Te nem tudod mi az a szerelem

Te nem tudod mi az a szerelem
Te nem tudod mi az hogy elevenen égsz el
Vajon meddig mész el?
Te nem tudod mi az a magány
Te nem ismered azt a várakozást
Mikor lépésről lépésre ismerem fel
Azt hogy nem te leszel, aki megérkezett.
HA most megfordulok vajon ott fogsz-e állni,
Ha kinyitom a szemem foglak-e látni
És ha
Megérkezünk fogsz-e rám várni
Ha megérkezel?
Te nem tudod mi az a szerelem,
Ha szikrázó nyári esti egeken
Nem érzed úgy hogy az összes kihúnyt csillag
rád nehezül
És ott ül a szíveden.

Már ő jár a fejemben

Azt hiszem, hogy most is ő jár a fejemben. Úgy érzem a gát ami volt, már nincs, nem véd. A folyó útjára kelt, hogy életben tartson. Hinni, hogy valakinek fontos leszek, hogy valaha is kiejti a szót, amit már érzek. Úgy hiszem, itt az ideje, kimondani a nem kimondott szavakat, úgy hiszem, az esőben csak én járok mezítláb, úgy hiszem, hogy itt az ideje…

Én hiszek

"Én hiszek. Nagyfokú érzékenység jellemez, ezért mások érzéseire, gondolataira élénken reagálok. Az élet teljességében szinte feloldódok, és semmilyen anyagi dolog nem tart béklyóban. Ez megnehezíti számomra, hogy felbecsüljem a dolgok valódi értékét. Befelé fordulok és sodródok az élettel. Nehezen hozok döntéseket, kerülöm az összeütközést és gyakran szenvedek az igazságtalanságtól. Mivel álomvilágban élek, néha elvesztem kapcsolatom a valósággal. Jellemző tulajdonság.. Túlzott ragaszkodás, érzékenység, képzelőerő, passzivitás, sznobság. Belső konfliktusok, negativitás, irigység, zavaros érzelmek, gondatlanság. Szeretek visszatérni belső álomvilágomba, ahol én állítom fel a szabályokat, s melynek eredménye egy nem mindennapos kreativitás, élénk képzelet..."

Kérdések

Ma elég sokat gondolkoztam, miközben teljesen lefárasztottam a testemet, az izmaimat. Azon tűnődtem miközben segítettem a nagyszüleimnek, hogy ők emlékszenek-e még az első csókjukra? És, hogy bírják egymást ennyi éven, évtizeden keresztül? Voltak álmaik, amiket meg akartak és meg tudtak valósítani? És mi életükben a legeslegjobb dolog? Az, hogy vannak gyerekeik, hogy vannak unokájuk? Bizonyára erre a legbüszkébbek. Meg amit elértek.A mai ember, ha ezekbe belegondol, miken is mentek ők keresztül, és mi 20 év körüli emberek mit érhetünk el. Mert akkoriban, amit most teszünk, az még az álmokban sem volt gondolat, most viszont kész tény. Gondolok arra, hogy most a legnagyobb álma az embernek az, hogy külföldön lehessen, hogy megismerje az ismeretlent, hogy magába szívja a világot, az ismeretlen embereket, ismeretlen földrészen. Ők nem ismerik az Internetet, sőt, még a számítógépet sem, ami nem baj, és talán ez így van jól, de talán mégsem. Mert ha elmennénk Hollandiába, vagy valamilyen más országba, amely fejlettebb, mint a miénk, és egy hasonló korú embert összehasonlítanánk a nagyszüleinkkel, igen meglepődnénk. És néha belegondolok, hogyha a történelem nem ilyen velünk, akkor, most a nagyszüleim is a netről rendelnék meg az új mosogatógépet, vagy autót, vagy talán elmennének Rómába egy szent misére, és körbejárnák, ha nem is a világot, de megismernék azt amit szerettek volna.Ők azt hiszem nem voltak külföldön sohasem. Vagyis Mama Erdélyben volt, de mondanom se kell, hogy azt még lehet Magyarországnak nevezni, egy szó, mint száz.Ha lenne sok pénzem, kocsiba ültetném őket, irány Pest, aztán Feri-hegy, és irány Róma repülővel.Csak hogy ne mindig tv-n kelljen nézniük a húsvéti áldást a Szt. Péter térről, és hogy élőben lássák a Pápát.Két órás repülő út, két óra amely egy másik egy teljesen más világba repítené őket, amelyben egyé válhatnának valóban a világgal,a szabadsággal. Rómában galambokat etetnének, sétálnának, leülnének kávézni, fagyit ennének. Azt hiszem, talán pótolná számukra azokat az időket, amelyekben nem lehettek szabadok, hanem is nagyon, de valamit visszaadna az élet, amit akkor elvett.

Délutáni programom, hogy a kis erkélyem ücsörgök, várok valakit, vagy valamit. Beleülök piros fotelembe egy jó könyv mellett, jól betakarózom és mindezek mellett még lágy zongora dalokat hallgatok. Most éppen egy olasz tehetséget, Giovanni Allevit. Ő saját maga komponálja a számokat. Csak zongora, de úgy hiszem magában is megállja a helyét, mert szép hangszer.
Egy igen vastag, de tartalmas könyvet olvasok, amolyan önéletrajzi.
Másfél óra múlva megéheztem, és szomjazni kezdtem. Töprengtem, van negyed órát, hogy most lemenjek-e tényleg a tőlem 50-mre lévő CBa-ba vagy Match-nak hívják nem tudom(most már csak a Coop-ot nem említettem és a Plus-t). Match van itt. Cba nem 50-mre van tőlem, hanem sokra.
Mondjuk oda szívesebben járok, mert nagyon kicsi és alig lehet elférni, de nekem tetszik, aranyos.
Elmentem hát, vettem enni, inni. Enni pár kiflit és párizsit, inni meg sio wilmoskörtés lét…
Visszatérve, kávét csináltam. Kimentem az erkélyre és figyeltem az embereket, amíg felforrt a víz. Az utcán nem volt nagy nyüzsgés, a szemközti panelben fellelhető néhány cselekmény, mozgolódás. Némelyik lakásba be lehet látni, mert vagy nincs függöny, vagy igen rövidke.
A két panel között van egy kis tér, amit most nagyzolva parknak nevezek el, de hát inkább csak tér. Van itt 2-3 öreg tölgy fa szintén ennyi fenyőfa, ennél valamivel több bokor ami frissen van vágva, sziklakert, pirosra festett pad, és egy zöld kuka közvetlenül a pad mellett.
Fű itt nem nő, helyette kaviccsal van leszórva ez a hely. Nem valami barátságos. A szemközti panel melletti járdán egy lány sétál. Amolyan modern öltözetű, mondhatom, hogy ez a stílus megszokott most.
Kávém gőzölög, hiszem forró még, és ha valami forró, akkor ez a dolga, hisz még a pokolba is dolga hogy gőzölögjön, azt hiszem. Hideg február vége felei nap volt, sütött a nap, felhők cikáztak az égen. Hol sütött a nap, hol a fény útját állták a felhők. Nyakam köré tekertem hosszú sálamat, és kiflit is viszek magammal a kávém mellé, kávém addig hűlt a teraszon, avagy gőzölgött, szerintem mindkettőt egyszerre.
Nem szeretem az ilyen napokat.
Kortyolgattam a kávét, s ez a lány ebben a nem túl barátságos helyre jött. Hosszú barna haja volt, valószínűleg barna csodálatos szemmel társulva, fekete kabátja lila sálja és lila harisnyája.
Cipője még így télen is a „balettos” kis topánkát viselte. Lapos talpú, szandálszerű, én balett cipőnek hívom. (És kiderítettem, ez az eredeti neve is.)
Rágyújtott egy cigire, leült a hideg padra, és várt. Az erkélyen kortyoltam a kávém, eltelt vagy 5-10 perc eközben nézegette a telefonját, gondolom hívást várt. Táskájában matatott, elnyomta a néhányszor beleszívott cigit amit szinte csak magától izzott a kezében. Zsebéből tic-tac-ot vett ki , hogy enyhítse cigis szájszagát.
Egy idős férfi bukkant fel a szemközti panel mellől és a lány felé tartott.
A lány kb. 18 éves , a férfi pedig a nagyapja lehetne, vagy a tanára.
Vajon a lányhoz jön? A lány az ő hívását várta? Közelít , közelít.
Az idős férfi kezében egy aktatáska, bőrből készület elegáns táska. Fején kalap. Léptei határozottak, közelít a lányhoz.
Valószínűleg most jön munkából, talán ügyvéd. Igen.
A padtól már csak 2-3 méterre van, és hirtelen felgyorsítja járását, és a pad mellett elmegy.
Rápillant a lányra, a lány felnéz a telefonja mellől. Kissé ijedtem, azt hitte ,hogy ő az akit annyira várt, de mégsem.
Visszabújik a telefonjához, aztán a táskájában matat. Egy tükröt vesz elő, belepillant. Majd hirtelen felém, néz, mintha csak most érezte volna, meg hogy valaki figyeli őt.
Felpillant, elmosolyodik, és integet. Kávém gőzölgése mögül kibújva, rámosolyodom és visszaintek.
A következőkben ő már a galambokat figyelte unalmában, én meg tovább őt.
Pár perc múlva jött egy fiú.
Látszott rajta, hogy feszült kissé. Csókkal köszöntötték egymást, nyilván nemrég ismerkedtek meg egymással. Nem volt természetes csók, avagy, nem a világ legszebb csókja csattant el, ott a kis téren.
A fiú nem igazán tudja, hogy mit mondjon, elkezd a táskájában turkálni, majd elővesz belőle egy cérnából font karkötőt a lánynak.
A lány nem annyira örült az ajándéknak, mint azt a fiú várta. Megnézte, megköszönte, majd zavartan a táskájába dobta.
A szél meg-meg találta a lány hajkoronáját, csodálatos játékba kezdve ezzel..
A legszebb dolgok egyike, mikor egy elbűvölő nő hosszúhaját fújdogálja a szél, s a nap fénye meg –meg fényesíti.
A fiú láthatóan most jött valahonnan és sietett, még a kabátját se gombolta össze. Sálját és kesztyűjét a táskából kotorta ismét elő.
Valami furcsa volt benne.
Felöltözött és tovatűntek a panelek között.
Pár hét múlva, talán ugyanazon a napon nem tudom ismét jött a lány, most más kabátban, de haja változatlan sötétbarna s ki volt engedve.
Újra felnézett az erkélyre, most már mielőtt leült ismét intett és elmosolyodott, és én is.
Szokásos kávémat ittam ütemterv szerint és figyeltem az embereket, történeteket kitalálva nekik, amivel szórakoztattam magam.
A lány leült, várt. 16 óra volt, egy hete ilyenkor jött hozzá a fiú, kicsit késve.
Eltelt 5 perc majd 10.
A lány telefonját kereste a táskájában, majd valószínűleg őt hívta fel. Ki volt kapcsolva, vagy foglalt lehetett, de a lányon látszott, hogy valami nincs rendben.
Dühödten beledobta a táskájába a telefont, és még várt 5 percet.
Mi lehetett, hogy a fiú szó nélkül nem jött el a lányhoz a megbeszélt időben és megbeszélt helyen?
Ismét eltelt egy hét. A lány már nem jött a barátságtalan helyre a piros padhoz és nem várta a fiút.
Meglehet, hogy szakítottak, vagy éppen egy másik, de barátságos helyre szöktek együtt. Ez már egy másik történet.

Pár hete nem írtam. Ez előfordul. Az idő hiánya vagy egyszerűen nincs mit, vagyis hogy lenne, miről, de jobbnak látom, hülyeségeket nem leírni, ugyhogy ilyenkor kiszellőztetem agysejtjeimet, azaz friss levegőt adva nekik, regenerálodok a hétre. Néha stresszesen élem meg, hogy az egyik tárgyból mikor kell előadást tartanom. Félek. Nem a tanártól, mert ő egy francia filmekből ide keveredett csendőr hasonmás. Talán a társaktól. De nem tudom miért. Izgulok. Még nem tudom, hogy mikor esek át ezen, de az egy pokoli egy óra lesz félelemmel, és adrenalin túltengéssel. Inkább 5 leugrás egy helokopterről gumikötéllel, ami visszaránt. (Ez csak azért írtam, hogy nemhogy emberek máris fel kapják a fejüket, hogy meg akarok halni, mint Veronika a Coelho-s könyvben. Szó nincs erről).
Szépen süt a nap, amúgy most nem szeretem. Még szokatlan hogy a szemembe süt, napszemüveget, meg csak az olasz maffiózok hordanak, de ők még sötétben is, de nekem még ez is szokatlan. Szél rángatja ide oda a hajamat, olyan mint egy kazal, bár mindig így néz ki, mert kócosan szép az élet. Cappy Ice Fruit-ot iszom, Coldplayt hallgatok, várom hogy múljon az idő, várom hogy történjenek az események, várom hogy az emailjeim közt találjak egy olyat amitől megfordul a világ, várom, hogy néha azért a felhős, esős napokkor is az emberek ugyanolyanok legyenek, mintha sütne a nap.
Várom, hogy megértse ő , hogy "Nem attól félek, hogy elfelejt, hanem hogy azt a lányt felejti el folyton, aki volt!
Várom hogy a Cappy sosem fogyjon el, és hogy a családtagjaim örök életet kapjanak istentől, és azt , hogy ők is megtalálják, az Igazit , azt hogy megtalálják az életük célját, hogy felvegyék a harcot, a megírt, vagy megírtalan Sorssal.
Csak ezt tudom tenni, hogy VÁROM.

ui: Én még egyiket sem találtam meg.

Hegyalja utza...

Borongós esős csütörtök délután volt, amikor azt éreztem, hogy most valamit csinálnom kell magammal. Valami újat akartam keresni. Valaki felhozta, hogy az ismerőse Amerikában a Nyugati-parttól a Keleti-partig átautózott. Elképzeltem, hogy milyen jó is lehet ez. Én nem mentem messze ennyire messze, maradtam az országban, de ez is igen jól esett. Mentem volna tovább is, de jobbnak láttam egyedül nem világgá menni, és nem megismerni a világot.

Nem tudom milyen erő vitt el oda, abba a kis faluba, vagy községbe ahol megfordultam. Nincs is ott semmi ismerősöm, se rokonom, mégis valami odavezetett, hogy látnom kelljen valamit.

Ez a kis valami az öröm volt, hogy mehettem, és hogy láttam egy házat.

De ez a ház nem egy normál ház, és nem is egy igen kirívó mindentudó, és mindentől megóvó ház, nem a remények szigete, ahová a gonoszság, a szomorúság, az eső, a szél, és egyéb dolgok ne jutnának el. Ez csak az én kinevezett házam amelyben lakni szeretnék valakivel. Ennek a valakinek a személyét jobb ha még nem is tudom, de várom mindennap, lehet hogy észreveszi hogy kezd fontossá válni. Noha nem tudhatja, hogy naponta már többször gondolok rá, és vágyom rá, hogy csak ott legyen.

Egy faluban, melynek nevét titkolom a Hegyalja utcában, fogok lakni. Házam mi lehetne más mint sárga. Egyszer apám rám szólt, hogy miért hordok sárga gatyát. Lehet hogy ő már erre rég nem emlékszik, de én bennem még mindig itt van, kis méregként, mert ne mondja meg h most mit lehet és mit nem. Ez a szín lett az egyik kedvencem és azért is csak sárga lett ez a ház.

A többi kedvenc szín, az a fekete, narancssárga, és bordó. A színek, jó lennének, ha csak színek lennének, és nem gondolnánk mást hozzá.

Ez a ház vaskapuval, egy kis dombon áll, egy hegy előtt. Ezen a dombon egyedüli házként áll, feljebb még persze vannak házak, de az már a kanyaron túl, a fák eltakarják.

A dombról ellátni a főútra és a vasúti sínekre, talán még a Balatont is látni vagy visszanézve a Somlót szép időben, igen szép időben.

Mindegy.

A pincében hordók, itt készül az újbor. Van még régi bor is, amit még az előző tulajtól örököltem. Csak vörös van, és lesz.

Téli estéken a félkörös ablakból ezt szürcsölöm, a kandallóból hallom, ahogy pattog a tűz, és ahogy a testemen érzem a tűz melegét, és nézem a lehulló hópelyheket, ahogy mindegyik esése más, mindegyik formája más, de együtt mégis, különös egységet alkotva összekapaszkodnak, és széppé teszik a hegyet, ezt a Hegyalja utcát is.

Most tavaszodni kezd. Az udvar pázsitja eléggé vizes, és jobb, ha nem teszem tönkre, azon hogy minden cm-en megállok és elnézek a messzeségbe.

Emeletes, plusz a pince. Ha a pincében mondom ezt az állításomat, akkor két emeletes, ha viszont a földszintről, akkor csak egy.

Tavasszal, majd sok virágot ületetek, sok-sok levendulát, és más virágot, hogy díszesebbé tegyem a házat, amely befogad, és amely az életem része, amely földi létem helye…

Talán így élek majd ebben a sárga házban, vaskapuval, sok virággal, sövénnyel a kapu mellett, egy emelettel, és félkör alakú ablakokkal, ahol lesz egy kis zongorám is, és lesz egy rajz sarkom is, hogy alkossak és szürcsölhessem a friss kávémat és filozofálhassak, olvassak, írjak.

Talán lesz két kutyám. Gyönyörű szép magyar vizslák, és ha még él Tücsi, akkor őt is oda viszem. Macskám hogy lesz-e? Ha ő szeretne, akkor lesz.

Együtt rajzolgatunk és élünk, ameddig Isten erőt ad, és szeretetet ebbe az igen kicsi Hegyaljai sárga házban, vaskapuval és virágokkal, kutyákkal, élettel, álmokkal, mint ez.

Szar szerda

Szerda

A felhők az égen szaladva haladnak, a madarak a fákon csüngnek. A fák mozognak , az emberek mozognak, a világ mozog, mégis mintha megálltam volna.
Tegnap éjjel fényképeztem. Sétálgattam a szombathelyi városban, ahogy egy idegen tenné. Idegennek képzeltem magam, aki soha , de soha nem járt itt. Lehet hogy a pár sörnek köszönhető mindez, hogy vidám voltam, és mentem, amerre láttam, amerre volt még utca.
A képek szokásosan rosszak és elmosodóttak lettek, de nem igazán érdekelt.
Leöntöttem véletlenül egy könyvtári könyvet...upsz. Málnás lett. Ráraktam a radiátorra, vagy konvektorra, kinek mi. Nekünk otthon kályhánk van az a lényeg.
A málna elöntés az még a sétálás elött volt. :)
Ma végre mehetek haza. Remélhetőleg a 19.58-as vonattal. Ami ripsz ropsz otthon van. Aztán otthon filmezek, meg alszok, meg eszek. Nem mintha itt nem ennék, de mosogatni nem igazán szeretek. Csak ha már tényleg éhes vagyok. Gusztustalan. Ihaj csuhaj.
Nemrég olvastam egy történetet miszerint egy ifjú teenager megkérdezte Kodály Zoltánt, hogy mit jelent a dalában az "... ingyom-bingyom tálibe, tutálibe málibe.." ,erre Kodály Zoltánka visszaválaszolt és az ön dalában a jee jee jee???
Na igen, jókat kuncogtam,mert egyiknek sincs jelentése.
Álmos vagyok. 12- kor keltem. Kinéztem az alblakomon, és szép idő fogadott. Én szeretem a normális emberekkel ellentétben ha szürke az ég, és szeretem azt is amikor esik az eső, és akkor sétálni, mert ha utána hazamegyek, iszom egy bögre forró teát, a hajamat megszárítom, és felmelegetek. Ettől nagyon jól érezem magam. Régen a hajszárító búgása hatott rám, mindig libabőrös lettem tőle, de nem tudom miért, de jó volt.
Régen. De utálom ezt a szót. A régi dolgok, azok azok is maradnak. Az emlékek kinek tüskék, kinek meseszépek. Ki régen köszönt, az mára hátat fordít, ki régen szeretett, mára már ha az utcán sétálok ő átmegy a másik oldara. Ennyire rossz voltam? Ennyire rossz vagyok?

kedd

Kedd van. Szép esővel. Olyan őszies idő, bár már tavaszodni kezd a naptár szerint.
Kávét csináltam a kis konyhába, aztán kimentem a panel erkélyére, sálat a nyakamköré tekertem, majd a kávé kortyolgatása közben az emberek sorsán gondolkoztam, hogy kik lehetnek ezek az ismeretlen emberek az utcán. De ezt most hamar meguntam. Elhatalmasodott az az érzés bennem, hogy ha minden jól megy másfél év múlva, lenne egy diplomám, és mit csinálok. És ha azt fogom csinálni akkor az jó lesz-e nekem, mert ezt akarom csinálni?
Aztán eszembe jutott az is , hogy idegennyelven sem tudok. Rég megbuktattam volna 2szer is magamat angolból még a középsuliba, erre 3-asra érettségiztem.
De semmit se tudok. Mások meg angolul blogolnak már 16 évesen, meg pluszba tudnak egy idegen nyelvet a másik mellé. Hm. Le vagyok maradva. Semmi sincs későn, de akkor is le vagyok maradva. És ez bosszant, hogy régen nem tanultam úgy ahogy a szellemi képességeim engedik. Hm. Meglehet hogy hülye is vagyok.
Sőt az irással is le vagyok maradva. Egyik ismerősöm már 40 oldalt írt....én meg a 4dik oldalammal közködöm.
Hm. Jó igaz, nem iszom mindennap nesquik kakaót...

Na ennyit mára. Így is fája a fejem....

ez egy pihent bejegyzés....

Álmos pillanataim egyike. Álmos vagyok. Most nincs ilyen filozófius írás. Most nincs semmi. Pár napja "dolgozom" egy íráson, aminek még magam sem látom a végét. Szabad pillanataimban végig gondolom, hogy mi lenne jó befejezésnek. Olyan befejezésnek, amikor az olvasó (te) azt mondja, hogy áhh kár hogy vége lett.
Vagy a másik kérdés, hogy van még? NA igen.
Az elmúlt héten, rajongóm is volt. Jó igazából nem rajongó, az túlzás. Tetszett nekik az írásom, és írtak emailt, hogy kifejezzék. Ami tök jól esik, esett. Remélem lesz több ilyen emailem, és remélem lesz még sok sok szép írásom. :)
Most így beszámolok, hogy mit csináltam...:D de ez olyan óvodás. De most leszarom.
Így elgondoltam magamban, hogy ne legyek gagyi, és ilyen, hogy leírom...pl.
9 kor felkeltem, sárgát pisiltem közben kettőt pukiztam.
9 óra 10 lehetett, mikor a pizsomámat levettem és a szekrényből elővettem egy kockás alsógatyát, álmosan felhúztam, rá a gatyámat, meg egy nem koszos pólót.
9 óra 20 bekapcsoltam a gépet, megnéztem az emailjeimet, bár úgyis tudtam, hogy senki nem fog írni nekem, mert kis ember vagyok én, barátok nélkül. Akarom mondani igazi barátok nélkül, akik megkérdeznék hogy mi van velem.
9 óra 30 kávét csinálnék, ha lenne, de elfogyott. Tudtam hogy kell venni valamit tegnap, de azt nem hogy mégis mit.
10 óra , elindítottam egy filmet, nem néztem végig, mert szar. Gettó milliomos.
11 óra, éhes lettem, hát ettem.
13 óra 25 perc 26 másodperc haverom és én, kimentünk focizni a füves pályára, a sok vakond közé, aztán lőttünk párat a kapura, ez volt másfél óra.
Kicsit megizzadtam.
Foci után hajat mostam, és rájöttem hogy kopaszodom.
18 órakor Lazio-Bologna meccset akartam nézni. De nem tudom már miért...
Elötte Nagybátyámnál néztem MKB meccset, nem mintha szeretném a kézilabdát.
utána valóban Olaszbajnokit néztem úgy 5 percig, mert utána eljöttem, majd itthon nézem, de aztán mégse néztem végig itthon.
Képeket szerkesztettem, sok programmal. Aztán Totti-s mezemet felvettem, és így járkáltam pár percig itthon a szobámba. Jó volt.
Este meg a Cigányok idejét néztem. Ez egy film a 1988-ból, de hát amilyen érthetetlen volt , le is kapcsoltam.
Gép elé ültem, nem tudtam írni semmit. Aztán 23 óra 14 kor jött B. és msnen vele beszélgettem....addig amíg másnap nem lett.
Úgy 1 óra felé... ikeás párnámra hajtottam nehéz fejem, és szundikáltam, hogy holnap pihenten tudjak írni valami szépet nektek virtuális kis proli barátaim.