Kezdetben történt a nagy semmi. Nem volt semmi öröm, semmi megállíthatatlan vágy, féltékenység, duzzadó vénákban szaporázó naplementés vörös vér. Volt tiszta lélegzet, megállítható folyó, parányi élet mező.
Volt egy fiú. Esős vasárnap délután vágyott egy valakire, aki szeretheti őt. Tudta, hogy kint járkál az utcán, csupán a megfelelő időben és helyen kell lennie, hogy megtörténjen az a csoda, amelyet akar.
Volt egy lány, aki esős vasárnap délután vágyott egy valakire, aki szeretheti őt. Tudta, hogy kint járkál valahol, ő azt is tudta, hogy pontosan hol, de mégse…mert kezdetben történik az a nagy semmi.
Mindeketten tudták, hogy találkozni fognak, ha felnéztek a tompán vakító Holdra, tudták, hogy mind a ketten látják, és egyszer majd együtt fogják nézni a Holdat, örömittasan, duzzadó vénák szaporázó ölelésében szaporázó szívverés, és heves levegővételek szüntelen szünetei között.
A fiú vékonyka, semmi önbizalma és célja. Csinál ezt azt, de nem tudja, hogy miben a legjobb, így többféle dolgot csinál egyszerre. Bontogatja megtépázott szürke fényes tollait. Verseket ír, mint minden kamasz, aki átéli első szerelmét, meg meg találja a Plátói Múzsáját, kit álmában össze vissza csókolgat, össze vissza ölelgeti. Az álom a legjobb hely ahol jól érzi magát. A saját álomtengere.
Aztán van a lány. Aki vidám mindig, megjelenésekor, megáll a levegő, minden fiú számára. Ő az a tökéletes lány, aki szépségével bűntudatot gerjeszt a férfiakban. Barna haja egyenes mint a szög, barna szeme, olyan, mint valamiféle bogárnak. A fények visszaverődnek írisz szeméről, csillogva türköződik vissza rajta a világ csúnyaság, és rothadása. A lány szerelmes. Mindig a volt szerelmeket követeli újra magának, nem hagyva utat az új fiúnak, annak akiről mégis álmodozik, viszont mivel kiléte bizonytalan, ezért bezár ajtót ablakot.
Már mind a ketten tudják, hogy kezdetben volt a nagy semmi.
A lány ott állt a faluja templomától nem messze, ahol meg volt beszélve a találkozó.
Valami fiú jön, nem ismeri, de nem is akar semmit se tőle, mert úgysem fogja szeretni.
A fiú, már azt hiszi szerelmes, mivel már egy éve kinézte ezt a lány. Volt egy közös órájuk, ahol együtt tanultak. Belépett a terembe, mikor meglátta a lányt. Ez volt az a pillanat, amikor megindult a naplementés vörös vér, a szűk ereken, hogy beindítsa a puha lüktető szívet. Ez volt a megvilágosodás, az Ég Jele számára. Ő az. Nem is kell tudnia a lánynak, hogy mi van. Már az boldoggá tette, ha mindig látta.
A lány, már nem hiszi, hogy szerelmes, mert olyat kezd látni a fiúban, amit elképzelt. Nem ismeri, nem is bízik benne, de az álomkép amit az agya kreált, az annyira tetszett neki, meg a fiú írásai, és fotói, hogy szinte kidíszítené a szobáját ezekkel. Szerette azt, hogy valaki vére megmondja neki, hogy mit szeret benne, szép díszes szavakkal ki tudja fejezni a lelkét. Ez a szerelem végre…Persze kezdetben volt a nagy semmi. A Hold hiába vakít, meg hiába néz fel egyedül az égre azt gondolva, hogy a világban kint szaladgál a párja, és ő is felnéz a Holdra…
A találkozáskor, közös lélegzettel, közös mosollyal állnak egymás előtt. Az ölelésben kevesebb mint 42 gramm örül, hogy együtt vannak, végre, fele fele, az egésze.
A lány hosszú szögegyenes hajával játszadozik a déli szél, a fiú megszeppenten a szerelemtől nem tud semmit se mondani. Sétálnak lehullott falevelekre taposnak rá, zizegve, recsegve keresik a…
a másikat, akit otthon és idejövet mélyen elképzeltek magukban.
Amikor végre megtalálják, már elég sötét volt a kövéren világító utcalámpák sárgás fényében. Egy tisztáson voltak, a falu szélén. Az ég felhőbe öltözött, néha a hold meg meg világította a tájat. A közeli tavon látszott a déli szél edzette vízfodrozódás.
Elkezdődött a megismételhetetlen páros szökkenés. Mert kezdetben történt az a nagy semmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése