Rövid bejegyzés II.

A hajnali álmomban álmodtam a festőművész lányáról. Elmondta, hogy mi volt a baja. Szerelmesen nézett, mosolygón, mint aki kicsit zavarban van, és fél a visszautasítástól, de megfogta a kezemet, én meg magamhoz öleltem. Már aztán nincs zavarban, de látszik rajta, hogy valamit akar mondani, de csendre intem. Itt vagy, ez a lényeg. Én meg azt vettem észre magamon, hogy örülök. Hogy tudatosítsam magamban, hogy ez nem álom, megcsókoltam, de még ez is sikerült az álmomban, így újra. Az ízére nem emlékszem. Száraz volt az ajka, csók közben alsó ajkát megharapdáltam.
    Valahogy beférkőkött az álmomban. Jó volt újra látni, és jó volt azért, hogy itt volt. Aztán amikor felébredtem, akkor jöttem rá...hogy az agyam szórakozik velem. Sajnos nem beszélünk már a festőművész lányával, és nem miattam ő miatta. Zavar, duruzsol az agyamba, tetszik, tetszett, vagy annál több...most már nem, most még mindig...