlva, mi mentünk hozzájuk. Persze ők külföldiek, vagyis magyarok, de kint  élnek. Ez a barátomat még az ősidőkből ismerem. Pár sarokra lakott tőlem, jó barátok voltunk. Együtt ökörködtünk, együtt ittunk, együtt rúgtuk azt a fránya bőrt. Szóval, hogy milyen is az ott? Érdekes. Mindig is az. Az első pár nap jó, az fantasztikus, de utána az emberre rátapad az a hangulat, ami mégis hiányzik. „Honvágy.”? Vagy ehez fogható érzés. Nem tudja, hogy kicsoda, és hogy ha jönnek vele szemben az utcán azok az ismeretlen emberek, hirtelen nem tudja magát hova rakni.

A lélekben, hogy játszódik le??? Olyan, mint most, hogy nem tud hazamenni az ember, mert jó itt. Végülis minden meg van. És még egy csomó helyen nem voltam még, ebben a Bretagne (Brötány) megyében. Azt se tudtam, hogy 96 megyéből áll Franciaország, de hát...Minden egy pillanat alatt.Egy lánynak összetört a sárkánya, most sír. Azt hiszem, odamegyek segítek neki.

Minden jót.

Ui: Franciaország helyett, az ágyamban élveztem a 39.5 fokos lázat. :)

Alattunk a tenger...

"Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak" p.c.

Ha szeretlek

Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először, mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt, egy kissé én is Te leszek. Már látom mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem a szíved kódolt adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni. És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten...m.p.