Októberi délutánok

Októberi délutánok 

           

***Ülök egy alig kivilágított parkolóba. Néhányan elsétálnak mellettem. Ők boldogok? Az eső esik, kicsit fázom. Beszélgetős műsort hallgatok a rádióban. Várok. Mindig várok. Sosem tudom mire.

            ***Az óra ketyegése idegesítően hangos. Sosincs csend. A jelen monoton zaja, pontos ütemei  : katt- katt- katt... .. .

            ***Talán megkérdezhetném tőle, hogy mégis miért? Hogy valahogy oldjam magamban az elmúlt tizenkilenc évet. Túl könnyű lenne... talán...

***Üres a füzetem.  

*** -És most mihez kezdesz?           

       -Fogalmam sincs. .. ...  Semmihez.

***Reményünk útja felfelé vezet. De nem most.

*** minden este 19.55 indul a gép.    20.25 talán most van felettem. Mindennap felettem megy el...Nem vagyok rajta. 21.40 landolt a gép. Aztán séta. Várakozás. Bámulás. Csend. - Semmit nem teszek érte, hogy rajta lehessek! Tudom.

***Elindul egy vonat, de nem az az enyém. Másikra váltottam jegyet. Sötét van. 

     "Ha rájössz, hogy nem gondolkodsz, miért nem gondolod, hogy nem jössz rá?"            (Fabio Volo)

           ***Lesöpörtem az asztalról mindent. A szó szoros értelmében...mindent. A könyveket, a tollakat, az üveg flakonokat, melyekben még pár kortynyi valami volt, a feles poharat, a bögrét, a gyűrött papír fecniket, melyet értékes-értéktelen szavak, foszlányok nyomták. Aztán még akadt pár vonatjegy, de még tavaly előtti is. Dvd tok, a benne található lemez, nem egyezik. Térképek, ahol csak egyszer voltam, de többször mennék. Csak azért hagytam az asztalon, hogy szem előtt legyen, vagy ha sürgősen kell, tudjam hol találom. Mindennap felidéznem az utcák illatát,  meg a szűk sikátorok lámpáinak tompa fényeit.  A város hangját, embereit, az emberek hangját, alakját, a parfüm illatukat. 

Nehezebb felidézni az arcokat vagy a gesztikulációkat. Az utolsó nap naplementéjét.        
      Az asztal üres, de aztán pár nap múlva ugyanúgy megtelik. Mindent ugyanoda teszek, ugyanott találom.

       ***Aztán leültem a teraszra, épp sütött a nap az októberi fényében. A távolban az erdő, a frissen felszántott mező. Madarak repkedtek. Úgy tűnik mindenki boldog most. Az utolsó sorokat olvastam egy könyvből, melyet újra kell olvasnom. Sosem olvasok újra könyveket, de ezt újra fogom. Talán túlságosan is mély kapcsolatban barátságban vagyok az íróval, egy kitalált karakterrel. Bár ő erről nem tud, olyan mint én. Legalábbis annak gondolom. Ez elég furcsa. Szóval elolvasom a pár oldalt és közben kávézom. Mosolygok. Kezdenek már meghalni az erdei fák, és csendes minden... Így telik el az októberi délután. 

*** -És most mihez kezdesz?           

       -Fogalmam sincs. .. ...  Semmihez.

zene: http://youtu.be/atViW-dZX9I