(Egy magánjellegű fecsegés) V.

Elég rég nem írtam, persze mihez képest…Szóval az jutott az eszembe, hogy lehetne azt csinálni, hogy én rendszeresen írok, mármint eddig is írtam rendszeresen hiszen közel 400 bejegyzés van a blogban, és egy délután nem lenne elegendő ahhoz, hogy valaki végigolvasson, mert ez a 400 bejegyzés lassan de biztosan súrolja azt a 250 oldalt amit egy rendes könyv is tartogat. A helyzet az, hogy szeptembertől minden hétfőn és csütörtökön írok a blogban. Szeretném úgy csinálni mint eddig, lesz ilyen is meg olyan is csupán az változik, hogy hétfőn és csütörtökön lesz elérhető az eddigi megszokott rendszertelen feltöltés helyett. Így talán jobban követhetővé válik az egész, persze ha tudom így csinálni és stb.

Az ötlet maga jó lenne, ha már három hete nem szenvednék abban az állapotban amibe vagyok. Nem nevezném én írói válságnak, meg ilyen hülyeségnek amit kitalálnak más emberek, egyszerűen ez van, aztán kész.

Nem lehet mindig ugyanúgy ugyanolyat. A nyáron szerettem volna szünetet tartani, olvasni, nyugodtan, de aztán a helyzet úgy hozta, hogy ez lehetetlen, a szünet aztán mégis jött, az olvasás elmaradt. Amúgy sem vagyok az az olvasós figura, de most jól jött volna.

Ennyi a fecsegés. Szeptembertől hétfő és csütörtök. Sziasztok!

Untitled

"két dolog biztos: 1) senkit sem érdekel ma már, hogy mi történik másokkal; és 2) már minden mindegy. most is mi történt. mégsem fog semmi megváltozni stuart és én közöttem. mármint úgy igazán megváltozni. mindketten megöregszünk, már most látszik az arcunkon, például a fürdőszobatükörben, azokon a reggeleken, amikor egyszerre használjuk a fürdőszobát. ez vagy az megváltozik körülöttünk, könnyebb lesz, vagy nehezebb, hol igy, hol úgy, de igazán semmi sem lesz másként. én ezt így gondolom. meghoztuk a magunk döntéseit, elindítottuk az életünket és az megy a maga útján, amíg egyszer vége nem szakad. de ha mindez igaz is, akkor mi van? marmint mi van, ha tényleg így gondolod,de igyekszel titokban tartani, mígnem egy nap történik valami, amitől meg kellene változnia valaminek, de aztán látod, hogy végül is semmi sem változik. akkor mi van?és közben a körülötted levő emberek próbálnak ugyanúgy beszélni és viselkedni, mintha meg mindig ugyanaz lennel, aki tegnap voltal, vagy előző éjjel vagy öt perccel korábban..."

RC

ki vagyok és mit akarok?

Jön a vihar. Remélem valami újat fog hozni magával. Most szívesen áznék el, mert én szeretem. Ahogy érzem a hideg cseppeket amikor rám zúdulnak, közben, pedig hallgatom a cseppeket, hogyan csókolják a földet. Olyan nyugodt minden.  Egy mező közepén állnék, a mező pedig egy erdő szívében lenne.  Semmi más körülöttem csak a természet.  Az esőben sírnék.  Talán azért, mert nem szeret senki, vagy nem vagyok senkinek sem fontos, úgy…

Holnap megyek Bécsbe, jobban mondva csak a reptérre. Szeretnék Gustav Klimt képeket nézni a belvedere-ben, vagy igazából nem is tudom minek kell hívni, de azt tudom, hogy ott vannak a képek. Olyan jó lenne egyet birtokolni, de persze nem az igazit, elég lenne egy hamis is, akárcsak amilyen az élet.  Amikor az élet tele van drámákkal, vígjátékok az igazi életben soha nincsenek. Miért van az, hogy ha baj van akkor ott mégnagyobb baj terem? Vagy tegyük fel, egy ember felteszi azt az alapvető kérdést: „Hogy miért van a világon? Mi a célja a világban?” És egyszerűen nem tud rá válaszolni. A folyamatos szenvedések után azzal hitegetjük magunkat, hogy majd jön a jó…de az mikor jön??? És a legeslegfontosabb, MEDDIG MARAD??? Meddig tartanak ki az álmaink???

Felszárad, mint az eső cseppek vagy beleivódik a földbe? Ez nem pozitív vagy negatív hozzáállás kérdése. Ez a sors, amibe nincs nagyon beleszólásunk. Tegyük fel, hogy az inga, ami a rossz és a jó tartományba leng ki, mi van, ha egészen hosszan száll a rossz felé…és a jó felé meg már nem ér el.

Szeretnék Klimt képeket nézni. Ott állni órákig elüttök s közben nyugodt elgondolkodtató dalt hallgatni, s a dalról mindig a képei jutnának eszembe. Olyan lenne ez, mint az illatok.

Illatok

Vannak olyan illatok, amelyeket megőrzünk. Fene tudja miért. Vannak olyanok, amelyeket elfelejtünk. Vannak illatok, amelyekről, csak akkor tudjuk, hogy megőriztük, mikor újra érezzük. Elgondolkodunk, hol, mikor, miért…

Nálam, ez sokszor történt már meg. A tudatalattim megjegyezte, s ha újra érzem, ott vagyok, képzeletben az illat forrásánál. Egy parfüm, egy kézkrém illat, szájrúzs ezek : a szerelem melléktermékei, az illatok, amiket tudjuk, hogy megőriztük, de azt sohasem, hogy örökre.  És megint ott vagyunk, hogy örökre igaz? Mi az örökre??? Hisz az illatok sem örökké illatoznak, de néhány váratlan pillanatban újra ütközünk, s megküzdünk, az elfojtott szerelemmel, a múltbeli eseménnyel amely jó vagy rossz volt hozzánk. Amikor ez az esemény pereg le bennem,  úgy ver a szívem, mintha egy zongora kalapácsai verdesnék a húrokat. Néha rövid néha hosszú, vagy magas és mély zizegős hanggal.

 Az illatok örök múlása igaz? Idézd fel otthonod illatát, idézd fel szerelmed illatát, idézd fel elhagyott otthonod illatát, idézd fel elmúlt szerelmed illatát! Idézd fel utolsó csókod édes körte illatát! (11. márc. 31.)

Vajon neked mi a célod a földön??? Szeret valaki szerelemmel amely majd idővel elmúlik??? De nem is jó kérdést tettem fel. A jó kérdés ez : Boldog vagy??? 

Interjú (velem)

http://trubadurmagazin.hu/ Interjúja velem. "A szabadság érzése nélkül végem"

Írta: Mácsadi Anni

2011. augusztus 05. péntek, 15:58

Egy még lezáratlan, forrongó és szemtelenül fiatal úriember próbálgatja tehetség-tollas szárnyait Onlájnia nagyvilágában. A 22 esztendős srác felvette jól csengő művésznevét és ír, költ, fotózik, blogol, hogy megvalósítsa önmagát, kiadja elméje oroszlánját. Újabban a Trubadúron is találkozhattatok egy-két művével, de arról keveset tudni, mi illetve ki rejtezik novellái és szösszenetei mögött. Interjú Andrea Piovannival. Állítólag a vízöntő csillagjegyűek vannak a világon a legkevesebben, az asztrológia szerint mégis kiemelkedően kreatívak és tehetségesek. Vízöntőként te látsz ebben összefüggést? Régebben olvastam erről én is egy cikkben. A tehetség semmit nem ér szorgalom nélkül, persze ezt már hallottuk korábban másoktól. Nos, én cseppet sem vagyok szorgalmas. Nincs munkarendszerem, hogy hétfő-szerda-péntek este tíztől hajnali négyig írnom kell. A hangulat, az időjárás szinte azt kell, hogy mondjam, minden befolyásol. Van egy-két vízöntő ismerősöm, ők is alkotnak, ez lehet, hogy véletlen, de az is lehet, hogy az asztrológiában van valami. Lehetséges, hogy minden meg van írva a csillagokban, és hiszek is az efféle jóslásban. Minden héten elolvasom a horoszkópomat, egyelőre a párkapcsolati rész nem vált még be, de a többi általában igen.  Mióta alkotsz a novella műfajában? Igazából nem tudom.  Gyerekként éreztem magamon, hogy sokkal több olyan dolgot is megjegyzek, mint mások, sok más dolgon jár az eszem. Először verseket kezdtem írni, de egy idő után azt vettem észre, ez elég kevés nekem, még többet szeretnék írni. Aztán jöttek a történetek, amelyek ebbe a műfajba tehetőek, de igazából nem a műfaj a lényeg számomra, hanem a téma, amelyet a valóság és a képzelet keverékéből gyúrok össze. Sok ismerősöm vagy közeli barátom néha egy- egy írás után rákérdez: „Te tényleg voltál ott, azon a helyen, ami a legutóbbiban szerepel?”  vagy „Tényleg szerelmes vagy?” Azt hiszem, annak ellenére, hogy sokat kell még fejlődnöm és a helyesírásom sem az igazi, azt veszem észre, hogy ezek az írások álmodni hívják az embereket. Ezt legalábbis azok mondják, akik olvassák, olvasták a történeteket. Ezek az emberek nem közeli ismerősök vagy barátok, ők ismeretlen olvasók, akik később ismerősökké válnak. A művészet olykor összekapcsolódik bizonyos szerekkel, de a kábítószeren kívül is akadnak függőség-múzsák, amelyek inspirálják az alkotót, legyen szó egy kedvenc virágfajtáról, háziállatról, fóbiáról, szerelemről, barátságról, zenéről, kávéról, csokiról, más hétköznapi dolgokról. Mi az, ami írásra ösztönöz, mi a te „drogod”? Drogom több féle van, főleg a zene. A zenei ízlésem eléggé tág és hangulatfüggő. Általában az alternatív vonalat szeretem: Arms and Sleepers, Sebastian Schuller, Sigur Rós, Placebo, stb, de emellett a klasszikus zenét sem vetem meg, Bach orgona darabjait, vagy más klasszikus zeneszerzők zongorára írt műveit is rendszeresen hallgatom írogatás közben. Elgondolkodtatnak és inspirálnak. De ez csak egy „drog” a sok közül, amivel élek. Szeretek céltalanul utazni ismeretlen falvakba, ekkor megpillantok egy élethelyzetet, egy szép házat vagy csak a táj inspirál. Hazatérve vagy pár nap múlva pedig elképzelem azt a helyet, ahol jártam, és írni kezdek. Emellett a reggeli és délutáni kávém elfogyasztása sem hanyagolható el. Mi történik nálad, ha a múzsa nincs csókos hangulatában? Hogyan gyűröd le az alkotói válságot, ha van nálad ilyen? Ez az állapot mindig előfordul, mostanában egy héten többször.  Ilyenkor beülök a kocsiba és megyek céltalanul, vagy csak felmegyek a közeli hegyre, és leülök a kedvenc helyemen nézni a tájat. Szokták mondani, hogy az ember bújára-bajára, mindennapi problémáira a szépirodalomban biztosan megnyugvást és válaszokat talál. Rád melyik művész/művészek volt/voltak hatással? Az igazsághoz hozzátarozik, hogy gyerekkoromban és mostanában sem olvasok sokat. Nem falom a könyveket, nem vettem fel más író/írók mondanivalóját, stílusát. A legnagyobb hatással rám Paulo Coelho könyvei voltak és vannak. Szinte látom mindegyik könyvében saját magamat, és az írás erről szól, hogy az író lassan a legjobb barátunkká válik. Nekünk mesél. Persze más írók könyveibe is belelapozok, de nem vagyok az a tipikus könyvmoly, pedig sokak talán így képzelnek el. Bár festő szavaid, gyönyörű szóképeid és összerakott írásaid vannak, mégis, zöme egy útját kereső, szívből bánatos embert fest elém (és más olvasók elé is). Gondolkodtál már azon, mi lehet ennek a képnek az oka? Mindegyik írásomonk kell még dolgozni, mert egy írás sosincs kész teljesen. Igen, keresem az utamat, mint oly sokan, talán ez így van jól. Amikor boldog az ember, akkor írni sem tud, vagyis tud, de abból mégis hiányzik valami. Ellenben amikor az ember a másik oldalt is megtapasztalja, akkor belekerül az írásba; az a valami az a plusz, ami a másik állapotban nincs.  Azoknak a napoknak a száma, amikor boldog vagyok, megegyezik azoknak a napoknak a számával, amikor nem. Szerintem ezek pont egyensúlyban vannak egymással, és ez így jó. Ha száznyolcvan fokban megváltozna az életed, akkor is tudnál szerinted alkotni? Az utóbbi egy évben megváltozott az életem, igaz, nem száznyolcvan fokban, csak kilencvenben. Próbálkozom, hogy ha a másik kilencven is hozzáadódik, akkor az alkotás ugyanúgy megmaradjon számomra. Az álmodozást nehéz elvenni az embertől, viszont ha a környezet változik, nekünk is változnunk kell.  Magadnak hegesztesz elsősorban, a publikumnak vagy is-is? Müller Péter mondta egyszer, hogy elképzel egy szempárt, és neki ír. Az írás elég magányos vállalkozás. Sokszor én is ezt csinálom, hogy annak az elképzelt szempárnak írok, később ezt teszem fel a blogomra. A nyomtatott írást, például egy könyvet azért veszik meg az emberek, mert sokat reklámozzák, vagy épp az az író adja ki könyvét, amelyik a kedvencük és bevált. Ezen kívül nem igen ajándékoznak könyveket egymásnak az emberek. A blogok gyorsabban frissülnek, viszont ennek is kell egyfajta reklám, amivel az író és az olvasó gyorsabban egymásra talál. Magamnak alkotok elsősorban, mert ez tesz boldoggá, aztán ha ez tetszik másoknak, nagyon jól esik, mert egy nagyon jó dolog. Adni és kapni. Kapsz rajongói vagy szakmabeli visszajelzéseket? A rajongók megnevezést kissé erősnek gondolom, inkább olvasóknak hívnám őket. Gyakran kifejezik tetszésüket, szakmabeli visszajelzést pedig az egyik tanáromtól kaptam. A Kreatív Blogger címet, amit más blogok írói adnak át egymásnak, Fézler Georginától kaptam. Hol másutt publikálsz a blogodon és a Trubadúron kívül? Az írások a blogomon érhetőek el, ez közel 400 bejegyzést jelent. Ezen kívül a dunapART café oldalán van  6 darab írás, de ezek mindegyike megtalálható a saját oldalmon is. Könyv, kötet készül a közeljövőben? Szeretném a blogot letisztázni, a helyesírási hibákat és a néhol kusza mondatokat újra átnézni és kijavítani, később pedig megjelentetni.  Az, hogy e-könyvként vagy nyomtatottként tenném-e ezt meg, még távoli válasz. A messzi jövőben szeretnék egy szinttel feljebb lépni, megpróbálkozni egy regény írásával, amely hosszabb ideig varázsolja el az olvasót.

It was autumn.

It was autumn. Only the wind was stirring the leaves in the cold street. They stopped for a moment then flew up… up and down. Two young people were sitting on a bench by the church in the cold. They did not notice the wind, the cold, that is was getting late, that home, the warmth of home is waiting for them. The two were seemingly glad of each other...they seemed to be happy and they were deep in their hearts. They were sitting next to each other, did not say a word, only looking at each other. I do not understand. What are they doing??? They are sitting, looking at each other’s hearts. No, they were watching each other’s souls. What does it hide? Good? Bad? Maybe both? We do not get an answer until we live through bad and good. The boy was smiling, he was in love with the girl, his eyes told. And the girl? Where is she now in her thoughts? What is she thinking right now? Is she going in fear of her soul? The boy has fallen in love as the weeks passed. He reached the inexpressible, which one has to live through, has to experience as long as they are here on this planet earth: love. He saw the uncertain... the girl’s soul and he was waiting. He gave his heart to the girl in a velvet box. Months later she dropped this heart...she felt how serious her deed was, but she did not do anything. He did everything, created a new world, in which he believed: everything he did was good and right, he felt something, which made him better. This world does exist. The world of love. He did easier everything he had to do, he was dreaming though he was awake. He understood his own story which lived in him and in everyone In time everybody realises what is their personal story for themselves.

The boy is somewhere in the cold street sitting on a bench waiting for the girl whom he had not seen for a long time, who had not come. He is waiting for her... her to notice that he is sitting here shivering with cold, still she is not coming. His thoughts were only fragments. He is waiting for the girl the same time the same way every week. Six months passed. The girl did not come? Where could she be? She is with someone else maybe? Does she think of him? Does she think of the bench where they used to sit, looking at each other with love in their eyes? Is she afraid of revealing her feelings? One day the boy sat down onto the bench sadly. On this gloomy day did he ‘celebrate’ his birthday. He sat down onto the bench the wind was blowing cols as six months ago. He was waiting for the girl for eleven minutes, maybe she recalls the day. The day which was important only for him, special, different from the other days. After eleven minutes something happened. The girl appeared in the distance. The wind was blowing her hair, she was shaking with cold, tightened her coat, her scarf was floating in the air as the wind was blowing. She sat down next to the boy. ‘I love you’ said the girl quietly. ‘I could not express my feelings... I had not known if I could put my soul into your hands, I had not believed that you would love me and waiting for me. I am here. I am only yours. Forgive me for having dropped your heart, which you had put in a velvet box and gave to me. I am the one to blame for it. Forgive me for this.’ The boy did not answer. The boy looked into her eyes wondering. She did not look back. She felt embarrassed. She looked everywhere but into his eyes. He was listening to her words, and did not want to believe that she is telling all these right now, when he does not expect it at all. He did not to do what to do, how to go on. His soul loved the girl. Is she serious??? Will she drop her soul again? Make him suffer alone, sitting up at nights, eating nothing for days??? Should he let fate drift him??? Abandon himself for the feeling??? What if it is just a fancy??? Wanted to hold her, but he knew she was not sure of her feelings. The girls stood up and left. He began thinking while sitting on the bench. are her feelings deep? Does she feel how he used to feel? He was not able to believe in the world he had created. He let the feeling gain over in him... the feeling of love. The next day he was standing in front of the girl’s house. It was pouring, his clothes, his hair got soaked him to the skin... called her on the phone. ‘Look out of your window.’ She drew the curtains in front of the window facing the street. She saw the boy standing there, who means so much to her. She rushed down to the front door and ran to the boy as much as she could. She stretched out her arms and was holding him as strong as she could. She was holding him, heart-broken and kissed him. Their kiss was short and sensual. The boy kissed her back. Now he was feeling, his created world is not a dream, it is in his arms. Something has started between them. They are sitting on the bench by the church together. They love each other... they are glad of each other. A chain-reaction has started. The boy and the girl began to play.

Andrea Piovanni

Felhívás

A blog részt vesz a Goldenblog.hu játékában, azaz minden évben lehet szavazni az év blogjára. Több kategória van értelemszerűen. Megkérnélek benneteket, hogy minél többen szavazzatok a blogomra.

Elérés : http://goldenblog.hu/szavazas.aspx  az EGYÉB BLOGOK kategória alatt, A vágyak nélküli meztelen magány-ra tessék szavazni. köszönöm. :)
A blog bal oldalán is elérhető :) Egy kattintás. Köszi :)

(Egy magánjellegű fecsegés) IV.

(Egy magánjellegű fecsegés) IV.

A harmadik kávémat iszom. Azon gondolkoztam, hogy rég ültem le magammal beszélgetni, azaz rég írtam. A legtökéletesebb az lenne, ha kézzel írnék, de a felgyorsult világ meg…(most azt hiszem, hogy csak keresem a kifogásokat). Van pár kedvenc tollam. Most rászoktam, hogy a lottót is azzal töltöm ki, mert ami a postán van már leszívták a szerencse erejét, így viszem oda is. Tegnap se nyertem, pedig már tervezgettem, hogy mit és hogyan. Arról álmodtam…lehet nem kellene minden bejegyzésbe álmokat írni, amik persze kivitelezhetőek, de hát nem így…szóval nem így kellene csinálni ami most van. Pár nap múlva megyek Viennába. Szeretnék csinálni piros villamosokról fotót, emberekről, utcákról, bár sötét lesz mire oda érek, úgy naplemente után. Ha a képek nem is lesznek jók, akkor is jól fogom érezni magamat, hogy ott vagyok. Valamitől jobb, de talán pont egy éve már írtam, nem napra pontosan, de valamikor ilyen tájban. Akkor is voltam ott, és ott más az illat, más a levegő, ha átmegyek a határon. Az út, a színek, szinte elvarázsol minden. Talán az újdonság ereje, de persze sokszor voltam már, de olyan mindig mintha először járnék ott. Visszafelé Loretto-ba is megállok, mint tavaly. Nincs itt semmi, egy kis osztrák falu, tiszta, csendes, van vagy 8 utcája, egy nagy temploma, amit olaszok építettek, meg éltek ott sokáig. Szóval ez van. Itt az ősz. Szeretem amikor ilyen borongós és esős az idő. A rubik kockát még mindig nem sikerült kiraknom. Fázom. Többé nem alszom el, főleg péntekenként és hétfőn. Éjjel sosem tudok aludni. Szerelmes vagyok a többi napon, kivéve szerdán este kilenctől éjfélig. Rendet kell tennem a fiókomba. Füstölő illata leng a szobába. Izzadok. Vajon ki turkált a fiókomba. Gyűlöllek. Régi házak. San Gimignano. Libabőr. „Felrobbant pipacsok a számban”. Kézzel írók, minden jól ment, míg… Levendula illat. Boldog vagyok. Te miért nem? Orgonaszó. Dohos templom illat. Rezgések. Hangrezgések a mellkasomba. A semmitől duzzadó erek a kezemen. Mariahilfer strasse. Gustav Klimt. Hangos tüsszentés. Fázom, izzadok. Ráz a hideg. Via Paolo Frisi, Roma. Termini. Kávé. Galamb. Ember. buone serata ,
giuditta. Csók. Szívdobbanás. Halálos szívdobbanás. P.P.P. Vespa. Reynolds. Cigaretta füst. Élet. Bordó. Csepegő eső. Narancssárga. Ez nem szerelem, de nagyon annak tűnik.