Milyen?

- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.
(Alkyoni Papadaki)

2.45

Éjjel van, most van 2.45. lefeküdtem éjfélkor, hogy holnap kialudtan és élettel telve, motivációval és megszállottsággal csináljam a beadandókat, hogy ki tudjam húzni a listámról, hogy ez meg van, nem kell többet vesződni vele. Az öröm hogy kihúzhatom. Jó lenne.

Éjfélkor ellőttem pár smst még , hogy szar az élet. Aztán jött válasz, hogy ahova ment az sms ott is szar az élet, és még könnyek is vannak. Itt nincsenek könnyek, csak rossz kedv, és érzések.

Azt hiszem, hogy holnap csak felkelek, reggelizek, ami normális esetben már a délutáni uzsonnának fog megfelelni, aztán felöltözök, elhúzom a tenyerem az arcom elött, azaz maszkot cserélek, és a szomorú arcomat, egy mosolygós arc követi, ahogy hétfőn volt ez.

Akkor tudtam váltani, kíváncsi leszek, hogy ez sikerül-e majd.

Több tényező blokkolja a hangulatomat.

Lehet pihentetnem kellene az írást, a fényképezést, és beköltözni egy gumiszobába, ahol kedvemre ugrálhatnék a falnak, akár fejjel, hogy a tényezők feloldódjanak, vagy inkább én.

És békés tudattal kijönnék a fényre, hisz mindannyian a fényharcosai vagyunk. Vagy ha ez sem, tehát nem a fény harcosa vagy, akkor valami vagy. Én a fény harcosa vagyok.

A fény harcosának jellemzői:

A fény harcosa mindig csinál valami szokatlan dolgot. Lehet, hogy táncra perdül az utcán munkába menet, vagy egy idegen szemébe nézve beszél neki a szerelemről első látásra.
Néhányszor a fényharcos megvédi az ideát, amelyben hisz, még akkor is ha ez nevetségesnek látszik.
A fény harcosa megengedi saját magának hogy minden napot másképpen éljen meg a többihez képest.
Nem fél gondolkodni elmúlt szomorúságokon, vagy örülni új felfedezéseknek. Amikor érzi, hogy elérkezett az idő, elhagy mindent a kalandért, amelyről oly sokszor álmodott. Amikor megérti, hogy elért képességeinek határára, elhagyja a harcmezőt, annélkül, hogy bűnösnek érezné magát, amiért csinált pár meggondolatlan őrültséget.
Egy harcos nem tölti el az életét szerepeket játszva, amelyeket mások választottak számára.

Használja az örültségét

A fény harcosa nem fél, hogy őrültnek látszik.
Amikor egyedül van, hangosan beszél önmagával. Valaki azt tanította neki, hogy ez a legjobb módja annak, hogy az angyalokkal kommunikáljon, és ő bátran tartja a kapcsolatot. Először, mikor megérti, milyen nehéz is ez, azt gondolja, hogy nincs is mit mondania, csak a butaságait fogja majd ismételgetni értelem nélkül.
Mégis a harcos ragaszkodik ehhez. Beszélget a szívével mindennap. Mond dolgokat, amikkel nem ért egyet, mond badarságokat.
Egy napon észre veszi, hogy hangja megváltozott, és megérti, hogy egy felsőbbrendű tudás hordozója lett.
A harcos hasonlít egy őrültre, de ez csak egyszerűen álruha; meg merte keresni az angyalát, hogy információkat kérjen tőle, és meg is kapta azokat.

Elfogadva a vereségeket

Minden fényharcos félt valamikor, hogy beszálljon a harcba.
Minden fényharcos volt áruló, és mondott hazugságot valamikor a múltban.
Minden fényharcos elvesztette valamikor egyszer a hitét.
Minden fényharcos követett valamikor egy utat, ami nem volt az övé.
Minden fényharcos szenvedett valamikor lényegtelen dolgok miatt.
Minden fényharcos hitte azt valamikor, hogy ő nem fényharcos.
Minden fényharcos elhanyagolta valamikor a lelki kötelességeit.
Minden fényharcos mondott "igen"-t, noha "nem"-et akart mondani.
Minden fényharcos megsebzett valamikor valakit, akit szeretett.
Végtére is ezért a fény harcosa: keresztülment mindezeken, és mégsem veszítette el a reményt, hogy jobb legyen annál, ami volt.

Valami ilyesmi érzés, az, hogy a fény harcosa vagy.

Elveszett

Ülsz a kocsiba, mész valahova, még te sem tudod, hogy hova, csak el az érzések elől, amelyek zavarosan is, de előjöttek a rejtett helyükről s egyre erősödik napról napra.

Ezt akartad nem? Hogy újra érezz valamit, amitől szenvedhetsz, amitől azt hiszed, hogy csak te tudsz szenvedni.

Semmi sem jó, ha nem vagy velem. Ez az eszeveszett autózás is csak arra elég, hogy kilökjem magamból az életet, hogy bármikor jelezzem magamban, ennyi volt maga az élet.

A szürke felhők hatása nem érvényesül rád, a nap mindenkit boldoggá tesz, kivéve saját magadat. Az ereidben lüktet a vér, talán feleslegesen, talán nem.

A célod most, hogy beérj egy faluba, vagy egy városba, s ha ott vagy, elképzeled, hogy milyen lenne itt élni, kik jönnének szembe veled a szűk utcácskába, mely tele van pocsolyával, sárral ha eső után vagyunk. S ha ilyen ősszel, akkor a falevelek hullái rohadnának az út szélén vagy éppen ahova estek.

Boldog lennél ott? Vagy boldog lennél valahol??? Boldog lennél vele, ki szőke s kék szemű?

Ahogy szerdán láttad s  ahogy énekelni hallottad, nem énekelt még úgy senki más. Mosolyogva élvezi, amit csinál, most boldog, kitárja szívét a dal alatt, s majd ha egyszer véget ér, bezárja, s eldobja a kulcsot a következő dalig, mely holnap jön, s titokban csöndesen és türelmetlenül várja, hogy mikor érezheti újra a dal erejét, a hangját, s mikor tárhatja ki szívét.

A sors többször megmutatta az utat, melyről mindig letért, s most helyesen cselekedve, az úton akar maradni, feszültségeivel. Az életet úgy értelmezi ahogy mások akarják, s nem úgy ahogy saját maga értelmezné.

Ez a helyzet. Valami megmozdult, akarom újra hallani  torkából előszökő csodálatos hangot, s újra látni szemében magam, hogy az vagyok én, akit ő akar, s aki nem más mint saját magam.

Ölelésének melege és szorítása amely a legjobban kellene, hogy higgyek az elkövetkező hónapokban amelyek lesújtanak rám.

Támaszom lehetnél, csak bízz bennem, s tárd ki szíved felém, ne csak a dalnak.

Szívembe költözött szíved, maradj itt, szükségem van rád…

Ha

"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

...

...

...

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél."
J.A.

Ez van

Különös, de soha nem jött elő a depresszióm az ilyen felhős, szürke, hideg napokon. Ilyen időben mindig úgy éreztem, hogy a természet összhangban van velem, és a lelkemet tükrözi. Amikor viszont kisütött a nap, a gyerekek kint játszottak az utcán, és mindenki örült a szép időnek, olyankor borzalmasan éreztem magam. Mert micsoda igazságtalanság, hogy ennyi boldogság van a világban, csak nekem nem jut belőle.

Az út

Lassan már semmiben sem hiszel, aztán eljön a pillanat, amikor rájössz, tenni kell valamit.

Eddig egy templomba sem jártál, de most már kettőbe, csak hogy tudasd, te hiszel.

Igaz, nem így kellene, de te hiszel, hinni akarsz.

A lét elviselhetetlen könnyűsége árad mindenhonnan, csak te nem tudod, hogy mit és hogyan akarj.

Ülsz a két templom közötti úton, leülsz, az arcodat a nap melegíti, nézed a körülötted lévő embereket. Mind siet valahova, még az öregek is, pedig ők már nem dolgoznak, csak vannak, unatkoznak, ellátják magukat. Aztán vannak a fiatalok, akik már az estén gondolkoznak, hogy kit vigyenek ágyba, s rájössz, hogy az élet ilyen. Könnyű és nehéz.

Még 15 perc, és kezdődik a templomban a szertartás. De te csak ülsz, és nem akarsz fel kelni innen.

Te hiszel istenben???

Hiszed, hogy a számodra rossz dolgokat, nem rossz akarva küldi, hanem hogy tanuljunk belőle? Így is fel lehet fogni a dolgot. 15 percig némán ülsz, magadban beszélsz, aztán csörren a telefonod, amely lassan lemerül. Már 5 napja, hogy még hozzá se értél. Nem hív senki, akár oda is adhatnád egy hajléktalannak, vagy éppen beledobhatnád a kukába, de ahogy szokott lenni, pont akkor csörrenne meg, Isteni jelként.

Felkelsz a padról. Nem most kell bepótolni a dolgokat. De valamit elkezdtél, valami támaszt keresni. Az élet elviselhető, akkor is, ha szíved ripityára tört, törik a közeljövőbe, elvesztesz valamit, akkor is el kell viselni, szépen, akár a katicabogarakat a lakásodban.

Elővettél egy zöld füzetet. Elkezdesz írni, egy történetet, melynek címe: "A vágyak nélküli meztelen magány".

Ez az életed értelem. Valami lesz belőle, valami nyomat, vagy semmi, de ilyen az élet.

Katicabogár tetemek

Valami van velem. Őszi fáradtság, vagy valami. Felraktam főni egy kávét, aztán kettőt. Semmi hatás, azon kíívül, hogy élvezem ahogy kotyog, és élvezem ahogy a torkomon lefolyik a forró kávé. Porszivózok, nekiállok élni, úgy ahogy a normális emberek szoktak. Leszállok, majd lebegek az üres semmiben. Tervezni nem fogom az életet, semmi esetre sem.
Felporszívózok pár katicabogár tetemet, a franc tudja, hogyan kerültek ide, és mikor.
Az asztalon közben a laptopból halottas zene szól, a gép mellett pár mécses, egy üvegmécsestartóba, melybe 12 darab mécses fér, ebből már csak 4 darab ég, lassan mind kialszik, ahogy az életek szoktak, sorsok , történetek.
Az emberek hatnak egymásra, az útról le taszítják egymást melyen járnak, vagy lerakják arra a sínpárra mely biztosítja számukra a klassz életet.
Lassan, azért hatni kezd a kávé. Lassan már remegni kezd a testem, lassan félni kezdek, mi lesz akkor, ha az összes gyertya kihuny, s nem látok semmit, csak a sötétséget, melyeben ülök, egymagam, s körülöttem a nagy betűs, kirakós.
A harmadik mécses most alszik el, s utolsó jele, hogy füstöt áraszt magából, majd sötétségbe borúl. Egy élő katicabogár tört elő a semmiből. Belerepült a fénybe. Kioltva a második mécsest, japán kamikaze.
Az utlsó gyertyafény, addig ég, ameddig élünk. Ez az a fény, mely örökkön ég.
Utolsó akkordok, utolsó hangok megszólalnak Grieg Peer Gynt Op. 23 No.12a. The Death of Ase (Prelude to Act III) zenéjéből.
Egy kis valami meghalt. Mi élünk.

Gurdjieff -Hindu Melody

Életek éneke

…ahol van egy hang, ott van egy lélek,
ahol van egy lélek, ott van egy ember,
ahol van egy ember, ott van egy sors,
ahol van egy sors, ott van egy történet,
ahol van egy történet, ott lehet egy film is…

Este (2005)

Este ködben és sötétben

Nappal szikrázó napsütésben

A nap utolsó fényében tündökölve

A csillagos ég alatt holdfénynél

Melegben és hidegben

Tiéd vagyok, s te az enyém

Míg a szív és lélek együtt él.

Nem engedlek el

Soha.

Este ködben és sötétben

Elveszek, mert nem szeretnek.

Nem szeret a nő

Kit karjaimban érzek

Kit szeretek.

Ella

a fény harcosa

A Fény Harcosa nem fél megkönnyezni régi sebeket, sem örülni az új felfedezéseknek. Amikor érzi, hogy elérkezett az idő, otthagy mindent, és elindul a kalandja után, amelyről annyit álmodott.