Egyedül vagyunk, én meg a hétfő estém.
Szürke színt meresztett az égbolt.
Bámuljuk egymást, ő engem, én őt.
Jól meg vagyunk.
Pár cseppel köszönt, én meg élvezem. Aztán abba hagyja. Párszor előtűnik a Nap, de csak egészen halványan.
Valahogy lelkiismeret furdalásom van, valami miatt.
Egészen egyszerűen és szépen.
A Nap lassan integet narancsszínű fényeivel a háztetőkre, a közeli hegyre, az arcomra.
Egyedül vagyunk. Beszívom, kifújom a levegőt. Gondolok a lányra, ő gondol-e rám?
A szemembe fújó szél mézet csepegtet a kaptáromba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése