2011. augusztus 4., csütörtök

(Egy magánjellegű fecsegés) IV.


(Egy magánjellegű fecsegés) IV.

A harmadik kávémat iszom. Azon gondolkoztam, hogy rég ültem le magammal beszélgetni, azaz rég írtam. A legtökéletesebb az lenne, ha kézzel írnék, de a felgyorsult világ meg…(most azt hiszem, hogy csak keresem a kifogásokat). Van pár kedvenc tollam. Most rászoktam, hogy a lottót is azzal töltöm ki, mert ami a postán van már leszívták a szerencse erejét, így viszem oda is. Tegnap se nyertem, pedig már tervezgettem, hogy mit és hogyan. Arról álmodtam…lehet nem kellene minden bejegyzésbe álmokat írni, amik persze kivitelezhetőek, de hát nem így…szóval nem így kellene csinálni ami most van. Pár nap múlva megyek Viennába. Szeretnék csinálni piros villamosokról fotót, emberekről, utcákról, bár sötét lesz mire oda érek, úgy naplemente után. Ha a képek nem is lesznek jók, akkor is jól fogom érezni magamat, hogy ott vagyok. Valamitől jobb, de talán pont egy éve már írtam, nem napra pontosan, de valamikor ilyen tájban. Akkor is voltam ott, és ott más az illat, más a levegő, ha átmegyek a határon. Az út, a színek, szinte elvarázsol minden. Talán az újdonság ereje, de persze sokszor voltam már, de olyan mindig mintha először járnék ott. Visszafelé Loretto-ba is megállok, mint tavaly. Nincs itt semmi, egy kis osztrák falu, tiszta, csendes, van vagy 8 utcája, egy nagy temploma, amit olaszok építettek, meg éltek ott sokáig. Szóval ez van. Itt az ősz. Szeretem amikor ilyen borongós és esős az idő. A rubik kockát még mindig nem sikerült kiraknom. Fázom. Többé nem alszom el, főleg péntekenként és hétfőn. Éjjel sosem tudok aludni. Szerelmes vagyok a többi napon, kivéve szerdán este kilenctől éjfélig. Rendet kell tennem a fiókomba. Füstölő illata leng a szobába. Izzadok. Vajon ki turkált a fiókomba. Gyűlöllek. Régi házak. San Gimignano. Libabőr. „Felrobbant pipacsok a számban”. Kézzel írók, minden jól ment, míg… Levendula illat. Boldog vagyok. Te miért nem? Orgonaszó. Dohos templom illat. Rezgések. Hangrezgések a mellkasomba. A semmitől duzzadó erek a kezemen. Mariahilfer strasse. Gustav Klimt. Hangos tüsszentés. Fázom, izzadok. Ráz a hideg. Via Paolo Frisi, Roma. Termini. Kávé. Galamb. Ember. buone serata :),
giuditta. Csók. Szívdobbanás. Halálos szívdobbanás. P.P.P. Vespa. Reynolds. Cigaretta füst. Élet. Bordó. Csepegő eső. Narancssárga. Ez nem szerelem, de nagyon annak tűnik.

1 megjegyzés:

zsiboly írta...

KÖSZÖNÖM!




mostelhívnálakegykávérasegycsomagcigarettárahanemlennénekkilóméterek