Tele vagyok negatív dolgokkal. Teljes motivációvesztés. Semmihez nincs erőm, nem is akarok semmit se csinálni. Elegem van ebből a szakból. Nincs semmi konkrétum amit meg lehetne tanulni. Ma úgy írtam Zh-t, hogy fogalmam se volt arról, hogy miről szól a tantárgy, sőt azt se, hogy a Zh miről szólt. Lemásoltam a mellettem ülőét. Már csak röhögni fogok, ha meghúz, vagy ha kettes is. Mindegy. Mindenképp röhögni fogok.
Tele vagyok görccsel. Nem sokára referálok. Utálok szerepelni, persze mindenki ezt mondja h „én utálok szerepelni”, meg stb, de én náluk is jobban utálok.
Nincs bennem most semmi olyan energia, amit fel tudnék használni.
Egy hete még vidáman jöttem haza, mert ugye volt jó program a múlthéten, és ez nagyon felvidított, másképp láttam a világot. Most meg a torkomban dobog a szívem.
Végre szakad az eső. Olyan az ég alja, hogy kilátszik egy másfajta szürke, szinte fehér csík, valami nagyon jó érzés ezt látni, a felhő mögé látok. És ahogy hallom, az eső hangját, látom a nagy ablakon, ahogy csepeg rá, és le az eső. Bárcsak otthon lehetnék, és bicikliznék a hegyen, ebben az esőben. Sáros úton mennék, minden tócsába belemennék, lábamat széttárnám, hogy a cipőm azért ne ázzon be annyira, az ég felé tekintenék, és arcomba esne az eső. Az eső langyos lenne, vagy jéghideg, csak érezzek már valami kis változást.
Arcomról folyna le a víz és a hajamról is, teljesen átáznék, még az alsó gatyám is.
Ha végeztem ezzel az érzéssel, vizes gatyában, vizes zoknikkal, hazamennék, egy kádforró vízben felmelegednék, megszárítanám a hajam, és a hajszárító búgás előidézné a régi érzést, miszerint libabőrös lennék. Új ruhát vennék fel, takaró alá bújnék, és olvasnék egy könyvet, vagy aludnék. Csak éppen, nem sokára referálok és a testem olyan görcsben van, hogy talán a vonatra sem kiengedek majd ki.
“Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.”
(Radnóti Miklós: Eső esik. Fölszárad)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése