Kint már nem esett

"Kint már nem esett annyira. Lassan hajnalodott, a ház feletti erdőt egyre cibálta a szél, ágak törtek le. A nappaliban a gázkonvektor ontotta magából a meleget, a konyhában a gázkályha összes rózsáját meggyújtottuk. A hegedűs lány éppen hányt a fürdőszobában, tartottam a fejét, majd lehúztam a vécét, együtt néztük, ahogy a félig emésztett pizza darabok pörögve eltűnnek az örvényben.

                -Mocskosnak érzem magam- mondta a lány, és megnedvesített egy törülközőt, az arcát simogatta vele, a halántékát, aztán a nyakát is. Ott álltam a vécé mellett, és bámultam. Mondtam neki, hogy a mozdulataiban van valami erotikus. Azt mondta, hanyagoljam, gondoljak a hányásra, és rögtön elmúlik a dughatnékom. Keresgélni kezdett, mert lázasnak érezte megát, és fázott, én is próbáltam segíteni, hátha együtt találunk egy hőmérőt, vagy fájdalomcsillapítót, vagy egyáltalán valamit, ami segíthet ilyen helyzetben, de csak a villanyborotvám találtuk meg, arcszeszt, hajzselét és fogkefét és univerzális mosóport. Bedugta a kád lefolyójába a dugót, és megengedte a meleg vizet, azt mondta, ha jól viselkedem maradhatok. Amíg zubogott a víz , alaposan megmosta a fogát. Azt mondta, szerinte mindent kihányt, amit nem rég evett, de végre sokkal könnyebbnek érzi magát, már nem is émelyeg annyira. Amikor félig megtelt a kád, el akarta zárni a csapot, megkérdezem miért, erre elröhögte magát, hogy otthon nem szabad teleengedni a kádat, mert drága a melegvíz és különben is , ő környezettudatos…Nyúlt, hogy elzárja, de megfogtam a kezét, mondtam neki, hogy le van szarva az ökológia, most csak mi ketten számítunk a világon. Már a túlfogyóig ért a víz, mikor elengedtem, akkor vetkőzni kezdett. Lerúgta a szoknyáját, tusfürdőt keresgélt, ráült a vécére, azt mondta forduljak el, de rögtön, mert úgy nem tud pisilni, ha nézem, és nagyon kell. Ahogy a csempéket bámultam, hallgattam a csobogást, felrémlett egy holtrészeg öregember, akit még idefelé láttam két napja a buszmegállónál, a kocsma előtt. Nagyon kövér volt, és annyira részeg, hogy képtelenségnek tűnt, hogy valaha is fel tud majd tápászkodni az útpadkáról. A felesége, egy apró, sovány asszonyka próbálta felcibálni, és a kocsmárosokat szidta, meg az egész rendszert, amelyik megengedi, hogy az ő párja halálra igya magát. Lentről felszűrődött a zene lüktetése, ahhogy visszafordultam, a lány a blúzát gombolta, de nem ment neki. Beleállt a kádba, odaintett, hogy segítsek már levetni a blúzát, vagy tán nem ezért vagyok itt. Leszakadt az egyik gomb a melltartó pántjával is nehezen boldogultam, beleakadt a hajába, de összeszedtem magam, és aztán sikerült. Azt mondta, már nem émelyeg, egészen jól érzi magát, csak sehogy sem múlik el a hányásíz a szájából. A nyelvemre nyomtam egy csomó fogkrémet, magamhoz húztam és megcsókoltam. Azt mondta, tisztára hülye vagyok, nehogy lenyeljem a fogkrémet, mert tele van rákkeltő adalékokkal, de látszott rajta, meghatódott a gesztustól, és visszacsókolt. Egyik kezemmel elkaptam a fenekét, a másikkal a mellével játszadoztam. Lerúgtam magamról a ruháimat, már azon röhögött, hogy nekem elég egy csók, és rögtön feláll a farkam, és ahogy hátradőlt a kádban, megborzongott, azt mondta, nagyon finom a víz, igyekezzek, mert ő most beindult, aztán a száját öblögette. Hamar beszálltam a kádba, mögé ültem, s ahogy a mellét simogattam, ő hátranyúlt, és megdicsérte a farkam. Úgyis ki akartalak próbálni már végre egyszer, hallottam már rólad a kollégiumban, mondta, és lassacskán magába vezetett. Lenn a zene újra felerősödött, felismertem, régebb láttam valami filmet, nem tudom már a címét, kubai öregemberek zenéltek benne, akik még a múlt század közepén lehettek a csúcson, aztán elfeledték őket harminc évre a kommunizmusba, és egy német rendező, talán a Wenders, megkereste az egykori zenekar tagjait, amikor Kubában forgatott. Ahogy ültem a kádban, és hátulról, hát ha nem is dugtam a csajt, de a melleit azért fogtam, ő meg mozgott a kádban, először csak felezve a zene ütemére, majd egyik kezével megint hátranyúlt, kicsit megbirizgált a golyóim alatt, csak, hogy ki ne csusszanjál, mondta, a másik kezével meg a csiklóját simogatta…

Én eközben a kopott kubai házakat láttam magam előtt, az ötvenes évekből való amerikai autókat és azt a seggrészeg öregembert is a buszmegállóból, aki szerepelhetett volna a Wenders-filmben. Egy asztalnál sakkozhatott volna. A lány közbe felvette a zene ritmusát, begyorsult, egyre mélyebben szedte a levegőt és lihegett, ha morzsolgattam a mellbimbóit, végigfutott a remegés az egész testén, egészen elnyomtuk a beszűrődő, öreges latin zenét a víz locsogásával. Aztán, amikor hörögve, vinnyogva elélvezett, kicsit leállt, majd megfordult, és külön kérés nélkül kielégített a kezével és szájával, de nem nyelte le a spermát, azt mondta, fél a hányingertől. Újra kinyitottam a vízcsapot. Megnyugtatóan hatott a vízcsobogás. A melleivel játszadoztam. Ő lebukott a víz alá, elengedte magát, furcsán lebegett a haja. Kinn már elállt az első, narancssárga és vöröses fény áradt a függöny mögül, elhúztam, és a kádból láttuk a napfelkeltét. Illetve én csak félig… Kefélés után mindig elálmosodom. A nevetésre ébredtem, hogy csak egy kéztörlő van az egész fürdőben, erre leszedtem neki a függönyt. Lassan, fanyalogva megtöülközött, nekem meg, amikor feltápászkodtam, epés mosollyal odanyújtatta a kéztörlőt, de hirtelen meggondolta magát, és lassan végigdörzsölte vele a haját.

…

Az emeletről vizes hajjal jött utánam a lány (legalábbis reméltem, hogy utánam jött), s mivel ő volt a legjózanabb a tárasságból, furcsálta mindenki, milyen könnyed léptekkel kerülgeti a sörösdobozokat. A lány csodálkozva nézte a harcteret, alig emlékezett valamire, csak amikor a kutyatekintetű spanyolt meglátta, villant be néhány kép az elmúlt éjszakából. Körülnézett a lakásban, kérdeztem kit keres, azt mondta, a barátnőit, akik iderángatták két és fél napja, de már nem keresi őket tovább, mondjam meg nekik, hogy elege van már ebből a buliból, unja a mocskot, az egyetemistákat, meg az elbaszott értelmiséget. Elfáradt, hazamegy a kollégiumba. Körbekérdezett néhány félrészeget, hogy nem jön-e vele valaki, mert nincsen elég pénze taxira. Próbáltam valamennyi pénzt előkeríteni, de még egy kis aprót sen találtam a farzsebembe, A lány odalépett a ruhásszekrényhez, egy női láb lógott ki belőle, a barátnőm mondta és a cipőjére mutatott, de sehogy sem sikerült felébresztenie, a másik lányt is megtaláltuk, összekaszabolt kézzel és seggrészegen cigaterttázott a konyhában. Tovább keresgélünk, a kabtja a fogas mögé esett, ahogy felvette, kiderült, hogy valaki belehamuzott a zsebébe, kicsit ki is égette, de nem volt vészes. Próbált elbúcsúzni, de nem volt kitől. Aztán néhány szál cigarettát próbált összeszedni az útra, mert az övé már majdnem elfogyott.

-Helló, mi! – köszöntem el, de nem érkezett válasz. Lassan kisétáltunk a kertből, a hátamra kellett vennem a lányt, mert undorodott a földigilisztáktól, tele volt velük a kert, előjöttek az eső miatt. Hirtelen elhalkult a zene, mindenfelé madarak füttyögtek. Mondtam, hogy rohadt színes verebek, nem tudjátok befogni a csőrötöket, de a lány nem nevetett a hátamon. Hallgattuk, illetve én inkább csak szuszogtam a súlyától. Ahogy kiértünk az útra, le is tettem. Egy kis emelkedő után a város felé fordult az út, az erdő mellett jártunk, mikor rájöttem, hogy a fürdőben átázott a gyufám, az ő öngyújtóját meg valaki kivette a zsebéből, de nem volt kedvünk visszamenni a házba, úgyis régóta le akart szokni, azt mondta. A fák közül sütött a nap, de az árnyékban nagyon fáztam. Jó másfél óra séta lefelé a belváros, mondogatta csak úgy maga elé, aztán felém fordult:

-Figyelj, nyugodtan visszamehetsz, nem kell itt engem kísérgetni. Lefeküdtünk, jó volt, de elég volt egyszer. Ki akartalak próbálni. Nem baj?

-Nem-  mondtam. Nem baj. Semmi baj. Aztán adott egy kis felületes puszit.

-Nah menjél- mondta., elvégre a te bulid! – és még egy félmosolyt is megeresztett felém. 

-Na, pá! Eridj! – és elment. Utánanéztem. Marha jó csaj volt, nem az a kimondott szépség, de mégis nagyon bejött, húsos, kerek fenék, és a melle a tenyerembe illett, karcsú, mégis telt körte, kiugró kis kupolás bimbóudvar…

De ha ennyire hülye, akkor csak menjen a francba, valahogy így dühöngtem magamban. Az én bulim volt, jó vicc! Egy bokornál megálltam hugyozni. A lány még csak vissza se nézett. Kis hülye kurva, még hogy ki akart próbálni. Engem?! Hirtelen mindent odaadnak, aztán ha meg volt az aktus, előjött az önérzetük, hogy vannak ám játékszabályok. Ha kedves voltam az volt a baj, ha meg nem, akkor az.

A madárfütty mögül hallottam valami tompa, mély, ismerős zajt. A város élet, működött, valahol messze harangozni kezdtek, hajnali hat óra lehetett. Felhúztam a sliccem, és laassan elindultam visszafelé. Amikor visszaértem, legszívesebben azonnal elzavartam volna mindenkit a francba. Kiadtam a jelszót: Vége a bulinak. A legtöbben eltakarodtak, egy órán belül mindeannyian a buszmegállóba álldogáltak. Csak néhányan aludtak tovább bódultan valamelyik sarokba. Tehetetlenségemben rámolni kezdtem, a szemetet egy óriási kék nejlonzsákba szedtem, idióta sárga kötője volt. Amikor a harmadikat tömtem tele, röhögni kezdtem magamon. Hogy hát igen. Ez volt az utolsó bulim, engem ünnepeltek, aztán takarítottam a mások mocskát. Elég volt. Alig vártam, hogy végre mindenki elmenjen a fenébe.

***

…holt fáradt volt az élettől, azt mondta?

-Elcsigázott ez a kurva világ! Amikor így beszélt, anyám mindig pironkodott miatta:                                       -Ne beszélj így egy író előtt, a fiad mégicsak művész, nem olyan hétköznapi ember, mint mi! –Apám röhögött:  -Még hogy író! Ez? Ment volna dolgozni, azt se tudja, mi az a rendes munka! Nem tud ez semmit! Csak egy művészke!

***

A vöröshangyák mintájára nekem is egy jó pásztorra lenne szüksége? Anyám markolta a távirányítót, apám el-elszunnyadt, hiába ordított a tévé, ha felébredt, mindig kérdezősködött, ki ez a színész ott, hogy hívják, namodd már ki ez, és mit akar az a nő… Anyám elmagyarázta neki nagyjából, aztán apám visszaaludt. Kettő-három este elnézegettem őket. Egyszerre volt röhöghetnékem, és sajnáltam is őket. Kik ezek? A szüleim, persze. Belőlük vagyok, egy-egy sejt. Nem adtam nekik semmit, ők meg csak értem aggódtak, csomó pénzt költöttek egy selejtre. Miért nem vettek egy drágább tévét maguknak? Vagy rögtön kettőt, arra is futotta volna! minek hoztak haza a pszichiátriáról? Mit akartak tőlem? Legyek rendes ember? Nem érdekeltek a rendes emberek. Arra is gondoltam, hogy jobb lenne meghalni. A fürdőkádban álltam, hajmosás közben bevillant az ötlet, ott lógott a hajszárító. Karnyújtásnyira, csak be kellene kapcsolni és beejteni a vízbe. "

***ezt a kedvenc könyvemből másoltam. Címe: Elveszett