Borongós esős csütörtök délután volt, amikor azt éreztem, hogy most valamit csinálnom kell magammal. Valami újat akartam keresni. Valaki felhozta, hogy az ismerőse Amerikában a Nyugati-parttól a Keleti-partig átautózott. Elképzeltem, hogy milyen jó is lehet ez. Én nem mentem messze ennyire messze, maradtam az országban, de ez is igen jól esett. Mentem volna tovább is, de jobbnak láttam egyedül nem világgá menni, és nem megismerni a világot.
Nem tudom milyen erő vitt el oda, abba a kis faluba, vagy községbe ahol megfordultam. Nincs is ott semmi ismerősöm, se rokonom, mégis valami odavezetett, hogy látnom kelljen valamit.
Ez a kis valami az öröm volt, hogy mehettem, és hogy láttam egy házat.
De ez a ház nem egy normál ház, és nem is egy igen kirívó mindentudó, és mindentől megóvó ház, nem a remények szigete, ahová a gonoszság, a szomorúság, az eső, a szél, és egyéb dolgok ne jutnának el. Ez csak az én kinevezett házam amelyben lakni szeretnék valakivel. Ennek a valakinek a személyét jobb ha még nem is tudom, de várom mindennap, lehet hogy észreveszi hogy kezd fontossá válni. Noha nem tudhatja, hogy naponta már többször gondolok rá, és vágyom rá, hogy csak ott legyen.
Egy faluban, melynek nevét titkolom a Hegyalja utcában, fogok lakni. Házam mi lehetne más mint sárga. Egyszer apám rám szólt, hogy miért hordok sárga gatyát. Lehet hogy ő már erre rég nem emlékszik, de én bennem még mindig itt van, kis méregként, mert ne mondja meg h most mit lehet és mit nem. Ez a szín lett az egyik kedvencem és azért is csak sárga lett ez a ház.
A többi kedvenc szín, az a fekete, narancssárga, és bordó. A színek, jó lennének, ha csak színek lennének, és nem gondolnánk mást hozzá.
Ez a ház vaskapuval, egy kis dombon áll, egy hegy előtt. Ezen a dombon egyedüli házként áll, feljebb még persze vannak házak, de az már a kanyaron túl, a fák eltakarják.
A dombról ellátni a főútra és a vasúti sínekre, talán még a Balatont is látni vagy visszanézve a Somlót szép időben, igen szép időben.
Mindegy.
A pincében hordók, itt készül az újbor. Van még régi bor is, amit még az előző tulajtól örököltem. Csak vörös van, és lesz.
Téli estéken a félkörös ablakból ezt szürcsölöm, a kandallóból hallom, ahogy pattog a tűz, és ahogy a testemen érzem a tűz melegét, és nézem a lehulló hópelyheket, ahogy mindegyik esése más, mindegyik formája más, de együtt mégis, különös egységet alkotva összekapaszkodnak, és széppé teszik a hegyet, ezt a Hegyalja utcát is.
Most tavaszodni kezd. Az udvar pázsitja eléggé vizes, és jobb, ha nem teszem tönkre, azon hogy minden cm-en megállok és elnézek a messzeségbe.
Emeletes, plusz a pince. Ha a pincében mondom ezt az állításomat, akkor két emeletes, ha viszont a földszintről, akkor csak egy.
Tavasszal, majd sok virágot ületetek, sok-sok levendulát, és más virágot, hogy díszesebbé tegyem a házat, amely befogad, és amely az életem része, amely földi létem helye…
Talán így élek majd ebben a sárga házban, vaskapuval, sok virággal, sövénnyel a kapu mellett, egy emelettel, és félkör alakú ablakokkal, ahol lesz egy kis zongorám is, és lesz egy rajz sarkom is, hogy alkossak és szürcsölhessem a friss kávémat és filozofálhassak, olvassak, írjak.
Talán lesz két kutyám. Gyönyörű szép magyar vizslák, és ha még él Tücsi, akkor őt is oda viszem. Macskám hogy lesz-e? Ha ő szeretne, akkor lesz.
Együtt rajzolgatunk és élünk, ameddig Isten erőt ad, és szeretetet ebbe az igen kicsi Hegyaljai sárga házban, vaskapuval és virágokkal, kutyákkal, élettel, álmokkal, mint ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése