„Mentsd meg a világot, mentsd meg a pompomlányt?„

Minden napot úgy élünk meg ahogy szeretnénk? Vagy ha ránk szakadna az a szabadság, hogy egy hétig mindent csinálhatnánk, amihez kedvünk van, meg pénzünk meg időnk, mit csinálnánk???  És kiket vinnénk el? Mindenkit, aki kicsit is fontos nekünk? Vagy éppen csak egyedül mennénk? „Mentsd meg a világot, mentsd meg a pompomlányt?„ Én szerintem egyedül mennék világgá, mint nem is olyan rég. Jó elmélkedni úgy magamban, és amikor odaértem az ismeretlenbe az ismeretlenhez, az olyan felfokozott hangulatú érzés. Aztán kiderült persze, hogy az ismeretlen, nem is olyan ismeretlen, hanem szinte már olyan, mint én.  A vele való találkozás, eléggé pozitív élményeim egyike, ami nagy jó. Ha le kéne írnom, akkor a természetes szó sokszor szerepelne, és hogy jó, és lélek gazdagító, és az ismeretlen jó, ami azért van, hogy felfedezzük. Kockáztatás. Azaz megismerjük a világot. Aki nem kockáztat, nem is ismeri a világot. Sok apró dologra figyeltem, ami megszokott nálam, hogy figyelek, bár furcsán. Ez nem az alaposság, ez csak jó megfigyelési készség. Sok dolog volt körülöttem, ami szokatlan, és ezekre figyeltem. Az utazás, ami pluszba hozta azt, hogy azt mondjam magamba te hülye vagy! Hosszadalmas út volt, akár ez idő alatt Rómában is kiköthettem volna, oda- vissza. De az majd egy másik történetem lesz. Sok dolgot kaptam. Főleg azt, hogy felfogjam, van egy életem, én döntök felette, hogy micsoda, kicsoda akarok lenni. És ez egy érték, fel kell fognom ennek a súlyát. Semmivel ,nem vagyok kevesebb, mint más. Talán, mások lelkesebbek néha, mások okosabbak néha, tudorok, a kis magolós tanulással, talán mások találékonyabbak, de ez nem érdekes. Mert másokban senki nem fog engem megtalálni. Talán néhány hasonlóságot, hogy szeretem a filmeket, hogy szeretek esőben sétálni, meg az erkélyen kávézni és figyelni az embereket. Én egy egyéniség vagyok, egy összetett egyéniség. Mások akaratától függetlenül működök. Ez most erősödött fel bennem, hogy higgyek is magamban, ne csak álmodozzak azokról a dolgokról, ami elérhető, és ne mástól várjam, hanem csak saját magamtól. Hány éjszakát voltam már fenn, hogy a végén azt mondtam , hogy ezen a kibaszott napon sem tettem semmit??(Itt a „csinálni”-t akartam de hát a word nem hagyott már…) Hány nappal volt, hogy nem csináltam semmit, és ugyanezt mondtam. Ideje, megtalálni, azt hogy mit akarunk tenni. És ha nekiállunk az idő velünk lesz, és nem ellennünk. Az elkezdés nehéz, lehet hogy elbukunk , de az is lehet ,hogy olyan sikeresek leszünk, mint, hogy azt gondoltuk  gondoljuk az elején. Mindenki menjen ki az erdőbe, vagy parkba és csodálja meg a várost, hogy milyen is tavasszal.  Fedezzük fel újra, azt ahol élünk, próbáljunk a dolgokon elgondolkodni, a madarakat és a felhőket nézni az égen, a földön meg a sokszínű tulipánokat, más virágokat, kinyíló bokrok virágát illatozni, vagy éppen, ha felhős az ég, adjunk hálát, hogy esik az eső, figyeljük meg a felhőket, a felhő mögül kibújni akaró napot, az eső illatot mélyen szívjuk be, gondolkodjuk el azon, hogy ha nem lennének a hozzánk álló emberek, mondjuk akárcsak egy, (barát, vagy családtag), milyenek lennénk nélküle, mit változtatott meg bennünk, ha rájövünk, h sok mindent adott, akkor becsüljük meg. Igen rá kell jönni, ráébredni. Biztos vagyok benne, hogy adott, és lettünk valakik ezáltal. Életem eddigi évei részében sok emléket őrzök magamba, furcsa, ahogy ilyen gyorsan szalad az idő. Nem rég mér óvódás voltam és a torna sor második legmagasabbja voltam, és ez a „második” mindig végig kísért, hogy nem igen volt sikerélményem ezáltal, amolyan magyaros érzés ez ami eddig volt bennem. Nem hiába a kedvenc focicsapatom is örök második. Én bevállalom, hozzá vagyok már szokva, ahhoz, hogy esek, kelek, néha belém rúgnak, amikor a földre esem. De fel tudok kelni, és az öröm jobban esik, mint bárkinek. Valakinek már túl megszokott a győzelem, valakinek a vereség, de meg kell találni, hogy mindegyikből kapjunk, és megosztva. Legyen saját véleményünk, legyen saját stílusunk. Ne érdekeljen a másik véleménye, merjük felvenni a merész cuccokat, ettől vagyunk valakik, kockáztassunk. Keressük az ismeretlent, egy picit, nem túl nagyon, mindent mértékkel, és ésszel. Olvassunk mások gondolatait, ezért van sok író, néhány jelentős, néhány jelentéktelen semmit mondó, de még ezekben is találunk jó gondolatokat. Higgyen mindenki saját istenében, abban, akiben hisz, Istennek ezer neve van, de egy arca. 

Az ismeretlen ismerős. (Fekete fehér kép sajátkezű)