2012. február 13., hétfő

Elképzelés egy majdnem létező kiállításról.


Elképzelés egy majdnem léptező kiállításról.

Február tizenharmadika. Havas a táj, a szemközti diófaágai, a hinta. Minden havas. Hideg van, mintha Svédországban lennénk. Hazafelé tartottam egyik délután, két ismeretlen falu között. A nap már kezdett lemenni, a havas tájon megcsillannak a tompa fények, jobbra mellettem erdő, balra mellettem erdő. Az út havas, átszűrődik az ágak között a narancssárga fény. Olyan érzésem lett, mintha valaki más lennék. Egy Volvo-ban ülnék, tartanék hazafelé a havas úton. A lelkemben pedig érezném, hogy valami hatalmas tettet hajtottam végre. Valami jót, amivel adok az embereknek. Szótlanul, akaratlanul, mégis pár percig kirángatva a lelküket az életszínű jelenből. Egy elképzelt s majdnem létező kiállításról jöttem volna. A pillanat fények melyet kivetítünk egy fehér fényes lapra, amelyből több is létezne. A háttérben pedig mély, de ugyanakkor játékos zene szólna, például olyan, mint Yann zenéje. Az emberek csodálkozva néznék a pillanatokat, kezükben egy pohár vörösborral. Beszélgetnének a pillanatokról a múltból, ahová mindenki vágyakozik, mert a múltban gyökereznek az eleven emlékeink, események melyek súrolták az életünket, néha mások életét súroltuk, néha ütköztek, néha csak belebotlottak abba akibe bele kellett. A kiállításon ismeretlen emberek lennének ismerős tekintettel és érzéssel. Olyan mintha ez az én életemről szólna, úgy éreznék magukat, minta elvettem volna egy darabot az életükből, mint valami könyv, melynek részleteit olvasva rádöbbenünk, az emberek ugyanazokon az érzéseken, problémákon, nehézségeken, örömökön, boldogságon mennek keresztül mint akárcsak saját maguk. Mások olyanok, mint én, ugyanakkor én nem vagyok olyan mint más.
 Szűk úton haladok, mellettem jobbra erdő, mellettem balra erdő. Néha vannak erdei utak, amelyeken rövidíteni lehet, vagy éppen ellenkezőleg. Ezekre az utakra együtt érdemes menni valakivel. Útközben pedig megismerni a másikat. Hisz-e a reinkarnációban? Vagy mi az első szerelmi élménye? Vagy éppen, hogy szeret-e egyedül magányosan sétálgatni, olyankor mire gondol. Szereti-e a jó kávét vagy a jó bort? Szeret-e régi írók könyveibe belelapozni, és visszautazni a múltban, ahol vannak az emlékek, élmények? A pillanat fény megragadása kész, több is, mint lehetne, de vajon hol leszvolt a majdnem létező a kiállítás???

Nincsenek megjegyzések: