Úgy volt

Úgy volt

Úgy volt, hogy holnap hajnalban indulok Bécsbe, mint akár egy éve is. Jól érzem magam, új tájak haladnának el mellettem. Sopron után az az édes kastély mindig megdobogtatná a szívemet amit kinéztem magamnak, hogy ha megnyerem a lottó 5öst akkor beköltözök a 3 szintes kastélyba, ami már a határon túl van. Az út célja ugyanaz, mint az előző évben, években. Unokatesómnak a gépe Bécsben száll le, én meg kimegyek elé. Aztán jövünk haza, nincs az a Bécsben belvárosozás, kávézás, csak hamarjába Bécsi levegő kapkodása, hogy még otthonra is maradjon. Piros villamosok, Mercik, Audik végtelen sora, kopottas Pestre hajazó épületek, Duna…

Aztán most mégse megyek. Jó lett volna feltöltődni, vezetni, meg elképzelni, hogy ott maradok, ha nem is örökre, de ott. Mosogatok egy Kínai étterembe egész álló nap, de lenne egy kis kocsim, meg egy kis erkéllyel rendelkező bérlakás. Fehér falakkal, nagy beltérrel, óriási ablakokkal, amiből jól látni a szemközti házat. Belátni az ablakain a családokhoz, az egyedülállókhoz, az üzletemberhez, a festőhöz aki kint cigizik festékes ingjében az erkélyen. Miközben én bámulom őket, kávét iszom, arcomba tompa napfény zúdulna, a bécsi levegő mellett a füstölőm gyengéd illata áradna ki az ablakon, és átjárna a nyugodtság. Hétvégenként átmennék Udine-be meginni egy normális espresso-t és megenni egy pizzát.  Azt hiszem szerelmes is lennék egy olasz nőbe, aki valóban szeretne. Ő imádná az írásaimat, a fotóimat és boldogok lennénk. Ez történne egy péntek délutáni napon, könnyen és egyszerűen.