Nyár

Tündöklő, tiszta kert törpe falak közt,
száraz a fű, napfény süti a földet.
Oly illatos a fény, akár a tenger.
A fű szagát beszívod, majd hajadba
túrsz, és emlékezel.
Láttam a sok-sok
édes gyümölcsöt amint a fűre hullott,
és szinte roppant. Te is így remegsz meg,
ha szíved összerezzen. Fölszeged rá
a fejedet, talán csodára gondolsz,
de te magad vagy a csoda. Szemednek,
s emlékeidnek egy lángja.
Fülelsz. A szót ugyan aligha érted.
Szép, tiszta gondolat ragyog szemedben,
mintha reád vetné fényét a tenger.
Szemedben csönd ül, s úgy szorítja szíved,
hogy szinte roppan, s kín csordul belőle,
akár a nedv a lehullott gyümölcsből.

Rövid bejegyzés III.

Félek! Nagyon...

Ha félsz, mondj el egy imát, de menj tovább. / pc

Rövid bejegyzés II.

A hajnali álmomban álmodtam a festőművész lányáról. Elmondta, hogy mi volt a baja. Szerelmesen nézett, mosolygón, mint aki kicsit zavarban van, és fél a visszautasítástól, de megfogta a kezemet, én meg magamhoz öleltem. Már aztán nincs zavarban, de látszik rajta, hogy valamit akar mondani, de csendre intem. Itt vagy, ez a lényeg. Én meg azt vettem észre magamon, hogy örülök. Hogy tudatosítsam magamban, hogy ez nem álom, megcsókoltam, de még ez is sikerült az álmomban, így újra. Az ízére nem emlékszem. Száraz volt az ajka, csók közben alsó ajkát megharapdáltam.
    Valahogy beférkőkött az álmomban. Jó volt újra látni, és jó volt azért, hogy itt volt. Aztán amikor felébredtem, akkor jöttem rá...hogy az agyam szórakozik velem. Sajnos nem beszélünk már a festőművész lányával, és nem miattam ő miatta. Zavar, duruzsol az agyamba, tetszik, tetszett, vagy annál több...most már nem, most még mindig...

Rövid bejegyzés

Hm. Szerettem ezeket a hűvös napokat. Egyre jobban azt veszem észre magamon, hogy a meleget baromira nem bírom. Egyik kedvenc színésznőm interjújában olvastam, hogy Ő Skóciába vágyódik, a hideg és szeles Skóciába. Ezt a cikket olvasva tudatosul bennem, hogy én az a típus vagyok aki az esőt a hideget és a szelet szeretem. A következő napoktól nagyon félek. És még az időjárás sem nekem kedvez mert vagy 38 fok lesz.  Azért a horoszkópom árulkodó. Azt írja: "Vígaszra lelhet szerelménél,aki tartja önben a lelket. És akivel talán azon tanakodnak, hogy el kellene szökni, jó messzire..."
Szóval szökjünk!!! :) De legyen hideg és eső és szél!!!

Egy magánjellegű fecsegés X

Az esti sétámon vagyok most túl. Jól esett. Mindennap, ha tehetem sétálok egyet. Sötétben, szélben, esőben. Nem történt semmi. A töredezett járdán sétáltam, néha-néha visszafordultam, nem-e követ valaki. Az idő kissé hűvösebb volt, eső közeleg. Ezt a pillanatot meg főleg szeretem az időjárásban. Mert minden olyan más. A szél felerősödik, illatokat hoz a mezőkről, vagy a hegy felől. Aztán az is furcsa, hogy minden utca más illatú, attól függ milyen fákkal van tele ültetve az utca, vagy melyik háznál tartanak állatokat. Jó volt. Tegnap is sétáltam, de akkor hatalmas görcs volt rajtam, nem értettem az okát én sem. Jó nem mondanám, hogy a jelenlegi életem, olyan pompás, és nem tudom én...de nem tudtam megfejteni, de még kbre se, hogy mi lehet a baj. Bár nincs baj, csak a tehetetlenség. Nah mindegy.

Múltkor kinevettek többen is, mert nekem az az álmom, hogy egy tanyán vagy egy nem olyan sűrűn lakott hegyen szeretnék lakni. Múltkor olvastam egy cikket, amelyben egy 60 m²-es házban laknak, emelettel. Nekem nagyon tetszett az a ház. A külseje bontott téglából volt mert több rétegű a fal, a ház belseje meg teljes mértékben minimál skandináv stílusú. Kicsi ház, de ennél nagyobb nem is kéne. Szerdán feladtam a lottóm, s azon töprengtem, hogy ennyi pénzzel mihez is kezdenék. Aznap este barátaimnál voltam bent a városban, épp cigiztünk a majdnem erkélyükön és néztük az 50 ezres várost, a lemenő napot, aztán a tompa utcai lámpák fényeit, a kivilágított templomot, a kocka betonházat amely kimagaslik a város közepén. Szóval beszélgettünk, hogy ők mihez kezdenének ennyi pénzzel. Én persze egyből mondtam a vagy tanya, vagy kisház álmomat egy hegyen. Ők hirtelen nem is tudtak semmit se mondani. Csak annyit, hogy a kamatokból elélnének, meg hogy utaznának sokat sokat. Jó de ha túl vagytok az utazáson akkor kell egy ház. -mondom nekik. De hol vennétek házat??? Jó persze, hülyeségeket kérdeztem, mivel nem nyerték még meg a lottó fődíjat, utána lehet tervezni... Abban megegyeztünk, ha én megnyerem, akkor adok nekik utazásra. Nagy a szívem.

Én a hegyen amely nem annyira sűrűn lakott, de lakott, vagy a tanyán az erdő közepében laknék. A kicsi házban lenne helye egy zongorának. Meg vennék a szenvedélyemhez szükséges dolgokat. Azt hiszem, hogy egyszer csak sikerül az álmokból valami kézzel foghatót csinálni nem? Épp tegnap hajnalban néztem a kedvenc New York-i fotósom blogját. A blogján new yorki embereket fotóz, főként az öltözködési stílusuk miatt, akik kicsit is abnormálisabban öltözködnek, persze megy a világ nagyvárosaiba is fotózni divatbemutatókat, sokat utazik. Azt gondolom, hogy az ötlete az baromi jó volt, a többi meg jött magától...Körbenéztem a neten, hogy ő milyen géppel fotózgat, mivel szerkesztgeti a fotóit. Aztán leragadtam a youtube-n ahol apple-s cuccok unboxing videó-t nézegettem. Az árakat nem is írom le, mert teljesen felesleges. Mindig is álmom egy apple gép, és nem azért mert világít az alma jel a laptop hátulján, meg mert a sznobok ezt használják, hanem ezek azok a cuccok amellyel a fotó szerkesztés vagy épp videó szerkesztés szinte gyerekjáték, mert bírja a gép, nem akad, mintha teljesen ezekre a gépekre szabták volna a programokat. 

A héten csináltam pár jó fotót, szerkesztettem és úgy látom, hogy egyre jobban fejlődöm, és rengeteg mások által készített képet nézek és elgondolkozom azon, hogy én hogy csináltam volna máshogy, vagy épp ugyanígy. Nem tudom, hogy lesz-e valami haszna ennek az egésznek. Mert a tehetség az sok mindentől függ. Nem elég csak tehetségesnek lenni, és jót csinálni. Vagy igen? Vagy most nem tom...

FOTÓK: http://andreapiovanni.tumblr.com/

UNBOXING VIDEO (ilyenkéne, majd ha nyersz a lottón küldj, köszi, persze a legújabbat és a legdrágábbat ) :http://www.youtube.com/watch?v=IsOabdAkyog

Egy magánjellegű fecsegés IX.

Én fekszem itt a kihűlt földön:
Eleven kincse még a nyárnak,
Vétkek s rossz jelek rohamozva
Édes húsomra idejárnak.

Igazán s végleg téged várlak.
Érdes tüllben gyere lassúdan,
Horzsolj végig, s hagyj itt örökre
Izzó kikerics-koszorúmon.

Nagy László

Az elmúlt pár hónapban valahonnan jött az a gondolat, hogy hová vezet az írás, meg úgy egyébként. Jó terápia, baromi sok megválaszolatlan és csak úgy hagyott kérdés dolgozik bennem, a sok-sok "Miért?". Megnéztem a szokásos filmemet, amiből erőt merítek, persze ez nem túl gyakran történik, hogy megnézem, mert akkor elveszíti a varázsát. Jött a gondolat, hogy forgatókönyv. Néha filmszerűen írok ezt össze kellene kapcsolni. Aztán most fentről küldtek egy embert, aki ezzel is foglalkozik. Kaptam tőle forgatókönyvet, egy eredetit, meg tanácsokat, viszont nem úgy meg az, hogy csak írok. Most egyáltalán nincs miről, hanem csak kiről, azt meg nem szeretném leírni. Vagyis mégis. Szóval most itt ellent mondok magamnak, meg az ördögnek. Az elmúlt hónapban, találkoztam valakivel, és beleszerettem. Furcsa dolog ez, nem számítottam rá, tudtam, hogy ez lesz, mert a történések szokás szerint úgy épültek fel, hogy magával ragadott az egész. Én meg mintha egy filmet néznék otthon a barna fotelemben, közben pedig a macskám mellettem dorombolna, úgy figyeltem az eseményeket. Tavaly nyáron láttam meg először barna göndör haját, piros felsőjét. Rengeteg ember volt jelen. Miért pont Ő??? Miért nem pedig más??? Az nap éjjel emlékszem, baromi sokáig fent voltam. Hajnalban pedig a gőzölgő kávém és egy kellemes vihar társaságában írtam róla. Ha én valakiről írok, ott valami történik. Az ismeretlen utáni sóvárgás, elképzelés, hogy milyen ő. Láttad külsőleg, de milyen belsőleg? Milyen a lelke? Milyen lehet?  Mi a kedvenc színe? Valójában milyen színű a szeme, akkor amikor látod benne magad? Milyen érzés érinteni a haját? Elbűvölt, s elhitettem magammal, hogy ő az. Úgy éreztem, mintha már ismertem volna, tudtam volna mindent. Az érintését, az illatát, a csókját, s láttam volna már magam a szemében. Amikor először megláttam, teljesen hatása alatt voltam, lúdbőr, a szívem pedig úgy kalimpált, mint még eddig sose. (Ez valóban így volt.)

Úgy próbáltam írni, hogy majd talán ő is elfogja olvasni egyszer, és belém szeret. Egy pár oldalas történet leszek számára, melyről sosem tudott, de volt.  Persze ez sosem történt meg, hogy az írás miatt belém szeressen valaki, meghassam. Reménykedtem a szinte lehetetlenben, hogy majd egyszer meglátom, talán egy viharos délutánon, ki tudja. Jöttek és mentek a szürkehétköznapok. Míg, egy pénteki napon újra láttam. A macskaköves úton tompán tükröződött a nap fénye, s nem hittem a szememnek.  Amit akkor írtam róla valóság lett. Egy héttel később találkoztunk. Újra elvarázsolt, a hatása alatt vagyok. Szerelmes vagyok.

"Csupán egy fontos: A Találkozás Törölhetetlen Ténye." 
Mi lesz az érzésekkel? Hova rakjam őket? Nem kell az neki, én nem kellek neki.