Épp ebed szünet van. Ülök a terszon, a kis fehér nagyon régi padunkon amit még nagyapám készített és foltozgatott össze. Kabátban ülök, mert még van 6 percem meginni a kávémat. Aztan elkések, ahogy az utóbbi időben szoktam. Forró kávém gőzölög a kora tavaszi időben. A kert még pihen, a hóvirág és a krókusz már virágba borult. Fel dísziti az udvart. Én meg mintha soha nem láttam volna virágot bámulom a színes szírmokat. Közben délről jövő szél lengedez. Már csak a madárcsicsergés hiányzik. Rohannom kell, elkések. Mellém ül a fekete macskám, dorombol, várja, hogy beengedem a házba. A másik macskám, pedig pont leszarja az egészet, napozik az ablak párkányon.
Nem effajta munkát gondoltam, hogy lesz az első munkahelyem, de hát mindenki átesik egyszer a tűzkeresztségen. A helyzet elég bizonytalan, mert két hónapom van vissza csupán. Most alázatosan végzem a munkámat, mint tudom a többi ember is, de többet szeretnék. Könyvek között lenni ahol igazán jól érzem magam. Könyvtáros vagyok, igaz most nem ezt végztem. Minden egyes el nem olvasott könyv bűntudatot ébreszt bennem, ettől pedig elég furán érzem magam. Pár éve elő is jött ez a fajta bűntudat. Ha nem is olvasok el minden könyvet - ami fontos lenne a régi világ megismeréséhez, vagy régi emberek gondolkodásához, akkor is birtokoljam. Azaz szinte mániákusan veszem meg azokat a könyveket, amelyek akarva- akaratlanul elém bukkannak. Lehet az egy filmbéli esemény, idéznek a könyvből, vagy olvasok több a könyből kivett idézetet és megtetszik vagy csak úgy elémkerül. Első cselekvésem, az, hogy megkeresem az írót, és a könyveit. Ha szimpatikusnak tartom, és felfokozott állapotba kerülök, hogy nekem ezt a könyvet márpedig el kell olvasnom, akkor a könyvtárban belelapozok, ha meg van, márpedig a régi könyvek, csak a könyvtárban vannak meg, azon belülis a raktár részlegen porosodnak- és ha tetszik kivszem. Hapedig nagyon bejön, akkor birtokolni akarom, és antikvárból próbálom megszerezni, hogy legalább ha később nem is olvasok bele, tudjam, nyugodt szívvel meg van, akármikor elolvasom, ha kedvem támat. Azt hiszem a 148-dik könyvem után még mindig ugyanazt érzem. Azt a felfokozott, olvasási és birtoklási vágyat. Csak győzzem elraktározni, és megőrizni a gyerekeimnek. És hogy tudjam mondani a gyerekeknek: -Egyszer apa ezt gondolta erről a könyvről, ha van kedved olvasd el te is. Akkor úgy érezte apa magát, mintha róla szólna, vagy hasonlít valamilyen formában a szereplővel. -. Nah szóval különös kapcsolataim vannak a könyveimmel.
Nehéz könyvtáros állást, vagy antikváros állást találni, sőt mindenféle állást nehéz szerezni. Már hónapok óta ez van. Vissza se írnak. Vissza s e í r n a k. A lényeg most az, hogy úton van két könyv, és hogy süt a nap, olyan idő van mint Rómába két hete, és, hogy mindenki egészséges a családban. Kajára van pénz egyelőre. Az, hogy esetleg az embernek olyan gondolatai támadnak, mint például venni egy 1975-ös fekete Nikon FM2-t vagy egy a fotós fejlődéséhez fontos lépést átugorjon egy Canon 6D-t, vagy egy házat, egy szép autót. Persze nem kell Mercedes vagy BMW, elég egy családi autó, amibe többen beférnek ha kell. Nincsenek túlzásba vitt álmok.
Régen azt gondoltam, hogy lesz egy nyugis munkahelyem, megbecsülik a munkát amit elvégzek, a városhoz közeli faluban lakok. Esőben piros autóval járok be, ha szép napsütés idő van, pedig egy Vespa robogóval. Boldog vagyok. (Igazából most is az vagyok).
Nah valahogy így. Sok ez? Túlzott és nem teljesíthető álmok? Ugyan már.
Itt mindenki a minimálbérhez közel van és van a másik réteg, aki marokszámra kihasználja azon kapcsolatait, amiben ha adót csal is, sosem kerül látókörbe.
Persze várjunk. Talán nekünk is összejönnek az álmok.
Egy használt autóra 3 évet kell dolgoznunk, míg a fejlettebb országokba Nyugatra meg 2 hónapot. Ott gyorsabbak az álmok és elérhetőek.
A három év alatt pedig több olyan váratlan esemény következik be, amitől a gyenge szél erősebbé válik és elfújja azt tőlünk. Ettől a gondolattól mindig lelombozódok. De hát ez az igazság, nem igaz?
Túl pesszimista? Meg ilyenek? Ugyan... Mindenki érzi a bőrén mi folyik itt.
A legszomorúbb, hogy minden olyan bizonytalan és gyorsan történik.
Egyet pislogunk és máris más van.
Én szeretem a régi dolgokat. Egy régi autót, egy '75ös fényképezőgépet, egy '71es fiatot...a régi könyveket, az írógép csattogását, a lassabb közlekedést, a kézzel írt leveleket. Talán rosszkor születtem? Áhh hülyeség...
Elhatározom az álmaimat és nem hagyon feledésbe merülni. Lesz egy fekete Nikon Fm2-m , egy piros régi autóm, és egy valamilyen színű Vespam. Az tudom csupán, hogy nem most, csak valamikor. Az álom várat még magára.
A legjobb, hogy a régi könyvek nem kerülnek sokba, nekem meg fontosak. Egy egy bonbon egy ilyen tavaszi délutánon.
***
Elkéstem. Ismét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése