2009. december 30., szerda

A napok



A napok szürkék, színtelenek, íztelenek. Álmosak, fáradtak, álmatlanok, ijesztőek.
Érzelmekben gazdag, mégis üres, felesleges. Teljes mértékben vele van a szívem, s ő megannyiszor visszaküldi bársony dobozba, ahogy becsomagoltam, és átadtam neki, hogy vigyázzon rá, hogy vigyázzon rám.
Talán, most ha olvassa ezt a sort, én ott lehetek vele, szorosan átölelhetem, karjában aludhatok el, újra, mint nem is oly régen, érezhetem illatát, s várhatok rá.
A ölelésemben benne lenne létezésem értelme, ereje, egyszerűsége.
Majd a csókban a szenvedély, az utolsó csók szenvedélye, majd az utolsó ölelése, és gyönyörű kék szemeiben merengés.
Te vagy az, kék szemű lány, kire vártam, s kire rátaláltam. De menned kell, hisz tudjuk mi van, és mi nincs.
...............
A „Te vagy az”, elhagyása, mely a pokolba hív, egyenes úton, s táncolhatunk a romokon, melyek örökké megépítetlenek maradnak már.

Táncolunk esőben, hegedű szóra, üres mosolygós tekintettel, s bámuljuk a semmit, az üres csillagos eget, megfáradtan, kihűlve, mint a test, melynek már mindegy.
A mezőn egyedül, a táncot abbahagyva örökké ottmarad a lélek, egy kutya ül mellette és vigyáz rá, hogy ne legyen egyedül.
Ott ülnek csendben, a messzi patak hallatszik csak, meg a táj zaja, a nagy semmi közepén.

A „Te vagy az” pedig él, s valahol énekel, talán egy kórusban, igen, egy kórusban, egy nagy tó alatt.
És hol lesz akkor már a test?



1 megjegyzés:

♫♪☻Sika☻♫♪ írta...

"Dolgozd fel múltad emlékeit...mert ahol eltörtél, ott leszel erős, ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen!"
/Müller Péter/