hm...

Egyelőre nem jó a laptopom, nem kis beavatkozásról lesz szó, lehet újat kell venni. Pénzem sincs...És most ideges vagyok ,mert a dogámat is kell írnom, plusz a 365 napos projektem is lehet, hogy zátonyra fut, mert képet még csak csak csinálok, de szerkeszteni nem tudom. :( 
Ez most nagyon kellett!!!
Persze szeretnék egy apple macbook pro -t, de hát... és persze most le van árazva az edigitálon ott 328e Ft. :( Még róla álmodozni is bűn!!! 
Kb. ez van most.... 
meg ez                                                  :'(


Eléggé megviselt,hogy nincs gépem, és egyszerűen kész vagyok. Most nincs értelmes bejegyzés...olvassatok tavalyi bejegyzéseket, vagy az előttieket...ez van sajnálom. 


365 projekt itt elérhető : http://www.flickr.com/photos/andreapiovanni/

"Korábban sokszor kérdeztem édesanyámtól: hol késik a mi boldogságunk? És így felelt: ott jön, nézd csak! és karjával az elérhetetlen messzeségbe mutatott. Én vártam, tudtam; hogy jön, de soha meg nem érkezett: mindig csak jött." Tihanyi Márk 

Csodák nincsenek!

egy hamiskás francia dalra búcsúztassuk el a laptopom. Kapcsoljátok le a szobában a lámpákat, ha világos van húzzátok be a függönyöket. Csukjátok be a szemeiteket, és táncoljatok a szobaközepén erre a dalra. És emlékezzetek, hogy kipurcant...
http://www.youtube.com/watch?v=TFJiZZThdcQ&feature=related

most jelenleg nincs gépem, te jó ég. :(

umpapPa, umpapPa...umpapPa :'(   

***Tes yeux me plaisent!

Egy közeli könyvtárban ülök. Az ablakjain bezúdúl az ég szürke és tompa fénye. Idejövet beázott a cipőm, pedig kocsival jöttem. Dolgozatot írok, azért jöttem, csak még fel kellene ébredni. Reggel megittam a szokásos kávémat kint az udvaron, vagyis jobban mondva a kert végében. Onnan lehet látni a közeli mezőket, és mögötte az erdőt. Most a mezőkön szarvasmarha csorda legel, már hétvége óta. Behallatszik éjjelente a bőgésük. A tegnapi zenét hallgatom most újra és újra amit az előző bejegyzésben raktam be. Nincs olyan jó hangja, de őt nem is ezért szeretem. A szépsége teljesen hatalmába kerített. Itt a könyvek között elfog az olvashatnék, persze elég keveset olvastam eddig. Hülyébbnek is érzem magam, mint vagyok. Egy könyv, egy ember. Írok esti, éjjeli, hajnali munkájuk. Az életcél, vagy nevezem tehetségnek amely sikeresen felszínre tört. Ajándék Istentől. Azért valahogy megint ideírtam, hogy Isten. De miért???

            A régi könyvek besárgulnak és különlegesebb az illatuk, mint az újaknak. Amúgy is az újakat fel lehet hamar ismerni. Most, hogy írnom kell a dolgozatot, amellett, hogy teljes görcsben vagyok egésznap, ha írom, ha nem…olvasnék könyveket, jobban érdekelnek a Tv műsorok, jobban beszélgetnék emberekkel, inkább elmegyek és kitalálok valami haszontalant. Például elcseszek egy egész délutánt, mert Fotókör van este 8-kor. Aztán a Fotókörön nincs semmi hasznos, kb. 30 perc sincs, mert nem jött el a fél csapat, meg alap dolgokat magyaráztak, amiket már tud az ember. Így elszaladt egy nap, ami lelkiismeret furdalást okoz, hogy nem fogok végezni, de ha írom, meg felteszem a kérdést, hogy ez most jó lesz nekik??? Most jó lesz???  

            Meg tudnék inni még egy kávét. Egy órája ittam, de szinte semmi hatása. A mai motiváció, az, hogy este meccs lesz. És a meccsnapok pirosbetűs ünnepek. Nézni fogom, remélem tudom is majd nézni. Csak lenne már este 21 óra.

Gondolok rá, mert  : ‎***Tes yeux me plaisent!

Mélanie Laurent en live au Printemps de Bourges

(Egy magánjellegű fecsegés) valahányadik (7)

Három nap kellett ahhoz, hogy a diófáról az összes levél lehulljon. Aztán a három nap délutánjain gereblyéztem össze őket, hogy ha eddig együtt voltak, akkor most is együtt legyenek. Tavalyelőtt olvastam Coelho-ról írt könyvben, hogy mennyit harcolt azzal a gondolattal, hogy „van-e Isten”. Ő brazil, ők vallásosak. De mégis mindennap megkérdezi, hogy hisz-e. Hisz-e egyáltalán valamiben. Ekkor kicsit furcsálltam, mert én hiszem, hogy van. Egy éve ilyenkor meg már magam is feltettem a kérdést. Hiszek-e?? Van-e??? Ha van, miért hagyják az őrangyalommal együtt, hogy ez legyen a helyzet, mint most??? Mit akarnak ezzel a helyzettel bizonyítani??? Sokan mondogatják, hogy mindenki annyit kap, amennyit elbír. Ez egy nagy hülyeség. Ezt csak azért mondogatják egymásnak az emberek, hogy tényleg kibírják. Sőt azt se értem, hogy ha látják ezt a helyzetet, mármint az Isten, és mindenkinek a saját őrangyala, hogy a boldogság és a szomorúság=bánat, miért ilyen aránytalan??? Minden rossz után jön a jó??? Ahogy gereblyéztem össze a faleveleket délutánonként, azon a három délutánon…ezen morfondíroztam. Lehet, hogy a rossz után sincs jó??? Nekem ne mondja senki ezt. Hogy majd… és erre meg azt ne mondják, hogy milyen mohó akarok lenni. Tudnék mesélni, csak elvinné a hideg őszi szél. És már elfáradtam. Nem szeretnék sem az eddigi múlton rágódni. Igen, nehéz feldolgozni, és sajnos mindennap eszembe jut. Nem szeretnék a volt szerelmekre gondolni, hogy ők mit csinálnak most. Szerelmes akarok lenni, mindig erről írok, de valahogy nem jön össze.  Valahogy én ilyeneken gondolkozom, hogy van-e Isten, és miért súlyt ennyire, és lehet, hogy nem is létezik. Meg a folyamatos „mire való vagy” költői kérdés elviselhetetlensége. Próbálok átlépni, inkább átugorni magamon.

„azt kértem a Szűzanyától, hogy vezessen a szeretetével, és segítsen meglátnom a jeleket, amelyek visszavezetnek önmagamhoz. Tudom, hogy benne vagyok a körülöttem lévőkben, ők pedig bennem vannak. Együtt írjuk az Élet Könyvét, találkozásainkat a sors határozza meg, kezünket pedig az a hit fűzi össze, hogy tehetünk valamit ezért a világért.

Mindenki hozzájárulhat egy szóval, egy mondattal, egy képpel, és a végén minden értelmet nyer: az egyik boldogsága mindenki öröme.

Mindig ugyanazokat a kérdéseket tesszük föl. Mindig alázatra van szükségünk, hogy elfogadjuk, hogy a szívünk érti, miért vagyunk itt. Igen, nehéz beszélgetni a szívünkkel, de kell-e egyáltalán? Elég, ha bízunk, követjük a jeleket, éljük a Személyes Történetünket, és előbb vagy utóbb rájövünk, hogy részei vagyunk valaminek, még ha nem is fogjuk föl ésszel.”


zene:http://www.youtube.com/watch?v=EFPT-JhTbFM&feature=related

a hajnal utolsó negyede

Néha úgy viselkedünk egymással, mint az idegenek. Néha csak szeretjük egymás, mert szeretnünk kell. Néha csak a nagy magányban sétálunk. Megállunk a nagy diófa alatt, csodálkozón boldogan. Néha pedig azért állunk meg, mert boldogtalanok vagyunk. Küzdünk a szerelmünk ellen [ha van... (nincs)]

***

A diófáról hullnak a levelek a hétfői hideg reggelen. A szem sokallja a fényt, a hidegtől pedig rázkódni kezd a fél éber test. Agyműködés jelzi, hogy ez csak egy hétfő és élünk. Aztán azon gondolkozunk, hogy mi lesz 1 óra múlva? Mi lesz 12.30-kor? Mikor kell ott lennem a találkozón, hogy odaérjek időben? Mikor jön a következő BKV? Miért nem szívhatok el a megállóba egy cigit? Reggeli fogmosáskor bele se nézek a tükörbe, mert nyitva sincs a szemem. A konyhai rádióból orgonaszó hallatszik, a kávé mindjárt kész. A fényt, már kezdi megszokni a szem, a kávétól normál ütemben dolgozik a szív. Készen állunk a mai napra? Mi vár ránk? Mivel kell megküzdenünk?

***

Bekapcsolom a számítógépet, a forró kávét kortyolgatom, amíg betölt a gép. Majd az íróasztalon keresgélek. Látom a fiókomban egy Párizsról, Rómáról készült képet. Milyenek lehetnek ott a hajnalok? Finomabb a kávé?? Lágyabbak és szebbek a reggeli fények? Az ősz ott sűrű tejkaramell illatú? A hideg csontig karcolja magát? Mégse érezzük? Ott semmit nem érzünk? Csak azt, hogy mások vagyunk, erre vágyunk, ott lenni!? Másnak lenni? Az ismeretlen kávézókba beülni délutánonként, olvasni, ismeretlenül másnak lenni. A város beindult, hallani az autók, buszok repülők hangját. A háztetők kéményeiből ömlik ki a füst. Megteltek a buszmegállók, a járdák. A padok még a reggeli harmat cseppjei tartják magukon. Elkezdődött! Készen állunk? Úgy sem tudja senki…

Aztán hirtelen minden értelmet nyer...

***

fény és csend tölti be

Az idő eléggé skandináv hangulatú. Szép sárga, piros, zöld, narancssárga leveleket fúj a hideg szél. A szürke felhők terítették be az eget. Végre itt az ősz. Alig vártam, hogy ideérjen és fázzak. A szakdolgozatommal bajlódok. Ott nem tudok írni, semmit. Már hetek óta ugyanazon az oldalon vagyok. Anyagot keresek, de mégis miről??? Sosem fog elkészülni, félek, görcsölök. A blogomból bár vagy 25 szakdolgozat elkészült volna, ha csak a karakterek számát nézzük. Azt hiszem, hogy a szakdolgozatban írásban is tehetségtelen vagyok.

Kimegyek levegőzni a vasútállomáshoz. Felülök a korlátra, mindig ugyanoda szoktam. A bringámat is ugyanarra a helyre rakom, amire szoktam, ez már valami megszokás. Nézelődök, kezdek fázni az Északi széltől. Rágyújtok. Aztán a telefonhoz nyúlok. Nem hívott senki, nincs üzenetem se emailem. Nincs semmi, csak én a hideg és az izzó cigi.

Aztán délután további részében sem halad a kurzor jel a szakdolgozat című word dokumentumban.

A postás már hat hete nem hozza az Ikeás katalógusomat, pedig most úgy örülnék neki. Legalább kiválaszthatnám, hogy mit szeretnék, mintha csak ilyen könnyű lenne…

Aztán estét egy nagyvárosban töltöttem. Zavart az utcalámpák erős fénye. Olyan csend volt, hallgattam. Az utcákat csak a fény és a csend töltötte be. Üres vagyok, ez annyira egy közhely, de mást mit mondhatnék, ha az vagyok??? 

Írj valamit magadról.

én=egyedülálló=kétéve=boldogtalan= 

big sky, man

Esik az eső. Az ablakon a friss esőcseppek kapaszkodnak. Tíz fok van, három pulóvert veszek, kabát, sapka. Kilépek a falu végébe. Jól vagyok. Végre hideg van. A bringám kormányára fagy a kezem, nem is érzem. Ilyenkor mindenki behúzódik. Esőben az emberek csak akkor lépnek ki a házból, ha valami igen-igen fontos dolguk akad. ( Ellentétben velem.) Sok ember megázik, az esernyők a széltől megtörnek, sok-sok cipő beázik, és vagy fél napot a nedves zokniban tocsogunk, alig várjuk, hogy levehessük. Különösen szeretem ezeket a napokat, persze csak akkor, ha nem ázik be a cipőm. Megtaláltam a motivációmat, bár elég gyerekes, de hát az álmok már csak ilyenek. Este kimozdulok remélhetőleg. Már rám fér. Ilyenkor mindig félek, hogy a másik lemondja a találkozót. (Még 5 és fél óra.)

***

Úgy ennék most egy kürtöskalácsot, fahéjasat.

Talking in the window as the light fades

I heard my voice break just for a moment

Talking by the window as the light fades

I felt the floor change into an ocean

We'll never leave here, never

Let's stay in here forever

And when the streets are quiet

We'll walk out in the silence

…

We'll never leave here never

Let's stay in here for ever

And when the streets are quiet

We'll walk out in the silence
zene: http://www.mixcloud.com/HeadphoneCommute/bvdub-2-hours-and-20-years/

modus vivendi

„ - Azt hiszem túl sok első látásra szerelmes filmet láttam. Mi a véleményed a szerelemről első látásra? Mit gondolsz, első látásra bele lehet szeretni valakibe? Úgy éreztem, hogy ismerem, érted? Érezted ezt valaha?

-Úgy érzed, mintha már láttad volna, mintha örökké ismerted volna.

-Pontosan.

-Ez csak egy érzés. Valójában nem ismered.

-igen, valószínű nem ismerem, mégis úgy éreztem, hogy ismerem…

-Ha megpróbálsz úgy gondolkodni, mint egy nő, meg fogsz őrülni ezektől a gondolatoktól!

-Azt hiszed, túl sokat gondolkodom?

-Igen, nagyon sokat! ”

„Nincs semmi, amit szeretnél csinálni??? Nem éreztél soha csalódottságot?”

Szóval, néztem egy filmet. Minden éjjel nézek egy filmet, most ez lett a hobbim, csak, hogy hívjam valahogyan. Különösen szeretem az olasz, francia filmeket, meg azokat a csöpögős amerikai filmeket, amelyek New York-ban játszódnak. Amikor a színész legyen nő, vagy férfi, lesétál a két  fekete kovácsoltvas lépcsőkorlát között, a ház előtt már várja a sárga cab, a fákról hullanak az őszi falevelek, és mindenki olyan vidám…például ott van az Ősz New Yorkba, azt szeretem, ott is van egy ilyen jelenet, de minden jobb amerikai filmben.  Régen mindig úgy képzeltem el magamat, mint aki tartozik valahova, és van egy szép bőr aktatáskája, menő bringám , és megyek dolgozni. Nah itt akadok el mindig… Mi akarok lenni??? Irigylem azokat akik 22 évesen tudják, hogy mik akarnak lenni. Tegyük fel, fodrász akarok lenni, mert az egyszerű út lenne. Aztán tegnap sokat gondolkodtam, és végül rájöttem, hogy az emberek 95%-a nem azt csinálja amit szeretne. A maradék 5% a lottó szelvények nyertesei. Minket nem szeret ennyire Isten, hogy az 5%-ba kerüljünk. Sőt szerintem senki nem is ismeri ezt az 5%-ot, csak beszélnek róla. Lehet, hogy nem is léteznek csak azoknak az embereknek az agyában, akik a 95%-hoz tartoznak.  „Persze van Isten, az én Istenem Bach, és az én Istenem legalább nem kitalált Isten.”

Ha valaki más párnáját használjuk éjjel elalváskor, az ő álmát fogjuk álmodni? Legközelebb tükörbe nézek.