Találkozás

Már két napja náthás vagyok. Nem igen kapok levegőt, olyan ez, mintha víz alatt úsznék és csak időnkét jönnék fel a víz felszínére. Elég kellemetlen. Úszni sem tudok, úgyhogy csoda, hogy ehez hasonlítom, mivel én inkább elmerülök a vízben, és egy kis öröm, hogy nátha közben nem fulladok meg.

Haza utam elég jól sikerült. Egy lánnyal jöttem haza, sőt beszélgettünk is, és röhigcséltünk. 

Azt úgy tudni kell, hogy induláskor, kb 25 ember száll föl, és többen szállnak le hazautamig minthogy felszállnának emberek, azaz senki sem volt a vagonba, rajtunk kívül. 

A vonat ablakán nem lehetett kinézni, mert ha kinéztél csak magadat látod. Úgy hogy beszélgettünk, a suliról, róla, mit szeret csinálni és mit nem. 

Ő egy táncos. No nem ballett táncos, de közel áll ahhoz.

"A táncban megfér egymás mellett a spirituális és a valós élet, konfliktusok nélkül. Azt hiszem, a balett-táncosok azért állnak lábujjhegyre, hogy egyszerre érintsék a földet és az eget." p.c.

Véleményem szerint (Meine májnung ist..) ő is ha táncol ezt érzi, amit az idézet sugall.

Jobb lábán volt egy térdgép, mert már nem igazán bírja a térde a terhelést. Ha sétállt, hallani lehetett, hogy nyikorog. Ezt akkor vettem észre, mikor együtt szálltunk fel a vonatra. A vonatra általában indulás elött 5 perccel szállok fel. Addig ücsörgök a vonat elötti padon, nézem a többi embert ahogy felszáll, és hogy van aki megrögzötten előre megy, valaki középre és van aki hátra. 

Mi előre mentünk. Vagyis ő. Én meg követtem lépteit. Másfél óra múlva, mind a ketten mosolyogva búcsúztunk el. Legközelebbi hazautamkor is várom , hátha jön, de ha nem érkezik meg, az sem baj.