Most már tudom.
De ez súlyos áldozat volt, hogy tudjam.
Beléd ütköztem, akartam is, és nem is. De ezt az egészet nem lehet irányítani, te is jól tudod. Sosem mondtam még, de amikor először megláttalak, volt valami különös érzésem.
Először észre sem vettem, talán nem akartam. Nem akartam, hogy újra sérüljek, sérüljünk. Aztán csendesen, ahogy az egyik utcádban jártam, jött, és aztán mindent vitt.
Most is.
Tudom jól, hogy mi ez. Nem akar menni, viszont, te nem is jössz.
Álomvilág voltál, később, pedig valóság.
Ujjaid rövidebbek az enyéimnél, az érintésed puha, az ölelésed…
Sokat mondogatom magamban, hogy : Lélegezz, mást úgysem tehetsz.
Aztán, hogy : Végre legyen látható.
Előhívtam néhány fotót rólad, hogy tudjalak bármikor nézni, ha úgy tartja kedvem és mostanában sokszor tartja úgy a kedvem.
Elbújok valahová, és csak nézem, a mélybarna szemedet, aztán a következőn, ahogy lebegve táncolsz, aztán egy másikon, hogy milyen csodálatos is az, ha egy nő mosolyog, ahogy te rám.
Botladoznak most a szavak bennem, mert nem akarom, hogy tudd, mire gondolok, viszont azt sem akarom, hogy ne tudd.
Botladoznak az őszinte szavak, de azt hiszem, hogy már mindent tudsz.
Töprengek minden egyes szavamon, próbállak beleírni, vagy kiírni???
Ha én lépek, te hátrálsz. Most úgy állunk, hogy sehogy.
Harcoltam a sors ellen, túlságosan meg akartam fejteni a jelet, nem szóltál rám, senki se szólt rám, s közben elveszítettem valamit. Lehet, hogy nem lett volna semmi, és a jel, nem az, ami, de mi lett volna, HA…
***
Mert a kapcsolatok mindig bizonytalanok, és én sosem vagyok képes kompromisszumokra, mert folyton magamat hibáztatom, akkor is, amikor nem kellene. Mert minden kudarccal egyre távolabb kerülök magamtól, tőled. Figyelnem kell, jobban körbe kell néznem, mint valaha…
Tudod hol találsz, HA…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése