Édes kedd

A napok úgy haladnak, hogy szinte már mindegyiket ugyanannak látom. Nem tudom mi történt tegnap előtt, vagy az előtt, mert egynek látom szinte. Rendet kellene raknom az asztalomon, meg a fejemben is. Mit, hogyan, merre és miért.

Már csak egy vizsga választ el a diplomámtól, de nem igen hoz lázba. Azt sem tudnám megmondani, hogy mi hozna lázba, mert lassan már mindent közönyösen csak elviselek.

Ami nagy baj. Elviselem, hogy hideg van, elviselem, hogy a naplemente vakító narancssárga puha fényében állok a teraszon, leheletemet látom a levegőben, és csak beszívom a levegőt, kifújom. Elviselem, hogy olyan könyvet olvasok, ahol a főszereplők boldogok, és mindet megtesznek egymásért. Elviselem, ahogy a szerelmeim bánnak velem. A volt szerelmek, az újak. Nem tudom, hogy vannak-e újak, sem azt, hogy a régiek hol vannak. Ez utóbbiakat nem is kell tudnom. Feladtam pár levelet. Egyet, hogy nyerjek, egy olyan autót ami álmaim netovábbja, egy Volvo V50-es. Igaz nem tudom megmondani, hogy miért és hogyan jött ez a szerelem. Tetszik. Nah, jó, tudom miért tetszik. A kedvenc filmemben is ez az autó szerepel sötétzöld színben. Feladtam egy másik levelet a suliba, hogy igen, óhajtok arra az utólsó vizsgára jelentkezni. Egyet pedig Olaszországba. Az ördög a részletekben lakozik. Még jó, hogy rákérdeztem, hogy kb mikor ér oda levelem, erre a postás néni mondja, hogy jó, hogy szóltam, mert csak 80 Ft bélyeget rakott rá a levélre, és ehhez még hozzárakunk +120-at, nah így megy csak el.

Karácsonyi ajándékok meg vannak.

Én mire vágyom?

Azért a földön maradjunk vagy szálljunk???

Nem tudom hol van a realitás talaja és mi az ami már túlzás. Mert ha azt mondom, hogy földkörüli út, akkor azt is meg lehet csinálni, csak pénz kell hozzá, ha pedig azt mondom, hogy egy könyvet, akkor eközött a két ajándék között elég nagy a különbség, pedig a szándék az ugyan az, hogy boldog legyen a másik fél. Vagy mi a fene.

Most csak gyűjtögető életmódot folytatok. A fejembe vettem, hogy a 22-dik születésnapomon el megyek Velencébe, 12 órás az út. Ezt mondhatjuk életcélnak is. Felírtam a listámra. A lista nincs titokban. Bármikor ráírhatok valamit, és bármikor kihúzhatok valamit.

Például, arra, hogy megtalálom a szerelmet ahhoz csak három kérdőjel van téve, és kétszer jó erősen áthúzva, a többi pedig halványan, hogy ne vegyem észre a hiányukat, de ha sikerül, akkor pedig büszkén nézzek rá, hogy igen, jöhet a kiérdemelt pipa.

Most ezeket ki kellene bontanom igaz? Ha már valamit bedobtam, akkor azt bontsam is ki, meg az érzelmeket, meg mindent, ahogy pár hónapja írta valaki.

Múltkor azon gondolkoztam, hogy az emberek, mármint a normális emberek, hogy csinálják.

Mi tartja őket életben és miért csinálnak meg dolgokat, honnan vesznek energiát stb.

No, gondolom, hogy mindenki onnan, hogy vannak az álmok, aztán elhitetjük magunkkal. Vagy arra gondolnak, hogy de jó lesz majd 5 vagy 10 év múlva a szerelmem kezét fogni és boldognak lenni, de addig csináljuk az életet, lesz ami lesz. Vagy arra gondolnak, hogy most megcsinálom ezt a munkát, aztán ha lesz elég pénzem megveszem, és addig a tárgyra gondolnak, mint jelenesetben én a Volvora.

Vagy egy olyan tárgyra amit saját magunk készítünk. Pl: egy könyv.

Sok a kérdés, miről szóljon, stb.

Aztán jelenesetembe megkérdeztem ezt én is magamtól, és íme, ha végigondolom, hogy a 22dik születésnapomon lesz 2 éves a blog, és én egy 12 órás úton szeretnék lenni, egy másik emberrel akit vinnék, vagyis jönne velem, akkor 2-en lennénk.

Sok itt a kettes. Sőt a 22ről fogalmam sincs mit jelent, de mások biztos kitalálták. Én csak annyit tudok, hogy a 21 után a 23 előtt áll, természetes szám. A 12 óráról pedig azt, hogy napjában kétszer van, a 2esről, pedig azt, hogy egy vizsgán a boldogság, ha nem tanultunk semmit.

Egy született álmodozó vagyok. Most éppen Itáliából írok.

Éppen egyedül, talán a magányhoz is pont passzolnak ezek a fehér falak, milyen lenne más.

Éppen olyan könyvet olvasok a kibaszott nagy hintaszékemben, amiben olyan jól lehet olvasni, és betakarózva kiröhögni a boldog főszereplőket! Most ezt teszem, egy kis Cherry társaságában. Akkor mégsem vagyok egyedül?