mert a szabadság a ti morfiumotok.

Lenne miről írnom, de talán túl személyes élmény lenne, és ezt nem akarom megosztani. Csupán a hétfői napot akarnám leírni, hogy mi volt, és mit éreztem, de meg is akarom osztani, meg nem is. Az utóbbi mellett döntöttem. Nehéz nap volt, váratlan, és új helyzet. Ilyenkor leblokkolok, csak állok és merengek,  „hogy most mi lesz?” meg minden. Pár napja keringenek bennem a gondolatok, hogy szeretnék írni, ide valamit, de fáradt vagyok. Rosszul is osztom be a napot, de nem érdekel. Órákat alszom csak, nem is akarok, és nem is tudok.  Manapság rossz filmeket is csinálnak, nézek naponta egyet legalább, vagy sorozatot, és bosszantó, hogy vannak olyan percek, amelyek egyáltalán nem kötik le az ember figyelmét. Beletekerek, mert nagyon unom. Aztán egy 1óra 40 perces filmet megnézek 1 óra alatt, rosszabb esetbe 50 perc alatt. de mindegy. Az utca végére költözött egy új fickó és a felesége. Nem tudom, hogy van-e lányuk, vagy kik ők és mit csinálnak. Azt a házat vették meg amibe a Józska bácsi lakott, tehenekkel foglalkozott, meg mindenféle állata volt régen, amikor még bírta. Aztán ő is elment, mint sokak ebből az utcából. Ez egy zsák utca, és az ő háza van a legvégén. Ott szoktam megfordulni a kocsival, mert ha nem is szűk az utca, és meg is lehetne fordulni a kapubejárónál, jó elmenni addig, és kilesni a rétre, mert a háztól balkézfelé látszik a rét, ahol réges rég legelni szoktak a tehenek. Hat hét éves voltam, akkor még javában zajlott a tehénforgalom az utcába. Józska bácsi kivitte a teheneket a mezőre - nem oda a ház mellé, mert azért hamar elfogy a friss fű – hanem át a falun, egy másik mezőre. Érdekes volt, hogy sosem tévedtek el a tehenek, igaz volt velük mindig egy pásztor, és egy kutyus. De mentek mint akik tudják a dolgukat. Megettek, aztán egy kis idő elteltével, meg mennek haza. Szóval Józska bácsi már pár éve elment az utcából, a ház üresen állt, és megvette ez az új fickó. Ő is hasonlóval foglalkozik állítólag. Van egy boxer kutyája, ami eléggé félelmetes. Bár nem ugatott meg, de sötétbe nem fogok arra gyalogolni az biztos.

jól vagyok, nincs semmi különös. Vagyis van, de arról írtam, hogy nem írok. Végre nem vagyok szerelmes, igaz, már elég régóta, kicsit nevetek, kicsit szomorkodom, talán az évben ugyanannyiszor vagyok boldog, mint szomorú, vagy talán a szomorúságból van több. Igen, abból. A sajnost nem rakom utána, mert most mondhatja mindenki, hogy erről én tehetek, persze, ezt csak azért mondaná mindenki, mert ő is ezzel hiteti magát, hogy saját maga irányítja azt, hogy boldog vagyok és hogy szomorú vagyok. De tudjuk jól, hogy a külső körülmények sokban befolyásolják a dolgot.

Végre eltelt a nehéz hétfő, mostantól utálom a hétfőt. A vasárnapot is. A csütörtököt. Nah jó, az összes napot. Kivéve a pénteket. hazamész a suliból, vagy a munkahelyről fáradt vagy, tudod, hogy pihenhedsz, és holnap addig alhatsz amíg akarsz. A teendők és a problémák is megvárnak szombat délig. Hagyod magad, csak úgy ahogy vagy. El filmezgetsz, elsétálgatsz a parkba, barátokkal lógsz, sörözöl, vagy mit tudom én, ezt te tudod.

Ma azon gondolkoztam, hogy jó lenne, péntekenként, ezen a felszabadító napon, délután elindulni az ismeretlenbe. Mindig máshova. csütörtökön este bepakolsz az utazótáskádba, letakarod a laptopodat, füzetet, papírt, tollat viszel magaddal, a fényképeződet. Ezeket összecsomagolod. Szerdán eltervezed, hogy merre mész, hol alszol. Persze úgyis tudod, hogy a kocsiba fogsz aludni az út mellett. Hátradöntöd kocsi hátsó üléseit, így kapva egy nagy tért. Kombid van, csak mert az hasznos ilyenkor. Hálózsákba bugyolálod magad, az idő pont jó. Nem is fázol, de nincs is meleg. Elbóbiskolsz pár órát. Aztán mész tovább. Közben csinálsz képeket, írogatsz gondolatokat az anyósülésre dobott füzetbe, vagy papírra. Vidám zenét hallgatsz, amitől énekelni kezdesz. Azt érzed, hogy ez az élet. A szabadság morfium.  A lehúzott ablakon kifújod a cigifüstöt, a hajad lobog a széllel, mélyeket szívsz a cigibe. Majd elhajítod. Meg se állsz. Csak mész, az ismeretlen ismeret helyre. Elképzeled, milyen ott élni. Aztán meglátod a lányt, mosolyogsz. Megöleled. Beszélgettek, sétáltok, kávéztok. Ő megmutatja a kedvenc helyét. valahogy nem is érzed a fáradtságot magadon. Talán ilyen ha valaki normális. De milyen a normális állapot??? Zakatolnak a gondolatok. Kifelé a régiek, befelé pedig az újak.  Aztán újra útnak indulsz, most már többet pihensz az út mellett. Kiveszel egy hotelszobát, bekapcsolod a laptopodat, és mint az őrült írni kezdesz. Ez megy 2 órán át. Aztán kinézel közbe közbe az ablakon. Mented amit írtál. Bekapcsolsz egy lágy zenét. Valaki zongorázik a földszinten, de pont passzolnak a zenék. Elalszol, majd arra ébredsz fel, hogy valaki kopog. Nem szólsz semmit. Aztán lemész körülnézni a városba. Nézed az embereket, hogy mindenki valakivel van. Te meg törődsz magaddal, és csak vagy. De tudod jól, hogy ez az idő, most rád van szánva, és ez így jó. Nem kell senki miatt aggódnod. Szabad vagy ez a te morfiumod. Várod a péntek délutánokat, és a hétvégét. A többi szürke nap, pedig továbbra is csak szürke napok. Az idő majd hozni fog valakit, aztán majd ketten mentek, mert a szabadság a ti morfiumotok. Azán minden véget ér, a péntek délután, a szombat hajnala, a szombat dele, s délutánja. Az este fáradt vagy. A vasárnapot végig alszod. S kezdődik újra a szürke nap, de végén ott fényesedik a péntek, amely erőt ad. Valahogy így képzeltem ott a kocsiban ülve, haladva a város fényei felé.
Több életedben a boldog napok száma, mint a szomorúaké?  

http://www.youtube.com/watch?v=CbMeAOTPJzM&feature=related