Egy nő ült, valami féle, fekete színű zongoránál (Steinway & Sons). Szőkés haját láttam csak messziről. Mesélt valamit, aztán el kezdett játszani, és akkor tudtam, hogy ő az, akit a szívem akar hallgatni. A hátamon és a karomon éreztem, hogy libabőrös leszek. A billentyűk harmonikus hangokat árasztottak felém. Ettől jobban éreztem magam, s mintha megnyílt volna egy valami, ami elvitte volna a rossz dolgokat az életemből. Nah ettől a naptól fogva más ember leszek. Az élet részek megtanítanak minket mindenféle jóra, aztán néha nem sülnek el jól a dolgok, de ezekből tanulunk. A részek adják az egészet, csak ez az egész kár, hogy a végén lesz. Bár azt sem tudjuk igazán, hogy azaz egész mikor következik el. Igaz?
Vagyunk, tesszük a dolgunkat, ami talán előre meg van írva, talán nem. Lehet, hogy csak bizonyos dolgok vannak megírva, vagy talán többféle képben. Van egy életed, aztán a döntéseknél, kétfelé osztják a történeted. Ha jól döntesz, akkor az életed jó lesz, és ha rosszul, akkor meg rossz. Egy biztossá válik, hogy a történet folytatódik, csak azért, mert a főhős sosem hal meg, sosem halhat meg. Így lesz a történet szép, egész kerek, harmonikus. Ha nem így volt, akkor is így van. Ha nem így lenne, akkor nem lenne értelme, és tudjuk, hogy mindennek van értelme. A dal végére ér, lassan véget ér a libabőr, aztán újra meghallgatom és még mindig vágyom arra, az állapotra, ami olyan, mint egy édes körte íze a számban. Egyszerűen leírhatatlan. Te hogy mondanád el valaminek az ízét??? Hogyan mesélnéd el valakinek, hogy milyen egy körte íze a szádban?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése