-Meg akarlak ismerni, tudni szereném, hogy ki vagy! – mondta a lány.
-Mit jelent a megismerni? Ismerni?
Senki sem ismer meg senkit. Soha nem ismerhetsz meg engem. Engem soha nem fogsz megismerni. – mondtam a fiú.

(kellene ez a könyv...)

Igaz-e?

Egy nő ült, valami féle, fekete színű zongoránál (Steinway & Sons). Szőkés haját láttam csak messziről. Mesélt valamit, aztán el kezdett játszani, és akkor tudtam, hogy ő az, akit a szívem akar hallgatni. A hátamon és a karomon éreztem, hogy libabőrös leszek. A billentyűk harmonikus hangokat árasztottak felém. Ettől jobban éreztem magam, s mintha megnyílt volna egy valami, ami elvitte volna a rossz dolgokat az életemből. Nah ettől a naptól fogva más ember leszek.

Az élet részek megtanítanak minket mindenféle jóra, aztán néha nem sülnek el jól a dolgok, de ezekből tanulunk. A részek adják az egészet, csak ez az egész kár, hogy a végén lesz. Bár azt sem tudjuk igazán, hogy azaz egész mikor következik el. Igaz?

Vagyunk, tesszük a dolgunkat, ami talán előre meg van írva, talán nem. Lehet, hogy csak bizonyos dolgok vannak megírva, vagy talán többféle képben. Van egy életed, aztán a döntéseknél, kétfelé osztják a történeted. Ha jól döntesz, akkor az életed jó lesz, és ha rosszul, akkor meg rossz. Egy biztossá válik, hogy a történet folytatódik, csak azért, mert a főhős sosem hal meg, sosem halhat meg. Így lesz a történet szép, egész kerek, harmonikus. Ha nem így volt, akkor is így van. Ha nem így lenne, akkor nem lenne értelme, és tudjuk, hogy mindennek van értelme.

A dal végére ér, lassan véget ér a libabőr, aztán újra meghallgatom  és még mindig vágyom arra, az állapotra, ami olyan, mint egy édes körte íze a számban. Egyszerűen leírhatatlan. Te hogy mondanád el valaminek az ízét??? Hogyan mesélnéd el valakinek, hogy milyen egy körte íze a szádban?

A fény változékony, a szél eloltja, a villám meggyújtja, nincs ott egy állandó helyen, mint a ragyogó nap - mégis megéri harcolni érte.

Kettő óra lesz. Itt vagyok, s te ott vagy. Néha örülünk, néha sírunk, néha félünk, sokszor agyalunk. Ezek vagyunk mi, emberek. Vannak akik lebegnek maguktól, vannak akik szerekkel, és vannak akik csak úgy vannak, céltalanul, ja és persze vannak akik céllal. Sokan vannak. Én egy és megismételhetetlen vagyok, sőt, önző is, és makacs.

A kávém kihűlt, most jelenleg örülök. Az másodperc mutató megállíthatatlanul köröz, múlik az idő, az a valami, a szél borzolja a füvet, a fákat. Most ebben a percben még sokan boldogok, és sokan tudják, illetve nem tudják, hogy mihez kezdjenek. Sokan agyalnak, néhányan meghalnak, mert ez a sors, és az ellen nem menekülhetünk el, csak úgy.

Nah jó, igaz, teljesen igaz, hogy ebben a percben sem tudom kikapcsolni az agyamat, és agyalok valamin. Már a fene se tudja, hogy min. Egy biztos, 5.1-es hangfal cuccal zenét hallgatni, addig amíg jó, szegény ablakok.
Persze akarok  kicsit ma is őrült dolgokat csinálni, ha nem, akkor gondolni rá. A karórám most Bécsben van, én arra gondolok, hogy ő, ott van, és ez egy kibaszott nagy jel, hogy nekem is ott kéne lennem vele. Nah jó, nem személyesítek meg egy tárgyat, de ő az enyém, és ahol ő van általában én is ott szoktam lenni.

Az  egyik tetves idézetemet akartam felrakni az egyik patinás idézetgyűjteménybe, de a következő választ kaptam.: csak híres emberektől származó idézeteket gyűjt.

Jó, legyen mondom halkan magamba. Aztán egy esti inkább éjjeli beszélgetéskor megvilágosodtam, hogy ez a parányi lófing idézet, nem változtat meg semmit. Nem lesz világbéke, meg mit szoktak még mondani??? Nah mindegy is.

Lényeg, hogy van valami, aztán kész. Kézen fogva, csókokat lopós tavaszi esték.

 

Piano Man from Andrew Wilding on Vimeo.

A teljesség felé

Solvere volo et solvi volo.
Salvare volo et salvari volo.
Generare volo et generari volo.
Cantare volo et cantari volo.
Saltate cuncti!
Ornare volo et ornari volo.
Lucerna sum tibi, ille qui me vides.
Janua sum tibi, quicunque me pulsas.
Qui vides quod ago, tace opera mea.

Exit

Figyelem mások életét, nézegetem az embereket, kik ők, hová mennek , aztán történeteket találok ki róluk .

HOZZÁ, AKI TÚL VIDÁM

(Á celle qui est trop gaie)

Fejed, mozgásod, arcod oly

szép, mint egy szép táj; tiszta égen

játszik úgy a szellő a fényben,

ahogy ajkadon a mosoly.

...

E bolond ruhák játszi-könnyed

lelkek tükre, szimbólumok;

bolond lány, bolond vagyok:

szeretlek s éppen úgy gyűlöllek!

...

és úgy megalázott a kék ég

s a zöld tavasz, hogy dühöm egy

virágszálon torolta meg

a természet szemtelenségét.

Éppígy, amikor elüti

a gyönyör éjfélét az óra,

szeretnék, orvul lopakodva

testedhez közelíteni,

hogy vidám húsod megfenyítsem,

hogy betőrjem dús kebled, és

míg riadt bordádba a kés

nyomát nagy, mély sebbé feszítem,

- óh, iszonyú kéj, szédület! -

drágám, e sok nyíló csodán át,

új ajkaid új bíborán át

beléd öntsem a mérgemet!

Baudelaire

Introverzió

"Amikor az ember él, nem történik semmi. Változnak a díszletek, emberek jönnek be, és mennek ki – ennyi az egész. Sohasem kezdődik semmi.”

vagy: 

„Azt gondoltam: ahhoz, hogy akár a legmindennapibb esemény is kalanddá váljék, az szükséges – és egyszersmind elegendő is hozzá -, hogy az ember elmondja. Ez vezeti félre az embereket: egy ember mindig történetek elbeszélője, tulajdon történeteitől és mások történeteitől körülvéve él, ezeken a történeteken keresztül lát mindent, ami megesik vele; és úgy próbálja élni az életét, mintha elmondaná. Csakhogy választani kell: élni vagy elmondani.”

Jean-Paul Sartre

koincidencia:Események vagy jelenségek látszólagos ok nélküli egybeesése.

boldogság:  A boldogság a belső harmónia és a lelki béke elérése. A boldogság egyik alap pillére hogy félelem nélkül éljünk. Engedjük el a ragaszkodásainkat, fogadjuk el a környezetünket, embertársainkat s magunkat is.
Engedjük el a múltat és a jövőt, a jelen pillanatát éljük meg teljes valóságában. Ha megértjük boldogtalanságunkat - az el fog, tűnni - ami keletkezik az a boldogság állapota. Ha megértjük büszkeségünket - az el fog múlni - helyében ott lesz az alázatosság. Ha megértjük félelmeinket -azok elolvadnak - ami keletkezik az a szeretet. Ha megértjük ragaszkodásainkat -azok megszűnnek -s a következmény a szabadság.
Amit észlelünk, az valójában a világnak hívott vászonra kivetített lelki állapotunk. Ha adunk tulajdonképpen kapunk, ez a szeretet törvénye. A mások iránt érzett ellenséges gondolataink tulajdonképpen saját magunk ellen irányulnak.

ragaszkodás: 

Agyunk folyton boldogtalanságot kreál. Ha jól figyelünk, rájövünk, hogy mi okozza még a boldogtalanságot? Ez pedig, nem más, mint a túlzott ragaszkodás. A ragaszkodás nem valami tény. Csak elképzelés, fantázia, amely a programozás által került oda. Érzelmi kapcsolódás vagy kötődés, amit az a hiedelem okoz, hogy bizonyos dolgok vagy személyek nélkül nem lehetünk boldogok. A ragaszkodásnak az a tragédiája, hogy ha nem sikerül a tárgyát megszerezni, akkor boldogtalanságot okoz.

De, ha sikerül megszerezni, akkor sem boldogít - csupán gyönyört szerez, amit azonnal a kimerültség követ, és természetesen állandósul vele az aggodalom, hogy elveszíthetjük ragaszkodásunk tárgyát. Próbáljuk meg elfogadni azt a tényt, hogy ragaszkodásuk tárgya nélkül is lehetünk boldogok.

Eszünkbe ötlött-e már, hogy megtarthatjuk az összes ragaszkodásunkat, anélkül, hogy feladnánk őket, anélkül, hogy egyről is lemondanánk, s nem ragaszkodva nem kötődve hozzájuk még jobban is örülhessünk nekik, hisz akkor békések vagyunk, és nem fenyegeti semmi sem az örömünket? Ha megtanuljuk, élvezni ezer virág illatát, akkor nem fogunk egyhez ragaszkodni, és nem fogunk szenvedni attól, ha azt az egyet nem kapjuk meg.

A ragaszkodásunktól ne megtagadással vagy erőltetett lemondással váljunk meg, mert amiről fogcsikorgatva mondunk le, ahhoz örökké ragaszkodunk, hanem azáltal, hogy látjuk bennük a rémálmot, s ezáltal elveszítik hatalmukat felettünk, nem tudnak többé megsebezni és félelmet okozni, majd ezek után megtapasztalhatjuk a lelki békét a boldogságot.

Ha elűzöd a démonodat az angyalok is tovaszállnak.

Kint eleredt az eső. Sétálás közben észrevettem a villámlásokat is.  Furcsa látvány ilyenkor. Menny és pokol alászáll, dühét a földön veri le, majd megtisztítja a pillekönnyű esővel.

Az emberek nem mernek kimozdulni, félnek, megáznak, megfáznak. Az emberek, a normál emberek mindig félnek valamitől. Azt vettem észre néhány emberen, hogy elveszett fiatalkorában a tűz, a szenvedély, az útkeresés. Jómagam, tudom, hogy én is sokszor így vagyok ezzel, hogy nincs bennem akarás, szenvedély, útkeresés. Aztán valahogy megjön, megáll nálam pár percet, órát napot, aztán tovaszáll , és semminek érzem magam. Milyen az hogy semminek érzed magad? Úgy tudnám leírni, hogy az idő halad, s közben semmit nem csináltunk, semmi hasznosat. A semmi, tulajdonképpen valami olyasmi, hogy csak vagyunk. Szabályos a szívverésünk, folynak ereinkben a vér, gondolunk a megoldahatatlan kérdésekre, hiányolunk az életünkből valamit, valakit. Aztán nagy nehezen erőt veszünk magunkon és csinálunk ezt azt.

Néha túl sok mindent, hogy a fáradtság ránk telepedjen, őrült erővel, hogy ne legyen erőnk és időnk elalvás előtt elmondani pár imát. Ismerek ilyen embert, aki ezt csinálja. Jól teszi, ő már megtalálta a módját annak, hogy az agyát ki tudja kapcsolni, és nyugodtan tudjon szépet, és jót álmodni.

Az esőcseppek hangja fokozatosan felerősödik, a szomszéd ház ablakai elsötétülnek, a galambok táncolnak az erkélyen, emberek álmodják meg azt amit már megtehettek volna, emberek gondolják át az életüket, hogy mit csináltak jól, és mit másképpen.

Vannak akik üres tekintettel néznek a semmibe, vannak akik már alszanak, vannak akik most kezdik meg a sokadik műszakjukat, vannak akik álmodnak, vannak akik álmodni hívják a társukat, vannak akik elűzik a démonjaikat, vannak akik hívják az angyalaikat.

Egyszerű este ez is, mindenki saját maga dönt. Egy biztos a remélhetőleg távoli halálon kívül, csupán az, hogy az eső hangja fokozatosan erősödik, s a galambok táncolnak az erkélyen.