Vannak olyan illatok, amelyeket megőrzünk. Fene tudja miért. Vannak olyanok, amelyeket elfelejtünk. Vannak illatok, amelyekről, csak akkor tudjuk, hogy megőriztük, mikor újra érezzük. Elgondolkodunk, hol, mikor, miért…
Nálam, ez sokszor történt már meg. A tudatalattim megjegyezte, s ha újra érzem, ott vagyok, képzeletben az illat forrásánál. Egy parfüm, egy kézkrém illat, szájrúzs ezek : a szerelem melléktermékei, az illatok, amiket tudjuk, hogy megőriztük, de azt sohasem, hogy örökre. És megint ott vagyunk, hogy örökre igaz? Mi az örökre??? Hisz az illatok sem örökké illatoznak, de néhány váratlan pillanatban újra ütközünk, s megküzdünk, az elfojtott szerelemmel, a múltbeli eseménnyel amely jó vagy rossz volt hozzánk. Amikor ez az esemény pereg le bennem, úgy ver a szívem, mintha egy zongora kalapácsai verdesnék a húrokat. Néha rövid néha hosszú, vagy magas és mély zizegős hanggal.
Az illatok örök múlása igaz? Idézd fel otthonod illatát, idézd fel szerelmed illatát, idézd fel elhagyott otthonod illatát, idézd fel elmúlt szerelmed illatát! Idézd fel utolsó csókod édes körte illatát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése