2010. december 18., szombat

N.G.

Fáradt vagyok mindenhez. Nem tudom, hogy a majdnem 2 év alatt hányszor írtam le ezt a szót, de most fáradt vagyok. Nem akarok karácsonyt, sosem szerettem, de ez érthető. Sok múlik egy ember meglétén. Papi is nagyon hiányzik. Még fel sem fogtam, hogy elment, örökre. Emlékszem arra mikor elbúcsúztam tőle. Belenéztem a kék szemeibe, ő belenézett az én kék szemeimbe, megsimogattam a fejét, az arcát, adtam puszit, de nem tudtam, mit mondjak.
Ma eléggé ideges voltam. Le kell arról is szoknom, hogy ha ideges vagyok akkor folytatok egy bizonyos tevékenységet, kocsit vezetek, és figyelem azt a pillanatot amelyet nem akarok elereszteni. A színeket, az árnyékokat, mindent.
Volt pár életveszélyes megmozdulása a kocsinak a hó tetején, ekkor a szívem úgy megindult. Éreztem azt a fene nagy rémületet, és ahogy a szokásosnál is jobban megmozdul a helyéről.
Azon gondolkoztam út közben, hogy ha lesz majd munkahelyem, és egy Volvo-m, akkor hétvégente mindig elmegyek kocsikázni, ott alszom spontán ahol tudok, hotelek, motelek, autóban alvások, túrák, élmények stb.
„Autók a tenger felé” haladtam körbe a megyében aztán rájöttem, hogy most ehhez nincs kedvem. Két óra múlva hazaértem, aztán néztem a női kézilabdaebét, a 17-es nélkül.  Édes N.G.

„Minden, amit elménk kigondol, megvalósítható.” - C. Stone

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szép, szép, de TE vajon honnan nyered az erőt, ami megmozgat? "Tudod, miért esünk a mélybe? Hogy megtanuljunk újra és újra kimászni belőle"