Sokat szoktam gondolkodni, fő emberi tulajdonságok egyike. Például, rájöttem arra, hogy én mindent megteszek a szerelemért, cserébe sosem azt az embert kapom akit talán megérdemelnék egy rövidebb hosszabb ideig, aki értékel. Most kicsit bosszant ezt az állapot, hogy ismét nem rajtam múlott a szerelem, és persze nem is a lányon, hanem ott fennt döntetett ez az egész. Nem ekkor kellett volna találkoznunk talán, de mivel előre halad az idő nekem is előre kell haladni.
Olyan jó lenne messzebb lakni a sulitól, és élvezni azt az érzést ahogy haza érkezem. Jó így is másfél órát utazom, szó se róla, de valaki 3 órát, és az egy értékelendő jelenség, ha hazamész, és vissza a suliba. Mert én úgy képzelem ez a 3 óra egy ajándék, hogy új embereket lássá, és ha úgy van akkor meg is ismered, de ez nem feltétlen kell. Mondjuk én félek az emberektől és jobb csak elképzelni, hogy milyen, számomra tényleg olyan is egy ember amilyennek elképzelem persze nem feltétlenül van ez így, hogy olyan is.
Jó lenne az adott szerelmünk városában lakni, addig amíg tart az érzés, hogy átérezd azt amit ő átérezhet. Ha fújja a szél téged is, ha esik az eső rád is hulljon, s ha kisüt a nap, a te arcodat is süsse a nap. Lásd néha s ne csak „de jó lenne ha most itt lennél elöttem” képzetek.
Ma igen költekezős kedvembe voltam, mert fel kellett vidítanom magamat. A nők ezért vesznek ruhát, meg cipőt, mert ez egy öröm, de ezt mindenki tudja ,hogy miről beszélek.
Én most könyvet vettem, kettőt. Az egyiket olvastam, ezt csak azért vettem meg mert egy szívemhez közel álló író írta, és eddig minden könyve amit lefordítottak magyarra meg van. Jó egy kivételével nincs, mert azt ma már nem akartam megvenni. A másik meg a szokásos bestseller. Persze nálam nem szokásos, hogy bestssellereket olvasok, de most normális emberként viselkedem és így muszáj.
Jó lenne, most Somogy megyébe lenni, egy nagyvárosba ahol van színház, és érezni amit ő. De persze semmit nem kell már. Mert véget kell vetni az érzésnek. Sajnos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése