A.
Keresem a szavakat, amik megfelelőek lennének arra, ami van. Ez a van, hamar elmegy, mert hagyom, hogy elmenjen, de most ez a van, van. Kiérti ezt igaz? Mindenesetre én értem. A van van, és ez óriási boldogsággal tölt el. Tetszik is. A lelke, amilyet elképzeltem neki, s teste pedig felöltöztette. Tetszik, a teste is, persze nem az egész teste, nem a vonzó csípője íve, mindinkább az arca. Simogatnám haját, és azt gondoltam, hogy egy ölelés kell, most tőle, mert az ölelés sokkal de sokkal többet jelent, mint az ő és az én testem szorítása. Egy ölelés azt jeleni: nem vagy fenyegőtő, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. Ha szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.
valaki egyszer azt mondta, hogy kezdjek el írni, de a leírt szavak nem egyenlőek az átélt szavakkal, a cselekedetekkel. viszont ha cselekszünk, úgy születik a történet, amelyet később leírhatunk. A valóság és a képzelet határán borotva élen táncolok. Akkor az igazi, amikor érzem a bőrömön a fájdalmat szinte.
Honnan vagy biztos a dolgodba?
Sosem voltam biztos semmiben. Az érzések és örömök jönnek és mennek, jöttek és mentek.
Egy elvirágzott gyümölcsfa alatt ülök, lában az előttem lévő asztalon, én pedig egy kertiszékben fura pózban olvasok, a szél a szívembe fúj, a gyümölcsfa hullajtja még a maradék elszáradt virágait. A. vörös haja és szemlői vannak előttem. Az amit olvasok zajlik bennem, de mindenhol ott van az a vöröshaj, a szempár, az illat. A kezemet már már perzseli a tavaszi nap. Olyan nyugodt minden. Kocsiba akarok ülni, és elmenni a világból, hogy az új és régi szerelmek örömei újra és újra jöjjenek belém. A szomorúságuk nem kell, de most, most mindegyik külön él bennem. Feledni nem tudom őket.
Ez az érzés estig kihatott, beleszerettem, belé, és abba a pillanatban, amikor rámtalált, amikor egy ponton haladt át a sorsunk. Beleborzongtam, látván, hogy Ő az, ki volt és lesz velem.
