Egy éves a blog!

A mai napon, a blog elérte egy éves születésnapját. Most egyfajta összefoglalást kellene alkotnom arról, hogy mi volt eddig, és mi lesz később, de csak a múltat tudom és a jelent, a jövőt nem. Ami eddig volt, az belőlem egy darab. Remélem, hogy sokak számára gondolkodtató dolgokat írtam, hogy ezzel mit okoztam a lelketekben nem tudom. Nem emelek ki semmilyen bejegyzést, mert mindegyik fontos része, hisz ezalatt az egy év alatt, - kimondani is furcsa nem, hogy leírni- szóval ezalatt az egy év alatt sok minden történt és mégis szinte semmi. A változás éve volt ez, ismét sok hasznos dolgot tanultam másoktól, másokból, és az élettől. Vannak dolgok, amiket lehet, hogy másképpen tennék most, mint akkor, de ezt nevezem annak, hogy sikeres volt a megtanult lecke. Az egy év alatt találkoztam sok emberrel, és váltam el emberektől. Csináltam a saját magam számára izgalmas és őrült dolgokat ezeket az időket sosem fogom elfelejteni, mert jól esett kicsit másképpen hozzáállni a dolgokhoz. Most főként áprilisi időre gondolok, amikor leutaztam Pécsre, és ott voltam 2-3 napot, majd ezt rá félévre megismételtem, de már egy másik ismeretlen-ismerős miatt. Sok új és a lelkem számára fontos filmeket néztem és zenéket hallgattam.
Alkottam. Amit kicsit nagy szónak tartok, mert valóban a semmiből hoztam egy különleges dolgot elő mindig, és persze ezt nevezik a nagyok alkotásnak, de sosem voltam elégedett a produktummal. Ez persze a művész harca, mert egy mű soha sincs befejezve. Voltak szép és voltak a semmitől fáradt kávé mellett töltött napok. Voltak örömök, és voltak depressziós hetek, és voltak a megmagyarázhatatlan hetek, amelyeket csak én tudok produkálni.
Változás éve volt, persze még nincsen vége, de formálódok, ahogy mindenki más, például: 
a környezettől, a barátoktól, haveroktól, szerelmektől, majdnem szerelmektől, az emberektől, könyvektől, filmektől, zenéktől. Egy fontos dolgot megtanultam, hogy szívem szerint kell élni, és őszintének kell lenni, de lehet, hogy ez más embereknek fáj, megbántok másokat ezzel, de így kell élni, őszintén szívből élni.
Az év első felében össze kellett szednem magam, hogy a darabjaimból egészet csináljak. Aztán volt egy fontos találkozásom egy lánnyal, akivel a megmagyarázhatatlan első látásra szerelembe esés volt . Aztán ez is hamar véget ért, ahogy minden.
Később találtam egy falut, ahol jó lenne lakni, néha odajárok álmodni. Az egy év alatt, volt minden, az életemben. A jövőben amellett, hogy bizonytalanság, és egy nem tervezett költözés várható, illetve az utolsó félévem a főiskolán- azt hiszem ez sem lesz egy könnyű év, de melyik volt az? Boldog születésnapot!

J.D. Salinger

Semmi nem változik; ami változik: az ember saját maga. Nem az, hogy idősebb lesz, vagy ilyesmi. Nem éppen azért. Csak éppen megváltozik. Mondjuk, most kabátban megy. Vagy az, aki legutóbb a párja volt, skarlátot kapott, és most más a párja…

…Vagy az ember hallotta, hogy a szülei reggel állati nagy parádét rendeztek a fürdőszobában. Vagy az ember csak elment az utcán egy pocsolya mellett, amin szivárványszínű benzinfoltok úsznak. Úgy értem, az ember kicsit mindig más, nem tudom ezt pontosan megmagyarázni. És még ha tudnám is, nem biztos, hogy akarnám.

Jerome David Salinger (1919 január 1. -2010 január 27.)

Valaha

Valaha sejtettem, hogy van az az időszak, amikor nem akarok több lenni, mint aki vagyok. Rájössz, hogy az álmok végesek. Álmodozni nem felesleges, ez egy mozgató rugó ahhoz, hogy elviseljük az élet megannyi szürke napját. De ha mégis kifogunk egy csodálatos napot, akkor ha már kicsit le vagyunk nyugodva tudjuk, hogy holnap ez a szint már nem lesz, és kicsit elfog minket az a bizonyos rossz érzés.
Az ég alja vérvörös, a testünk megfagy, de megyünk, élünk tovább.
A falu egyetlen templomában megszólalt halkan a lélekharang. Mindenki szíve megremeg, mindenkiben átfutnak a rossz gondolatok, átfut az a legfőbb dolog, hogy a halál, mint olyan, igen is van. Tudjuk jól, hogy elkerülhetetlen, és ez a legbiztosabb az életben, csak nem tudjuk mikor következik be. A legkisebb harang szólalt meg, amikor végig jöttem a falun. Három rövidke megszakítással, hosszan lüktetett, ahogy a szívverésem sétálás közben. A fagyos levegő a torkomba zuhant, az agyam azokra a fontos emberekre gondolt, akik segítenek abban, hogy azzá váljak aki vagyok.
Minden ember jelenléte az életemben fontos, hogy olyan lettem, mint aki most vagyok. Akár egyetlen ember is ha nem változtat rajtam, akkor nem az vagyok most, mint aki. Szülők, nagyszülők, unokatestvérek, nagybácsik, és nagynénik, nagy szerelmek, fellángolások. Mind mind fontos személyeket jelölnek.

"Az út nem tart örökké.
Áldás, hogy egy ideig haladunk rajta,
de egy napon véget ér. Ezért állj mindig készen arra, 
hogy bármikor búcsút tudj mondani." 
Az utak megőrzésének kézikönyve   
Paulo Coelho

Behunyod a szemedet

           ...nem látsz semmit, csak egy fekete, vagy szürke háttérszínt. Kortyolgatod a kávédat, ülsz a közeli ablak előtt, és figyeled az embereket akik elmennek a ház előtt. Semmi változás már 3 napja. Nincs kedved emberek közé menni. Falat húztál magad köré, egy picit, hogy most így az ünneped közeledtével ne kelljen őket látnod, hallanod, érzékelned. Elektronikusan még kommunikálsz, de ez már megszokás. Mailek, email halmazok, chatre bejelentkezés, néhány jó barát ír, kérdezget, aztán jön a semmi. Este olvasol egy írót, akit nem rég ismertél meg. Ő Boris Vian.         És ahogy lenni szokott, ezt a könyvet is egy emberhez kötöd, aki jelen helyzetben jó, hogy van. Azt gondolom, hogy Isten mindig küld nekünk egy embert, aki fontos lesz az életünkben, hogy támaszunk legyen, és fordítva.

Este azaz ötletem támadt, hogy a világ rosszaságán nem igen lehet javítani, sőt a magyarságon sem lehet már javítani. Példa, hogy ülsz hazafelé egy buszon, és hallod a buszsofőrt, hogy szidja a politikusokat, mert sokat keresnek, és alig dolgoznak, aztán jöttek a nyugdíjasok, valahogy felvontatják a buszra őket, a mamák sosem veszik le a kalapjukat, ezt már megfigyeltem, és papákat sosem lehet látni a buszon. Vajon ennyire nincs kedvük utazni? Nah persze annyi évi házasság után kell egy kis szünet, amíg az asszony elmegy vásárolni a nagyvárosba, vagy a kórházba kivizsgálásra. Aztán ha hazamegy, mert hazamegy, akkor újra egymásra találnak, mert hiányoznak egymásnak.

Este, ahogy a laptop előtt ültem, azon gondolkoztam, hogy most kell valami szokatlant csinálnom. És igen megtettem. Hogy mit? A térképen egy közeli falura tettem az egerem mutatóját, és odamentem. Nem volt ez messze. Egy órás út mindössze, oda vissza. Aztán az elindulás, az izgalmas, az odavezető út is, főként, hogy esett a hó, az utakon nemhogy autó, de hókotró sem járt. Szerencse, hogy nem volt hóátfúvás, bár megjegyzem, hogy ezek a telek, nem olyanok, mint gyerekkorunkba. Nem igaz? Egyik nap esik a hó, átázik a cipőd hólével, másik nap, meg minden felszárad, szinte ki lehet ülni az udvarra napozni, hogy hassanak ránk a Nap fénysugarai. Aztán másnap, esik az eső, harmadnap a hó, és kezdődik elölről minden. Hőingadozás, időjárás-változás. Közben napra nap, éjre éj, s távolodik a jelen, ami múlttá kovácsolódik,  és megyünk vakon a jövő felé, mindenki bízik magában a lehetőségeiben, a sorsban, hogy meghozza számára azt amit elérni kíván. Azaz lényegében nincs semmi. 
Boris Vian idézettel zárnék: "Élni annyi, mint röhögni a halálon, és belehalni a röhögésbe." vagy "Olyan jól állt neki a jópofizás, mint szarszippantó tömlőn a kamásli"
 vagy "Az arca olyan mogorva volt, mint egy kőszentnek bombázás után".

E. E. Cummings : Kötődés

i carry your heart with me by E. E. Cummings  

i carry your heart with me(i carry it in
my heart)i am never without it(anywhere
i go you go,my dear; and whatever is done
by only me is your doing,my darling)
i fear
no fate(for you are my fate,my sweet)i want
no world(for beautiful you are my world,my true)
and it's you are whatever a moon has always meant
and whatever a sun will always sing is you

here is the deepest secret nobody knows
(here is the root of the root and the bud of the bud
and the sky of the sky of a tree called life;which grows
higher than the soul can hope or mind can hide)
and this is the wonder that's keeping the stars apart

i carry your heart(i carry it in my heart)

 Kötődés

Magamban hordom a szívedet,
a szívemben hordom.
Mindig itt van velem.
Bárhová megyek, mindig kell nekem.
És akármit teszek, bármi lesz,
Te ott leszel kedvesem.
A sors nem riaszt,
mert Te vagy a sors nekem.
Nem kell világ ennél szebb,
mert Te vagy a világ, igen.
Íme a titkok titka,
mit senki se tud:
gyökere minden gyökérnek,
rügye minden rügynek,
egek feletti ég a fán,
mely maga az élet.
Mely magasabbra nő,
mit a lélek remélhet,
vagy elme megérthet,
mint az alá nem hulló csillagok csodája.
A szívemben őrizlek.
Ott őrizlek a szívemben 

Holnap

Holnap visszamegyek Szhelyre, ami jó is, meg rossz is. A jó, az h egy kicsit szabad lehetek, szabadabb. Ügyelhetek magamra, meg hasonlók. No meg a barátommal is már régen beszéltem. Kíváncsi vagyok, hogy hogy van, és mi történt eddig vele, ebben a 2 hétben.
A rossz az, hogy 2 vizsgám lesz. Egy írásbeli, majd másnap egy szóbeli, amire persze öltönybe kell menni. Szeretem az öltönyt, de pont nem vizsgakor. Beleizzadni, meg ott félni benne, nincs az a nyugalom, mint a rendes-ruhába vagy azok az illatok amik már megszokottak. Egy öltönybe általában hányszor búj az ember??? Meg sem tudja szokni a testünket, a testünk meg az öltönyt. A másik ,hogy úgy nézek ki benne, mintha egy vállfán lógnék. Az öltönyöm 20 éves, lehet h több, még apám is ebben vizsgázott, akkor már több mint 20. Elég durva. Az öltöny lassan túl él bennünket, és a kis rohadéknak semmi baja. Még a molyok is kerülik. Nem is értem.
Ma éjjel lesz Vészhelyzet, de persze ismétlés. Nekem tanulnom kéne, de lehet, hogy megnézem miközbe tanulok. A Vészhelyzet az egy olyan dolog, hogy amikor kicsiként felfogod, hogy életben vagy, azaz kb. 5 éves vagy. Akkor kezdődik egy jó sorozat. Ez volt a Vészhelyzet. Számtalan évad, mindig ugyanabban az időpontban, várod, azt a hatást amit ad, várod , átéled. Ha fáradt vagy rájössz hogy más emberek is fáradtak, és ha zuhanyzol, eszedbe jut, hogy a Vészehelyzetbe is volt pár ilyen rész, amikor lassú zenére zuhanyzott valaki egy fáradt húzós nap után.
Jó sorozat. A felnövéssel, pedig figyelmeztetést kaptál a sorozat által, hogy egy életed van, mik mennek a világba, hogy, egymást öldöklik, vagy csupán Isten beleavatkozik a dolgokba és magához rendeli az embert ott az asztalon.
És amikor kimondják a halál idejét, mindannyian meghalunk, majd a következő résszel újraéledünk. Sorsok, életek szaladtak velünk, ahogy az életben is a mellettünk lévő emberek.
Szhelyre valahogy most jó lesz visszamenni, annak ellenére, hogy vizsgák, és még pár értelmetlen beadandó van előttem.
Legyetek jók, és ügyeljetek, hogy a mellettetek lévő emberek csak siessenek ahogy akarnak, ti viszont ügyeljetek magatokra, hogy normál tempótokba sétáljatok az utcán, vagy normál tempóba egyetek, vagy éppen csináljatok valami hozzátok elég szokatlan dolgot. Ciao

Csak a lelkiismeret

“Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: „Vétkeztél.” Vagy: „Jól van.” A többi köd, füst, semmiség.” (Márai Sándor: Füves könyv – A lelkiismeretről)

És akinek meg van ez a könyv, lapozza fel a 122-dik oldalt, 174-es számú bejegyzés melynek címe: Arról, hogy sokat kell sétálni 


Moddi vs. Kråkesølv - "Magpie Eggs" (Moddi) from byLarm on Vimeo.

Kimaradt beszélgetés

Valljuk be, elég egy trehány idő van. Akárhány centis hó, plusz ömlik az eső. Jah és két fok van. Bár most kinézek az ablakon, és látom, hogy már csak szemerkél. A cinkék itt eszik a kirakott magokat, lassan már ők is bejönnek az ablakon, de úgy hogy betörik az üveget és közbe pedig megtalálják a mosogató szekrényébe zárva a többi magot. Csak úgy szag után lecsapnak a zacskó magra, amely napraforgó mag, és fél kiló, vagy egy. És olyan kövérek lesznek, hogy nem tudnak felkelni, és a macska pedig ott jár, és megeszi őket. Így megy ez.
Most jól vagyok, ami jó hír. Csupán az az egy gond van, hogy nincs blog bejegyzés, mert mint tudjuk a művészet akkor jó, ha szenvedünk. A szenvedésből születnek a legjobb művek, vagy kibaszott nagy érzelmek mellett, vagy után, halál, szerelem, szakítás, stb. Tudjuk, hogy működik ez. Ámbár, ha nincs sem szerelem, sem szakítás, csak vagyunk mint kocsi a garázsban.
Nincs bánat, sírás, szorongás. Halál pedig ne legyen. Kár lenne a jó emberekért.
Ma csendben a kályha mellett ülök, és hallgatom ahogy pattog a tűz a kályhában. Ma már neki kell állni dolgozni, hogy legyünk valakik. Ha nincs munka a dolgok mögött, nem ér semmit. Az persze más kérdés, hogy ma hajnali 5kor is hallottam a harangok hangját a közeli templom tornyából. A vallásos emberek tudják, hogy ilyenkor kell elmondani a "Az úr angyalát", délben, és lefekvéskor. 5 óra, 12 óra, és 19 órakor. Nyáron ez változik, mert több a napfény, azaz, tovább marad fennt a nap, mint így télen.
Visszatérve az alkotásra. Vannak örömből készült alkotások, műalkotások, csak, hogy erősítsem, hogy nem minden az. Ez szubjektív.
Az örömből készített alkotások, nem olyanok, mint a szenvedésből születettek, nincsen mögötte a felgyülemlett érzelmek sora, a bánat, a kínlódás, a szenvedés.
Ma gondoltam így leülök a kályha mellé, és írogatok, de most nincs semmi szenvedés. Lilly Allentől hallgatom a Smile-t, csak azért mert sírni és szenvedni tök felesleges. Ha már itt tartunk, szeretni is, és meghatározni, azt, hogy te a barátnőm vagy-e, illetve azt ,hogy egyáltalán ha az életünkbe csatlakozik egy valaki(mindenki a hozzá illő , nemű egyént gondol ide), nő vagy férfi, akkor fel kell ismerni, hogy ő egy külön álló személyiség. Nem kell féltékenynek lenni, csak szeretni kell addig amíg ő boldog, és hogy te az vagy-e. Én így gondolom. Aztán ha elmegy, helyet nem szabad engedni a szomorúságnak. Lesz másik, és tudjuk, hogy egyetlen ember mennyit változtat rajtunk, mennyi szépséget ad, kicsit megformál mineket, hogy a következő személlyel jobb legyen az életünk. Tudom, hogy van szenvedés, akkor ha elmegy. De ezt a felgyülemlett energiát át kell alakítani, valamiféle alkotó energiává, csináljuk azt, amik igazán akarunk lenni. HA valaki késztetést érez, hogy írjon , akkor álljon neki írja ki magából, ha valaki zenét tanul, gyakoroljon egy zongora előtt, addig amíg a kezei bírják, és a kezén láthatóak az erek, amelyek kidagadnak a megerőltetéstől, vagy fessen, rajzoljon, vagy a megfelelő képzettségének csinálja azt amit akar. Tervezzen házakat, sétáltassa a kutyáját, ahogy jól érzi magát, csak vésse az eszébe, emberek jönnek, emberek mennek az életünkben, és ezt nevezzük igazán úgy hogy : ÉLET.
És vannak évszakok, amelyeket kevésbé szeretjük, és vannak amelyek erőteljesen befolyásolják a közérzetünket. Ilyen az ősz, a tavasz, és a nyár, és a tél. Mindegyik szép, mert ősszel a fák leveleiben gyönyörködhetünk, tavasszal a fák virágaiban, nyáron a hullócsillagokban, télen pedig a felhőből lezuhanó pillekönnyű hópelyekben.
Éld a napot, éld az életedet. És ne akard az érzéseidet bezárni saját magadba, illetve az érzéseidet, ne nevezd nevükön, hogy fogalmak legyenek, hanem maradjanak érzések, igazi érzések.

Smile

Aki egyszer már veszített, úgy igazán, vérre menően, az nem könnyen kockáztat újra. Aki egyszer már adott, mindenestül, önmagából egy jókora darabot, az nem tékozol újra. Ha gyengülsz, magadra maradsz. Erőd még inkább elhagy. Erőddel pedig mosolyod, lényed. Lassan a többiek is. Mindenki a jóhoz tapadna. Félelmed pedig rád, az arcodra. Az utat mind egyedül járjuk. Legyünk páratlanul vagy párban: egyedül. Tudom, hogy fáj az egyedül. Fáj az együtt, mégis egyedül. Fáj az egyedül is együtt. Záródsz és záródsz, szorongásod a pajzsod, fegyvered. S ha szemed csukva, füled mellett megy el a dal is. Nem látsz színeket, nem érzel ízeket. Ott állsz magaddal szemben, és nem tudod, ki néz a tükörben. Ha elmentél már a legmélyebb mélységbe, rá kell jönnöd, hogy hit nélkül nem térhetsz vissza. Visszatalálhatsz magadhoz, önmagadon keresztül, de egy másik útvonalon, mint addig. Utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfényvesztő valósághoz, azaz "a valósághoz". Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van. A bánattal is. Tisza Kata

Az év harmadik napja

Most eléggé aggódok és szorongok. A kutyám a nagy szilveszteri petárdázásban eltünt. Igen, tehetek róla, tehetünk róla, hogy nem volt elzárva, annak ellenére, hogy ő, Tücsi, minden szilveszterkor útnak indul. Be volt zárva, de csak egy darabig. Tücsi, 10 éves kb. Sosem tudtam, hogy mikor ünnepli a születésnapját, nem mondta. Most lehet, hogy egy mezőn van, és ahogy 2 bejegyzéssel ezelött írtam, vigyáz egy lélekre a mező közepén. Őt gondoltam akkor mellém, mert a lélek, persze én vagyok. MOst ott van mellettem és vigyáz rám. Az elmúlt 3 nap arról szólt, hogy a család tagjai bicajra pattantak és mindenfelé kerestük. Semmi nyoma. Számomra a 2010-es év első elhagyása, ez most olyan mint egy szakítás, hallkan jegyzem meg, hogy az is.
Nincs étvágyam, este pedig alig tudok aludni. Hajnalban is kinéztem a hószálingózásban, hogy hátha itt van a kapu elött, mert persze nem tudni, hogy ha hazajön, akkor mégis hova. Mamáékhoz-e, vagy ide le a falu végére.

Kb. ennyit az új évre.
" A következő esztendőben rejtsen el Benneteket a Mindenható a Gonosz elől. Legyetek boldogok, vagy legalábbis elégedettek, amely érzés némiképpen enyhít majd az élettől oly annyira elválaszthatatlan szenvedések súlyán."

Hush,hush,hush

Azt hiszem

Azt hiszem, hogy most is ő jár a fejemben. Úgy érzem a gát ami volt, már nincs, nem véd. A folyó útjára kelt, hogy életben tartson. Hinni, hogy valakinek fontos leszek, hogy valaha is kiejti a szót, amit már érzek. Úgy hiszem, itt az ideje, kimondani a ki nem mondott szavakat, úgy hiszem, az esőben csak én járok mezítláb, úgy hiszem, hogy itt az ideje...


ui: Búék olvasóimnak, csak azért nekik, mert akik nem olvasnak azok azt sem fogják elolvasni amit kívánok. :)