Tegnap éjjel összeütöttem a szakdolgozat tartalomjegyzékét, aztán eme örömmámorban úszva, hogy mégiscsak csináltam valami hasznosat a társadalomnak, meg magamnak persze, belebújtam a takaróim alá, szám szerint három, és olvastam. Kint kövér szél fújt, és esett az eső, de ahogy én szeretem úgy. Szemerkélt. Imádom, mert olyan időben még sétálni is lehet, ezt meg is tettem. Már kezdek ellustulni, és kihagyom az esti sétáimat, úgyhogy be kell iktatni, mint ősszel, csak hát az emberek…
Most jó volt, mert ha esik normális ember nem tartózkodik az utcán, csak ha muszáj, főleg nem sétál ilyen időben.
Olvastam egy jó könyvet, éjfél után, aztán éjjel kettőóranégyperckor csak azt veszem észre, hogy hú mennyit olvastam, és hogy mennyi is az idő. Holnap én könyvtárba akarok menni, mert itthon nem tudok írni, főleg nem ahova tényleg kell agy is. Persze lehet, hogy ott is elvonja valami a figyelmemet, és történeteket fogok írni a blogba, mert az annyira jó és szép, vagy elkalandozok a polcok között, hogy még még ezt a könyvet tessék nekem odaadni, nem baj, hogy így is limiten túl vannak nálam könyvek, amelyeket ki se olvasok százszázalékosan, de nem baj. Azzal hitegetem magam, hogy ha beleolvasok tényleg olyan művelt és okos leszek, hogy mint…nah ,szóval…azok akik…
Reggel, pirítóst csináltam magamnak, amit vajjal kentem meg, és mamma lekvárral, és mellé kávé. Ez azért fontos, mert én egyáltalán nem szoktam reggelizni, sőt a reggellel valahogy sosem vagyok jóba, és ugrom egy időintervallumot. Most így jött, jól esett, már csak narancslét akarok inni, hogy teljes legyen a reggelim. Majd iszom kúti forrás vizet. Álmos vagyok, aludtam öt órát. Ugyanabban a pózban ébredtem ahogy éjjel lefeküdtem. Bámulatos.
1 megjegyzés:
tettszik ez a cinematic orchestra:)
Megjegyzés küldése