A nagy diófa alatt ültem a napon. Már kezdtem ismét úgy érezni magamat, mintha valami elvonón lennék. Ez az időszak elsősorban annak a valaminek van szentelve amit szívesen csinálok.
Délelőtt írok, bár az álom mindig a szememen van, keveset alszom.
Délután pedig az udvart csinosítom, hogy megmutassa magát.
Tegnap kivágtam pár szőlőtőkét, rózsát, barackfát.
Ma elővettem a narancssárga sok éves rajzmappámat, mire 89-90 van írva. Így megeshet az is, hogy annyi éves mint én. Anyám ebbe tette azokat a rajzokat amelyeket annyi idősen rajzoltam. Bár inkább a tesómé lehetett. Nem hiszem, hogy egy évesen rajzoltam. Ha igen, akkor valószínűleg egy Picasso vagy Pollock stílusba simán elmehetett.
Ebben a rajztömbben, hogy már tudjuk keltezését, vannak az írásnak sem nevezhető feljegyzések, jegyzetek, amelyek összegyűltek tőlem, miattam. Ezek csak egy részük. Sosem gondoltam régen azt, hogy ennyi és ha nem is minőségi, mert nyilván semmi sem tökéletes, lesz valami amit le teszek az asztalra. Furcsa érzések kavarognak bennem. Most időm adta lehetőséggel élnem kellene, hogy ezeket a feljegyzéseket, jegyzeteket összeállítsam 1gy. De erőm ehhez még nincs. Két kávé, ide vagy oda.
A tegnapról akarok írni. De miért? Most jön a sok okos embertől a válasz hogy a múltban élek mi? Ez van... a tegnap, a jelen folyik, a jövőt meg nem tudod. Vagy igen?
Két év alatt megkaptam, amit akartam, amire úgy nagyon vágytam, de valahol mégis többet veszítettem.
Jó lenne olvasgatni, mászkálni a világban. Menni céllal, majd céltalanul, Édes Október, jössz velem???
Bár még írnod kell nekem, hogy létezel, és át ölelhetlek.
Amire nem számítunk, az változtatja meg az életünket.
Jöjj hát Édes Októberem induljunk. Keressük meg a világ végét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése