It Rains on Our Love

Délutáni programom, hogy a kis erkélyem ücsörgök, várok valakit, vagy valamit. Beleülök piros fotelembe egy jó könyv mellett, jól betakarózom és mindezek mellett még lágy zongora dalokat hallgatok. Most éppen egy olasz tehetséget, Giovanni Allevit. Ő saját maga komponálja a számokat. Csak zongora, de úgy hiszem magában is megállja a helyét, mert szép hangszer.
Egy igen vastag, de tartalmas könyvet olvasok, amolyan önéletrajzi.
Másfél óra múlva megéheztem, és szomjazni kezdtem. Töprengtem, van negyed órát, hogy most lemenjek-e tényleg a tőlem 50-mre lévő CBa-ba vagy Match-nak hívják nem tudom(most már csak a Coop-ot nem említettem és a Plus-t). Match van itt. Cba nem 50-mre van tőlem, hanem sokra.
Mondjuk oda szívesebben járok, mert nagyon kicsi és alig lehet elférni, de nekem tetszik, aranyos.
Elmentem hát, vettem enni, inni. Enni pár kiflit és párizsit, inni meg sio wilmoskörtés lét…
Visszatérve, kávét csináltam. Kimentem az erkélyre és figyeltem az embereket, amíg felforrt a víz. Az utcán nem volt nagy nyüzsgés, a szemközti panelben fellelhető néhány cselekmény, mozgolódás. Némelyik lakásba be lehet látni, mert vagy nincs függöny, vagy igen rövidke.
A két panel között van egy kis tér, amit most nagyzolva parknak nevezek el, de hát inkább csak tér. Van itt 2-3 öreg tölgy fa szintén ennyi fenyőfa, ennél valamivel több bokor ami frissen van vágva, sziklakert, pirosra festett pad, és egy zöld kuka közvetlenül a pad mellett.
Fű itt nem nő, helyette kaviccsal van leszórva ez a hely. Nem valami barátságos. A szemközti panel melletti járdán egy lány sétál. Amolyan modern öltözetű, mondhatom, hogy ez a stílus megszokott most.
Kávém gőzölög, hiszem forró még, és ha valami forró, akkor ez a dolga, hisz még a pokolba is dolga hogy gőzölögjön, azt hiszem. Hideg február vége felei nap volt, sütött a nap, felhők cikáztak az égen. Hol sütött a nap, hol a fény útját állták a felhők. Nyakam köré tekertem hosszú sálamat, és kiflit is viszek magammal a kávém mellé, kávém addig hűlt a teraszon, avagy gőzölgött, szerintem mindkettőt egyszerre.
Nem szeretem az ilyen napokat.
Kortyolgattam a kávét, s ez a lány ebben a nem túl barátságos helyre jött. Hosszú barna haja volt, valószínűleg barna csodálatos szemmel társulva, fekete kabátja lila sálja és lila harisnyája.
Cipője még így télen is a „balettos” kis topánkát viselte. Lapos talpú, szandálszerű, én balett cipőnek hívom. (És kiderítettem, ez az eredeti neve is.)
Rágyújtott egy cigire, leült a hideg padra, és várt. Az erkélyen kortyoltam a kávém, eltelt vagy 5-10 perc eközben nézegette a telefonját, gondolom hívást várt. Táskájában matatott, elnyomta a néhányszor beleszívott cigit amit szinte csak magától izzott a kezében. Zsebéből tic-tac-ot vett ki , hogy enyhítse cigis szájszagát.
Egy idős férfi bukkant fel a szemközti panel mellől és a lány felé tartott.
A lány kb. 18 éves , a férfi pedig a nagyapja lehetne, vagy a tanára.
Vajon a lányhoz jön? A lány az ő hívását várta? Közelít , közelít.
Az idős férfi kezében egy aktatáska, bőrből készület elegáns táska. Fején kalap. Léptei határozottak, közelít a lányhoz.
Valószínűleg most jön munkából, talán ügyvéd. Igen.
A padtól már csak 2-3 méterre van, és hirtelen felgyorsítja járását, és a pad mellett elmegy.
Rápillant a lányra, a lány felnéz a telefonja mellől. Kissé ijedtem, azt hitte ,hogy ő az akit annyira várt, de mégsem.
Visszabújik a telefonjához, aztán a táskájában matat. Egy tükröt vesz elő, belepillant. Majd hirtelen felém, néz, mintha csak most érezte volna, meg hogy valaki figyeli őt.
Felpillant, elmosolyodik, és integet. Kávém gőzölgése mögül kibújva, rámosolyodom és visszaintek.
A következőkben ő már a galambokat figyelte unalmában, én meg tovább őt.
Pár perc múlva jött egy fiú.
Látszott rajta, hogy feszült kissé. Csókkal köszöntötték egymást, nyilván nemrég ismerkedtek meg egymással. Nem volt természetes csók, avagy, nem a világ legszebb csókja csattant el, ott a kis téren.
A fiú nem igazán tudja, hogy mit mondjon, elkezd a táskájában turkálni, majd elővesz belőle egy cérnából font karkötőt a lánynak.
A lány nem annyira örült az ajándéknak, mint azt a fiú várta. Megnézte, megköszönte, majd zavartan a táskájába dobta.
A szél meg-meg találta a lány hajkoronáját, csodálatos játékba kezdve ezzel..
A legszebb dolgok egyike, mikor egy elbűvölő nő hosszúhaját fújdogálja a szél, s a nap fénye meg –meg fényesíti.
A fiú láthatóan most jött valahonnan és sietett, még a kabátját se gombolta össze. Sálját és kesztyűjét a táskából kotorta ismét elő.
Valami furcsa volt benne.
Felöltözött és tovatűntek a panelek között.
Pár hét múlva, talán ugyanazon a napon nem tudom ismét jött a lány, most más kabátban, de haja változatlan sötétbarna s ki volt engedve.
Újra felnézett az erkélyre, most már mielőtt leült ismét intett és elmosolyodott, és én is.
Szokásos kávémat ittam ütemterv szerint és figyeltem az embereket, történeteket kitalálva nekik, amivel szórakoztattam magam.
A lány leült, várt. 16 óra volt, egy hete ilyenkor jött hozzá a fiú, kicsit késve.
Eltelt 5 perc majd 10.
A lány telefonját kereste a táskájában, majd valószínűleg őt hívta fel. Ki volt kapcsolva, vagy foglalt lehetett, de a lányon látszott, hogy valami nincs rendben.
Dühödten beledobta a táskájába a telefont, és még várt 5 percet.
Mi lehetett, hogy a fiú szó nélkül nem jött el a lányhoz a megbeszélt időben és megbeszélt helyen?
Ismét eltelt egy hét. A lány már nem jött a barátságtalan helyre a piros padhoz és nem várta a fiút.
Meglehet, hogy szakítottak, vagy éppen egy másik, de barátságos helyre szöktek együtt. Ez már egy másik történet.