Az este harmadik szakasza

A Tv villódzó színes fényei vakítanak a szobából. A kutyám ugat kint a kertben. Ugatja azt a sok semmit, ami elől meg akar védeni. Talán ő is fél, talán mindenki fél. Az udvaron állok a diófától nem messze. Nézem a csillagokat, majd könnyed levegővel töltöm meg a… a tüdőmet. A lelkem helyét nem tudom, azt csak érzéssel tudom megtölteni, mint ma, amikor a lottószelvényt töltöttem ki. Húzogattam a számokat…6...10..22…29 közben pedig láttam azokat a dolgokat, amelyek segítenék az életet, vagy talán ennyi pénzből vehetnék egy másikat is. Szeretnék egy…

…és azt mindet.

Egy olyan házat, amely a „Szép Házak” újságba is lefényképeznek, és mutogatnak. Igaz azok a házak szinte olyanok, mintha nem is laknának benne, persze a fotó kedvéért rendet raknak, és mintha élet nem lenne bennük. Sehol egy édes karc, sehol egy ceruza színes vonala. [Vagy addig be se költöznek amíg le nem fotózzák?]  

Szeretnék egy olyan kocsit, amelyet mindig megnézek mindennap a neten, mert ha lesz pénzem, akkor csak ilyet ülésfűtéssel. A neve az lesz, hogy Lara. Szeretnék egy magyar vizslát is, mert olyan szép és kajla. Az ő nevét még nem tudom, talán Pavese, Pino vagy Béla.  Apukámnak volt egyszer egy vizslája, ő Sári volt. Tisztán emlékszem rá, mennyit ugrált és mennyi szeretetet adott és kapott amikor meglátogattam. A galambokat mindig megugatta, póráza csilingelt, mert valami rajta mindig egymáshoz ért. Szinte csak beszélni nem tudott, néha jó lett volna vele, vagy valakivel. Hirtelen nem is tudom, még mit szeretnék. Talán nagy hiba, hogy nincsenek világra szóló terveim, sőt egyáltalán tervem sincs az életre, de még közelítőleg sincs, hogy mit szeretnék kezdeni vele. Túl egyszerű lenne nyerni a lottón igaz??? A szép házba beköltözni, és egy méregdrága kék kanapén nézni az olasz focit, mezben, chipsszel…

A gyerekek meg aludnának, vagy nem is tudom. Nem lennék jó apa. Nincs is viszonyítási alapom, milyen egy jó apa és milyen egy rossz apa. ((És valahogy mindig itt kötök ki.)) Aztán a Tv fénye ugyanígy ontaná a fényt, hogy az ablakból csak a villódzás látszódjon, meg a színek, amelyek kifelé jönnek. Aztán szépen élnénk. Happy End???

Az asztalon felejtett újságcikkben pedig arról írnának, hogy a japánok, már mióta úgy írnak meséket, hogy a gyerekek ne csak a boldogságot lássák és az örömöt, hanem a rosszat is és sok mesének nem happy end a vége.  A szereplők igenis meghalnak a végén, némelyik előbb, némelyik később. Az életet életszerűen mutatja be, nem pedig úgy ahogy azt mi szeretnénk látni, hanem úgy ahogy átéljük.

Azon gondolkodom, hogy….magam se tudom már min. Nézem egyedül a csillagokat és kész. Utazni szeretnék, egészen messze. Kávét inni ismeretlen emberekkel, beleszívni a cigimbe miközben beszédül a menetszél, az esti forgalom magányában vergődni, megismerni egyszerűen a nagyszerűt. 


zene: http://www.youtube.com/watch?v=wa4sGqALi38&feature=feedwll&list=WL