Egy magánjellegű fecsegés XII.

Álmodunk-e szép feleséget, házat, benne szép családot??? Saját kocsit. Szép kertet. Jó barátokat, akik átjönnek szombatonként, vagy péntekenként? Az udvaron grillezett húst vagy valami kaját ennének ezek az emberek, vörösbort innának, nevetgélnének. A gyerekek ha vannak már a kertben játszanának, önfeledten rohangálnának. S amikor a nap fénye elragyog, gyerekek lefektetve. Mindenki a megszokottól eltérő helyen álmodna, valami ilyesmit. 

           De néhasokszor félünk az álmoktól. Félünk a kimondott szavaktól, az érintésektől, a haláltól. Rettegünk a holnaptól és a le nem győzött fóbiáinktól.  Félünk az alagútban, félünk a liftben. Félünk a mellettünk lévő embertől a metrón, hátha megtámad és kirabol vagy betörnek a házunkba. Annyi mindentől félünk. Igaz, túl egyszerű lenne, ha nem félnénk semmitől. "A bátor ember csak egyszer hal meg, a gyáva sokszor." - írja Shakespeare. Félünk, hogy a boldogság, a boldogtalanság megpecsétel bennünket. És jönnek a közhelyek, az elcsépelt szavak, amelyben gyorsan élünk. Rohanva kiutat sem keresünk csak nekirohanunk a falnak. Remélve, hogy egyszer majd álmodunk szép feleséget, házat s benne szép családot.

        Milyen a félelem illata? Talán úgy tudnám leírni, mint a zápor előtti kavargó szél illata.  Mindenhol más, de mindenhol gyönyörű és hátborzongató.  A félelem olyan, mint a lesújtott hamis hang a zongorán. Háborítatlan térben egyszercsak bumm...és félünk s olyanok leszünk, mint egy elképzelés nélküli gyerek.  

Most nagyon is boldog vagyok. Sosem voltam ennyire. 

zene elalváshoz. : http://www.youtube.com/watch?v=a3tgumBPjQs&feature=related